Jurák Bettina: Folyamatosan keresem azt az énem, aki nyersen, mindenféle megfelelés nélkül létezhet
Színpadon, mozgóképen és divatmárkák kampányaiban is gyakran feltűnik különleges karakterével. Jurák Bettina táncművészt mi gyönyörű sminkben, szupermenő designer ruhákban látjuk, de hogyan látja ő lecsupaszított önmagát, a múltat, a jelent, és a jövőt?
Jurák Bettina számára a tánc terápia, örök szerelem. Már kislány korában tudta, hogy a tánc lesz az ő útja, karrierjében huszonöt éve egyre nagyobb sikereket ér el, de jelenleg számára a valódi sikernek még sincs semmi köze a színpadhoz.
Hogy telt a gyerekkorod, már kislányként is vonzott tánc, játszottál olyat, hogy táncosnő vagy?
Egyke vagyok, emiatt elég sokat játszottam egyedül. Ilyenkor mindig a kreativitásomat hívtam elő, kitaláltam, hogy hogyan lehetne szituációkat eljátszani mások bevonása nélkül. Talán ezért is volt a tánc izgalmas és egyszerű is egyben, mert ez valahogy egyedül is elég színes volt és sokáig lefoglalt.
Balettra kezdetben nem szerettem járni, de nagyon szerettem koreográfiákat készíteni és azokat előadni a családtagjaimnak. Gyerekként egyébként orvosnak készültem, hihetetlenül lenyűgözött az, hogy valaki embereken segít, embereket gyógyít nap, mint nap.
Folyamatosan változik Karafiáth Orsolya saját testéhez való viszonya
Mikor érezted azt először, hogy ez a te utad?
Nyolc éves voltam, mikor egyszer csak nagyon zsigerien és intuitívan megéreztem, hogy tánccal szeretnék foglalkozni ha felnövök. Ezt elég hamar jeleztem is anyukámnak, hogy szeretnék Budapestre, az akkori Táncművészeti Főiskolára felvételizni, ahova el is vitt kilenc évesen, és az általános iskola ötödik osztályát már ott kezdtem.
Több száz gyermek közül vettek fel párunkat, ez nagyon nagy dolognak számított akkor.
Aztán pár hónap kollégiumban élés után, óriási honvágyam volt, és visszaköltöztem vidékre.
A kezdetekkor ki volt, és ma ki a legnagyobb példaképed?
Gyerekként mindig felnéztem a nálam érettebb, tapasztaltabb táncosokra, de sosem volt egy fix ideálom akire kifejezetten hasonlítani, vagy akinek az életútját követni szerettem volna. Az a tény, hogy nincs egy ideál akire hasonlítani szeretnék a mai napig megmaradt: folyamatosan keresem az autentikusságom: azt az énem, aki nyersen, mindenféle megfelelés nélkül létezhet, és ezt próbálom használni kiinduló pontnak, amire aztán tudok építeni.
Lemenni mélyre, levetkőzni a barriereket és megtalálni az autentikus énem azonban sokszor kihívásokkal teli. Viszont ezen kívül rengeteg minden biztosít inspirációs forrást a mindennapokban: mozgóképből, zenéből, könyvből, különböző művészetekből szeretek meríteni, legtöbbször ezek is segítenek át a nehéz, akár kiégéshez közeli állapotoknál is.
Nagyon sok produkcióban láthattuk téged, akár színpadon akár mozgóképen. Divatmárkák választanak téged, hogy képviseld egy-egy kampányukat. Hogyan éled meg azt a sikert ami most körülvesz?
Nagyon hálás vagyok, hogy ezek a lehetőségek megtalálnak, azt gondolom, hogy rengeteget dolgoztam és tettem azért a karrierem alatt, hogy eljuthassak ide. Valahogy ezek a projektek és munkák most már teljesen organikusan születnek meg, minden óriási erőlködés nélkül, ami frissítően hat azután a sok nehéz, kemény év után, amit sokszor már csak összeszorított fogakkal lehetett csak kibírni…
Közben az utóbbi időben a témában való gondolataim teljesen átrendeződtek bennem.
Így, hogy a mai nap beszélgetünk a sikerről és, hogy ezeket hogyan élem meg, inkább azt mondanám, hogy most már sokkal fontosabb számomra az, hogyha a magánéletben lekerül rólam a smink, a csodás designer vagy épp fellépő ruha és meztelen vagyok minden szempontból: ott ki is vagyok én valójában.
Milyen értékeket képviselek? Merem-e vállalni magam teljesen? Merek-e kiállni azokért a dolgokért amikben hiszek és amiket fontos kvalitásoknak tartok az életben? Merek-e szembe nézni a traumáimmal és azt választani, hogy megváltoztatom a berögzött limitáló gondolataimat és önszabotázst? Merem-e megfejlődni magam nap mint nap? Szóval, ha mostanában ezeknek már fele sikerül, na akkor érzem magam igazán sikeresnek.
Ha visszatekintsz az elmúlt évekre egészen a kezdetektől mostanáig, mik voltak azok a kiemelkedő mérföldkövek, amik meghatározták a karriered?
Az biztos, hogy valahogyan nagyon szerencsésen alakult a karrierem. Már elég fiatalon értek szép szerepek, díjak és ösztöndíjak. Táncoltam sok együttessel Magyarországon, és táncoltam többel külföldön is. Nyilván értek kudarcok is ezalatt az időszak alatt, de
valahogy azok is mindig arra ösztönöztek, hogy még több munkát fektessek a testembe, a technikámba: a táncba.
Folyamatosan azt gondoltam, hogy akkor tudom bebizonyítani magamnak és másoknak is, hogy elég jó táncos vagyok, ha leszerződtetnek egy nagy, elismert külföldi együttesbe. Ilyen álmom volt a Göteborgi Operaház Táncegyüttese, ahova már akkor jelentkeztem, amikor a Holland Ivgi&Greben együttesének tagja voltam.
2022-ben egy két napos felvételi után pár nappal jött is a telefonhívás a svéd igazgatónőtől, hogy az 1200 jelentkezőből én vagyok az egyik táncos akit leszerződtetnek. Azt hiszem ez egy olyan szakmai elismerés, amiért örökké hálás leszek. Megmutatta, hogy ha keményen dolgozunk, nem adjuk fel az első nehézségnél, vagy talán még a tizediknél sem, illetve, ha hiszünk magunkban, még a legmesszebbi, legmegvalósíthatatlanabbnak tűnő álmaink is beteljesülhetnek.
Majd három külföldön töltött év után elkezdett hiányozni a szabadságom. Nyáron hazaköltöztem Budapestre, azóta pedig szabadúszóként létezem. Akkor egy amerikai film szereplőjeként és koreográfus asszisztenseként dolgoztam végig a nyarat, jelenleg pedig Luxemburgban tartózkodom, épp egy új kreációt készítünk, melynek a premierje majd februárban lesz.
Milyen a kapcsolatod a testeddel, hogyan tartod magad formában?
Gyerekként szerencsére nagyon jó kapcsolatom volt a testemmel, aztán tinédzser koromban, amikor a testem elkezdett változni, a férfi balett mesterem megjegyzéseket tett a külalakomra, ami nagyon rossz hatással lett a testképemre és önmagam elfogadására. Ez később folytatódott egy nagyon kemény társulat vezetővel, aki rengetegszer hívott bennünket dagadt disznónak.
Szóval ez a háttér amiben felnőttem, és a kapcsolatom a testemmel a mai nap, már szerencsére fényévekkel pozitívabb helyen van. Sok terápia, önmunka és őszintén szólva a külföldön élés segített, hogy kikerüljek ebből az akkori toxikus közegből és, hogy megtanuljam szeretni magam eléggé ahhoz, hogy ha bántás ér vagy kritika a testemre nézve, tudjam, hogy maga a komment egyáltalán nem rólam szól.
A mindennapos tréningek, próbák és előadások egyébként eléggé formában tartják az embert, de ha magamnak kell edzenem, akkor leginkább a nyugodtabb, lassabb mozgásokat preferálom, mint egy hosszabb séta, jóga, pilates vagy biciklizés. Ezen kívül pedig nagyon szeretem a szaunát, és épp most barátkozom a cold plunge-al is.
A te személyiségedhez a tánc melyik műfaja passzol a leginkább?
Amióta tíz évesen megismerkedtem a modern-kortárs tánccal Csáky Mária oroszlányi műhelyében, azóta a kortárs tánc nálam A műfaj, de nyilván táncosként sok stílust kell elsajátítani ahhoz, hogy minél szélesebb skálán, minél mélyebb tudással rendelkezzen valaki.
Ettől függetlenül, hogy én kortárs táncos vagyok, a balett tréning is nagyon fontos szerepet tölt be nálam, amíg a Göteborgi Operaházban táncoltam, például majdnem minden nap balett órákon vettem részt, annyi különbséggel, hogy ezek az órák sokkal szabadabbak, sokkal levegősebbek és teresebbek, ahogyan mi táncoljuk, a balett táncosokkal ellentétben.
Arról már beszéltünk, hogy mik voltak az eddigi mérföldkövek, de hol látod magad a következő években? Mik azok a célok, amiket kitűztél magad elé?
Idén volt 25 éve, hogy elkezdtem táncolni és még csak 27 vagyok. Ez azért rengeteg idő. Most, teljesen őszintén azt érzem, hogy a következő egy-két évet szeretném magamra fordítani, míg a táncos pályámat egy picit pihenőpályára tenni.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretnék táncolni, mert a tánc nekem terápia.
A tánc számomra egy örök szerelem. (Sőt, táncot: Soft Movement órákat oktatok is folyamatosan olyan individuumoknak, akik szeretnének a testükhöz közelebb kerülni a mozgás által.)
Ezt inkább csak úgy értem, hogy szeretnék most egy kicsit távolabb kerülni a színpadtól, és közelebb kerülni emberekhez: a barátaimhoz, a családomhoz. Erre eddig sajnos nem volt idő, de közelítve a harminchoz, az ember azért realizálja mennyire magányos is tud lenni az élet akkor, ha csak a szakmájának szenteli az életét.
Hogyan telik egy átlagos napod – a tánc mellett mennyire marad idő magadra és a magánéletedre?
A nyáron hihetetlenül sűrű volt a beosztásom (napi 12-14 órás forgatások), igazából alig maradt időm magamra és a magánéletemre. Az óriási sietés sajnos elvette a lehetőséget arról, hogy akkor becsekkoljak: jól vagyok-e, mik az igényeim, éppen mire van szükségem és
voltak hetek amikor mentálisan nagyon nem voltam jól.
Szerencsére csodás emberek vettek körül, de ettől függetlenül érzem, hogy nem várhatom el mindig másoktól, hogy ott legyenek nekem, amikor én lent vagyok, ezt nekem kell megdolgoznom.
Jelenleg Luxemburgban fix beosztásban dolgozom, így jobban oda tudok figyelni magamra: a rendszeres tápláló ételek fogyasztására, a napi 7-8 óra alvásra, a rutinjaim visszavezetésére az életembe. Mióta itt vagyok és van időm úgy igazán reflektálni, már tudom azt, hogy ez az éberség, kipihentség és mentális jól lét számomra esszenciális, és a célom, hogy mikor november közepén újra haza megyek, ezt az itteni nyugodtságot próbáljam bevezetni az otthoni életembe is.