Kultúrák harca: Valóban jobbak a japán animációs mesék, mint a Disney?

Kétségkívül bele lehet kötni mindegyik animébe - ahogy igazából Disney-be vagy Pixarba is -, ha mindenáron a hibát akarom látni bennük, hogy miért rosszak a gyerekek vagy éppen a felnőttek számára, ugyanis nem szabad elfelejtkezni arról: a mesék (különösen, ha azok japán mesék) célcsoportjába beletartoznak a felnőttek is.

Rengeteg olyan embert ismerek, akik a Dragon Ballból vagy a Pokémonból tanulták meg, mit jelent a kitartás, a bajtársiasság, a hűség és elköteleződés. A japán mesék valójában tele vannak értékekkel, tanítással és túlzás nélkül állíthatom: képesek egyetlen este alatt megváltoztatni az ember gondolkodását. Megmutatom, miben rejlik a varázsuk!

Minden a mangákkal kezdődött

A japán animáció, illetve anime történelmi gyökerei a 20. század elejére vezethetők vissza. Az anime egyik úttörője Jun’ichi Kōuchi volt, aki 1917-ben megalkotta a Namakura Gatanát, az egyik legkorábbról fennmaradt japán animációs filmet. Azonban Osamu Tezuka ikonikus Astro Boy-ja (eredetileg Tetsuwan Atom) jelentette az igazi fordulópontot a hatvanas években: Tezuka a nyugati animációs hatásokat ötvözte a japán történetmesélési hagyományokkal, megalapozva ezzel a modern animét.

Ahogy a médium fejlődött, továbbra is a hagyományos japán művészeti formákból merített, mint például a kabuki színház vagy éppen a manga, vagyis a japán képregény. Az első igazi manga végül 1902-ben jelent meg a Jiji Shinpō újságban. Szerzője, Rakuten Kitazawa a Lumière fivérek történetét (A megöntözött öntöző) illusztrálta. Ő volt az első, aki Hokusai után újra a manga kifejezéssel élt.

Sokféle manga létezik, amelyek mind egyéni célközönség számára készülnek. A tinédzsereknek szóló shonen manga például egy árva hős kalandjait és csatáit mutatja be, mint amilyen a Naruto vagy a Dragon Ball. A fiatal lányoknak szóló shojo manga (lásd a Sailor Moon vagy a Nana) az iskolás lányok mindennapjait prezentálja, míg a diákok vagy fiatal felnőttek számára fenntartott seinen manga reálisabb témákat fed le különböző témákban. (Például a Death Note – a halállista vagy a The Attack of the Titans.) És ahogy azt láthattuk a Marvel és a DC Comicsnál, a képregényekből sorozatok és filmek készülnek. Így nőtte ki magát a japán mesevilág kulturális örökséggé.

Miért annyira szerethetők a japán animációs mesék?

Az Animost összefoglalója alapján könnyen megállapítható, mitől olyan átlagon felüliek ezek a történetek, amelyek generációk tanítóiként szolgálnak világszerte.

Változatos tartalom

Az anime népszerűségéhez hozzájáruló egyik kulcstényező a hihetetlenül változatos tartalom. Az animék ugyanis rendkívül szerteágazó és kiterjedt műfaji világgal rendelkeznek, hiszen gyakran olyan alap műfajokhoz nyúlnak, mint a sci-fi, a fantasy, a romantika, a horror, de ezeket egészen egyedi módon képesek kombinálni. Ilyen például Laputa - Az égi palota, ami egyszerre sci-fi, kaland és fantasy.

Minőségi megvalósítás

A japán anime híres a kivételes minőségéről és művésziességéről. Egy japán rajzfilm gyakran aprólékos figyelmet szentel a részleteknek, legyen szó vizuálisan lenyűgöző tájakról vagy összetett karakterekről. Az olyan animációs stúdiók, mint a Studio Ghibli például folyamatosan készítenek olyan látványban gazdag remekműveket, mint a Chihiro Szellemországban vagy a Totoro - A varázserdő titka.

A technikai kiválóságon túl az anime gyakran kísérletezik művészi stílusokkal, feszegetve a kreatív határokat. De nemcsak a Ghibli szállít csúcskategóriás mesefilmeket, hanem Shinkai Makoto író és rendező is, aki legutóbb a Suzume-val kápráztatta el a rajongókat. Miközben a Suzume rendkívül izgalmas történettel dolgozik (a címszereplő azon van, hogy helyrehozza a hibáját és megmentse a világot, nem mellesleg a szerelmét) kár lenne elvitatni, hogy a mese látványvilága is lélekemelő: a ragyogó színek, a fények, a varázslatos tájak úgy vibrálnak, mintha a néző előtt láthatóvá válna a mesefilm mágikus energiája.

Egyedi történetmesélés

A japán animéket egyedülálló történet mesélésükért (is) ünneplik, amelyet gyakran bonyolult narratívák, karakterfejlődések és ötletes, egyedi világok jellemeznek. Az anime nem zárkózik el attól, hogy összetett és elgondolkodtató témákkal foglalkozzon. A Totoro - A varázserdő titka például egy apuka és két lánya életének mindennapjait mutatja be, akik azért költöznek vidékre, hogy közelebb lehessenek a kórházban fekvő beteg édesanyához. Ugyan a Totoro üzenete elsőre keveseknek jön át, de ha valaki megpróbálja megérteni a szimbolikáját, rájön, hogy az egész arról szól, hogyan éljék túl a szereplők a megpróbáltatásokat, hogyan fogjanak össze egy családként, hogyan győzzék le a félelmeiket, és merjék kimutatni az érzéseiket.

A legjobb animációs filmnek járó Oscar-díjjal kitüntetett Chihiro Szellemországban is látszólag egy szórakoztató fantasy, amiben egy kislány arra kényszerül, hogy egy elvarázsolt fürdőházban dolgozzon, ahol a főnök egy nagy hatalmú boszorkány. A történet azonban ennél sokkal összetettebb, csak éppen a természetfeletti elemek színesebbé varázsolják a lényeget, például azt, mit tesz az emberrel a folyamatos munka, milyen is a modern rabszolgaság.

Tehát, mint minden mese, úgy a japán animációs filmek a szórakoztatáson kívül a tanításra is hivatottak, de ezt olyan mesterien teszik, ami kevés nyugati meséről mondható el. A tanulságokat nem szájba rágják, hanem élvezhetően a történetbe csomagolják, és igen: a nézőnek vennie kell a fáradtságot, hogy kicsomagolja az ajándékát.

Kulturális és értékvédő elemek dicsőítése

Talán az egyik legsarkalatosabb pont mind közül, hogy a japán mesék olyan egyedi, kreatív és lélegzetelállító történetekkel dolgoznak, amiket sehol máshol nem találni. Ez főképp az ország gazdag folklórjának köszönhető, és jócskán túlmutat a boszorkányokon meg a démonokon. A legtöbb mesében megjelenik a sintó vallás animizmusa, miszerint a természetben, valamint a tárgyakban szellemek lakoznak, akikkel harmóniában kellene élni. A japán mitológia dúskál a változatos istenekben és szellemekben, akik lehetnek jók, rosszak, akikhez különböző okokból fordulhat az ember segítségért vagy egyszerűen jobb elkerülni őket.

Olyan értékek jelennek meg a mesékben, mint a már említett sintoizmus, a család és a barátság szentsége, a becsület, a végtelen kitartás és erő. A mesékben gyakran felbukkan a japánok mentalitása, hagyományai és értékrendszere, amiből bátran tanulhat a nyugati ember. Ezenfelül Miyazaki Hayao (japán rajzfilmkészítés atyja, a világ egyik legjelentősebb animációsfilm-stúdiója, a Studio Ghibli társalapítója) előszeretettel jeleníti meg az ember és a természet viszonyát, és úgy áll ki a környezetvédelem mellett, hogy azt kicsit sem propagandista módon testi.

Ünnepeli az érzelmeket

Lehet csak én vagyok ilyen, de Disney mesének még nem sikerült könnyeket csalnia a szemembe. Ellenben egy japán animációs mese közben ki tudok végezni egy csomag százas zsebkendőt, mert annyira gazdag érzelemvilággal rendelkezik. Ember legyen a talpán, akik végig tudja ülni sírás nélkül a Szentjánosbogarak sírját, ami a második világháború idején játszódik!

Bár a japánok legendásak a kimértségükről, a tiszteletteljes, visszafogott viselkedésükről, a meséik mégis dúskálnak az érzelmekben. A karakterek bátran kifejezik az érzéseiket, a fiúk és férfiak (is) sírhatnak, és a legszebb az egészben, hogy mindezt nem túláradóan teszik. Mesterien képesek egyensúlyozni a kimondott és az érzékeltetett érzelmek között, mint egy tökéletesen megkomponált zenei mű. A néző tökéletesen képes beleélni magát a szereplők helyébe, mert akármennyire is varázslatos és elvont legyen egy történet, olyan hétköznapi probléma vagy helyzet áll elő, ami bárki számára ismerős lehet.

Wadolowski-Balogh Orsolya közel tíz éve foglalkozik (főállásban) újságírással, a GLAMOUR felületein leginkább a filmes anyagaival találkozhatnak az olvasók. A magánéletben igazi macskabolond, megszállott könyv- és filmdaráló, valamint az éjszakába nyúló társaspartik szerelmese.