Jó-e, ha felnőttek játsszák a kamaszokat a képernyőn, és mit okoz ez a valódi tinédzserekben?
Blake Lively húsz, Leighton Meester huszonegy évesen alakította kamasz karakterét a Gossip Girl - A pletykafészek című sorozatban. Tobey Maguire és Andrew Garfield is jócskán idősebbek voltak, amikor a középiskolás Peter Parkert (Pókember) kellett eljátszaniuk. Talán arra is emlékszünk, hogy a Grease-ben John Travolta 24 évesen formálta meg a végzős Danny Zukót, szerelmét pedig Olivia Newton-John 29(!) éves korában játszotta el. Miért nem kapták ezeket a szerepeket valódi tinédzserek?
A sort folytathatnánk, hiszen az Eufóriától kezdve a Riverdale-n át sok ma népszerű sorozatban és filmben alakították korosabb színészek az egyébként középiskolás karaktereiket. Ezt a legtöbb esetben egyébként sikerült viszonylag hiteles módon megoldani - nem így a Kedves Evan Hansenben, amelynek készítői mindent megtettek azért, hogy a 27 éves Ben Platt tinédzsernek tűnjön a filmben, de annyira átlépték a hitelesség határait, hogy a producerek kénytelenek voltak az utómunkálatok során leváltani a színészt.
A munka törvénye a kiskorúakat védi
A Landbible is foglalkozott a kérdéssel egy cikkben, amiből kiderül: a legfontosabb ok, ami ellen nincs mit tenni, az a munkajog kérdése. Mivel a tinédzserek jogilag nem nagykorúak, korlátozott az, hogy mennyi ideig dolgozhatnak egy adott napon, ráadásul 16 év alattiak esetén a gyámnak is jelen kell lennie forgatáson. Például Kaliforniában nem dolgozhatnak több mint öt egymást követő napon, és az oktatásukat a filmgyártás követelményeihez kell igazítaniuk, ami miatt ütközések lehetnek az időbeosztásukban, ez pedig megnehezítheti a forgatási ütemterv betartását.
Azt is hozzá kell tenni, hogy ha egy jelenet sok mutatványt vagy fizikai erőfeszítést igényel, gyakran olcsóbb egy felnőtt színészt biztosítani (nem beszélve egy hasonló magasságú és testalkatú kaszkadőr megtalálásáról), mintsem a kiskorú után biztosítási díjat fizetni. Tehát mérlegre kerül a hitelesség és a pénz, a mérleg nyelve bizony utóbbi felé billen. Nem szabad továbbá elfeledkeznünk a dolgok etikai oldaláról sem: kiskorúaknak nem javasolt, hogy szexuális tartalmú jelenetek forgatásában vegyenek részt.
A biológia is közbeszól
Sok huszonéves színész azért alakíthat középiskolás karaktereket, mivel a megjelenésük fiatalos, és nagy eséllyel már nincs fogszabályzójuk és nem szenvednek aknéktól. Az is mellettük szól, hogy a serdülőkor - amit a test gyors és kiszámíthatatlan változásai jellemeznek - akadályt jelenthet a stáb számára, akiknek fenn kell tartaniuk a filmfelvételek közötti folytonosság érzetét. „A fejlődő testek és az elmélyülő hangok alááshatnak egy filmet" - mondja Rebecca Feasey, a brit Bath Spa Egyetem oktatója. Arról, hogy mennyire problémás pubertásként egy sorozatban vagy filmszériában szerepelni, a Harry Potter filmek szereplői is tudnak mesélni.
A Ron Weasley-t megformáló Rupert Grint a Teen Vogue-nak adott interjújában a negyedik filmet (Harry Potter és a Tűz serlege) emelte ki a legrosszabb forgatási időszakként, mivel akkoriban elég küzdelmes volt az élete kamaszként. Ezt a nézetet színésztársa, Daniel Radcliffe is osztotta, aki még mindig „nagyon zavarban van”, ha eszébe jut néhány emléke a forgatásról. Todd Thaler szereplőválogató szerint a gyerekek temperamentuma és munkamorálja is befolyásoló tényező lehet egy-egy forgatás során, ezért végül sok kollégája teszi le a voksát egy 18 éves fiatal mellett, mert ők gond nélkül lehetnek jelen és dolgozhatnak mondjuk 16-18 órát.
Az idősebb színészeknek már van tapasztalatuk
Zendaya már számos filmben és sorozatban szerepelt, mielőtt az Eufória sztárja lett, és Lili Reinhart sem kezdőként került a Riverdale kamerái elé. Tapasztalatuknál fogva kisebb nehézséget okozott számukra egy tinédzser bőrébe kellett bújni, ami általában sokkal összetettebb feladat, hiszen jóval több érzelmi töltetű és drámai jelenet készíthetnek velük. Sőt, az olyan sorozatokban, mint az Eufória vagy a Gossip Girl gyakran foglalkoznak komolyabb, felnőtt témákkal, mint például a szex, a drogok és az erőszak.
Az idősebb színészek (esetünkben a húsz év fölöttieket hívjuk így) könnyebben kezelik ezeket a tartalmakat, és a jogi kérdések is leegyszerűsödnek. A tapasztalt színészekkel történő munka általában mindenki dolgát megkönnyíti, és maga a produkció is sikeresebb lehet a jobb színészi teljesítménynek köszönhetően. Arról nem is beszélve, hogy mivel ismert neveket castingolnak, sokkal vonzóbbá teheti a sorozatot a nézők számára, növelheti a nézettséget és a bevételeket.
Mindenesetre a Teen Vogue szerint a szereplőválogatók a végé mindig arra törekszenek, hogy megtalálják a megfelelő személyt a szerepre, nehézségek ide vagy oda. Molly Ringwald például tökéletesnek bizonyult a Nulladik óra főszerepére, John Hughes rendező abszolút jól viselte a kiskorú, akkor 16 éves színésznő munkája körüli korlátokat, és a készítőkkel ragaszkodtak hozzá, mert egyszerűen azt gondolták: ő volt a legalkalmasabb a szerepre.
A Netflix erotikus sorozatai megtaníthatják, hogy a szexről beszélnünk is kell, nem csak csinálni
Milyen érzés lehet egy valódi tininek felnőtt által alakított tinédzsert látni?
Felmerül a kérdés, hogy milyen hatással lehet egy serdülőre az, ha olyan sorozatot vagy filmet néz, ami tinikről szól, de valójában fiatal felnőtteket lát benne? Barbara Greenberg, klinikai pszichológus, tinédzser- és családszakértő szerint a húszas éveikben járó színészek szerepeltetése megnehezítheti a tizenévesek már amúgy is kihívásokkal teli időszakát. „Ez azt az üzenetet sugallhatja, hogy mindig jól kell kinézniük” - mondja a Teen Vogue-nak.
Egy huszas éveiben járó személy külseje az évek során sokkal kevesebb átalakuláson megy át, míg egy serdülő külseje folyamatosan változik. „Néha vékonyabbak, kicsit súlyosabbak, pattanásosak, a hajuk egy kicsit göndörebb. Ez teljesen rendben van”. De ha a képernyőn látható tinibálványok nem osztoznak ezekben a gyötrelmekben, az kiszolgáltatottá teheti a kamaszokat a depressziós érzésekkel szemben. „Ez mindenféle testkép- és társadalmi-összehasonlítási problémához vezet" - magyarázza a szakértő. „És tudjuk, hogy a társadalmi összehasonlítás az öröm tolvaja lehet."
A nyolcvanas évek végén a Saved by the Bell amerikai televíziós vígjátéksorozat 13 és 14 év körüli karakterekkel indult. A műsor casting igazgatója, Robin Lippin azt mondta, a producerével szándékosan keresték ezt a korosztályt. „A producerem azt akarta, hogy a műsorunk valósághű legyen, hogy a fiatal nézők kapcsolódhassanak és azonosulhassanak minden helyzettel, és fejlődhessenek az őket játszó színészekkel együtt.”
Persze lehet vitatkozni azzal, hogy a tizenévesek nem figyelnek erre, és elég nekik a szórakoztató tartalom, de lélektani szempontból a kamaszok egyáltalán nem passzív nézők. Ha valóban azonosulnak a velük egyidős karaktereket játszó idősebb színészekkel, vajon megeshet, hogy motiváló hatással lesznek rájuk, és törekedni fognak a pozitív tulajdonságaik elsajátítására? Greenberg úgy gondolja, hogy utóbbiak nyilvánvalóan érettebbek és akár jó példaképek is lehetnek. „A példakép a tanulás legjobb formája. Vagyis ha látnak valakit a korosztályukban, aki kiegyensúlyozottabbnak és érettebbnek tűnik, az talán pozitív. Ez tényleg kétélű fegyver.”