Karafiáth Orsolya: És a seb is valódi, amit okozott
Tudom, hogy nem valami jóképű. De hidd el, már van olyan ronda, hogy az bárkit levenne a lábáról, mondta Anna, de közben nem nézett Livi szemébe. Mint egy seb.
Nem tudod levenni róla a szemed. Livi a vállát vonogatta. De hát te tudod, Anna, sóhajtott. Ez a „tetudod” sosem hangzott jól, volt benne kis agresszió is, mert nyilván azt takarta, hogy Livi szerint Anna megint rosszul választott.
Maga a legrosszabb emberismerő, akit valaha kezeltem, ugrott be Annának ilyenkor mindig az előző pszichiáterének az egyik megjegyzése. Olyan, aki szinte ösztönösen nyúl mellé. Ráadásul olyan klisés ez az egész, próbálta nyitogatni is Anna szemét. Munkatárs, te jó ég. Na figyelj, nem ez volt? Első jelenet, a legelső meeting. Mintha egy képregényben lennénk, látom a fejed felett a buborékot.
De hát ezt az embert ismerem! Együtt jártunk egyetemre!
És persze a sötét gondolatok is. Hogy mennyire utáltátok akkor egymást! Te a kis girnyó de nagyképű, mert jódumás és csajokkedvence mitugrászt, ő meg a már akkor is szakmai riválisát, a kezdőként is sikeres műsorvezetőt. De aztán kiderül, hogy ebbe a műsorba pont az ő ötlete voltál, és ez már rögtön egy híd kettőtök között.
És ha már így alakult, miért ne ihatnátok meg egy kávét a megbeszélés után? És aztán éjjel miért ne írhatna rád, hogy de jól éreztétek magatokat? Jó, ez tényleg így volt, lett ingerült Anna, de hát mit csináltam itt, ennél a pontnál még rosszul? Tényleg olyan kedves volt, és olyan más, mint vagy harminc éve az egyetemi büfében, meg a vitakörben! Nem ugratott, de udvarias volt és vicces, és azt mondta, nahát, milyen szép nő lett belőlem, meg ilyenek. És neked ennyi elég is, vágta oda élesen Livi.
Elég alacsonyra került a léc. De mondom is tovább a második szuperközhelyes jelenetet. Elkezdődik a közös munka, a vitaműsor felvételei. Nahát, milyen jó vele dolgozni, csodálkoztok egymásra. Biztonságos érzés, otthonos. Fél szavakból értitek egymást, a gondolataitok egymásba kapaszkodnak. A harmadik jelenetben mindketten elvégzitek a nyomozást. Nahát, nős. És egy régi kolléganőd, akit sokkal rosszabb csajnak tartasz magadnál a neje. De nem jó már az a kapcsolat, csak a gyerek tartja össze valamennyire.
És nyilván, ő is átmegy Derrickbe, és rólad sem nehéz kideríteni, hogy egyedül élsz, és hiába a színes szakmai sikerek, hiába a tarkabarka társasági élet, bizony, nem biztos, hogy te vagy a legboldogabb lény a földön. Szóval elindul megint ugyanaz. De persze a női főszereplő, te Anna, igen te, folytatja gúnyosan Livi még mindig ellenállsz, mert azért a régi ellenségnek nem tettek jót az évek.
A fehér macskák jót jelentenek
A hatalmas hajkoronából gyér izé lett a feje… nem is tetején, inkább oldalán, és az egykori kis cingár alak bizony pocakot eresztett. És tudjuk, hősnőnk a kétméteres izompacsirtákért bomlott eddig. Na most elég, kiáltott közbe Anna. Amíg a pompázatos, látványos lovagjaim miatt estem pofára, azzal húztatok, hogy milyen felületes vagyok. Emlékszem, amikor nálatok ebédeltünk, és a férjed, amikor még az előző szerelmem, a Karcsi után voltam összetörve, milyen érzéketlenül faggatott ki.
Hogy Anna, kérlek mondd már el, mi hiányzik abból a lehetetlen alakból!
Mindig csak bántott, lekicsinyelt, nem tervezett veled komolyan. Én meg, a könnyeimen keresztül épp csak elkezdtem, hogy olyan szép izmos volt, olyan kisportolt, igazi látványosság, és nem folytathattam, mert a drága férjed már gúnyosan közbe is vágott. Hogy bocsáss meg Anna, nem tudtam, hogy ilyen mélyek az érzéseid! Szóval, az is baj, ha Mr. Kockahassal sodor össze a sors, hiszen a jóképű palik nyilván tök tufák, én meg sekélyes liba vagyok, mert szóba állok velük.
Ha meg okos és zseniális szakmabelivel kavarok, akkor közhelyes vagyok, akkor a történetünk sztereotip, és nem is lehet jó vége. Miért, szerinted jó vége lett, kérdezett közbe alattomosan Livi, mire Anna nyelt egy nagyot. Nem, undorító lett a vége. Mert igen, folytatta innen ő, a következő jelenetben sűrűsödtek a titkos levelek, és lassan a nézők is kezdték észrevenni, hogy van a két szereplő között valami. Hogy nevettünk a kommenteken, pirult el Anna.
Azon, ahogyan várják a szerelmi szálat közöttünk. És ő direkt adta a nézők alá a lovat. Amikor arról beszélt, hogy jön majd az apokalipszis, és akkor valakinek, és itt a szemembe nézett, újra kell népesítenie a földet. Még a hülye is levette volna, hogy ott azonnal, a stúdióban elkezdtem volna a népesítést… És igen, az is olyan de olyan tipikus, hogy a ronda egykori ellenlábast hirtelen a sorsszerűség fénye miatt elkezdi az ember vonzónak találni, mondta erre Livi. Ez az egészben a legnagyobb csalás.
Nem, az egyszer csak valóság lett, hajtotta le a fejét Anna, és a szemét valódi könnyek futották el. Mert valóban megláttam akkor őt, magát. Az igazi lényét. Nem azt, akit kitakart a versenyszellem, meg az, hogy korábban hittem abban, hogy az embernek vannak típusai. Valóban megszerettem őt a hosszú levelezések alatt. Amikor kiderült, van valami nagyon hasonló az életünkben, a gondolkodásunkban. Csupa rím volt az érzéseink között.
És a múltból a sok buli, meg a sok közös emlék is máshogyan vált fontossá. Most már, hogy tényleg vége, és hülye, valóban csupán a mindenki által megjósolt szeretői kapcsolat lett köztünk, és hogy részéről az egész a sok rossz körülmény miatt hamarosan elvágódott, éppen hogy azt húzza alá bennem: ez igenis szerelem volt.
És a seb is valódi, amit okozott.
Úgy nézem, ahogy őt magát néztem eleinte. És nem tudom, hogyan tudnám meggyógyítani magam. Livi jobbnak láttam ha nem szól semmit. És arra sem hívja fel Anna figyelmét, hogy a következő évadra új szereplőt hívtak a műsorba helyette. Mert a szokványos darabok már csak ilyenek.