Aki valamely könyvtől elromlik, az amúgy is hajlamos a romlottságra
A századfordulós Budapesten a nagyváros fejlődésével kéz a kézben járt a pornográfia egyre szélesebb körű megjelenése is. A hatóságok kétségbeesett küzdelmei ellenére a „pikáns mozi-képek” és a „pornograph” irodalom átszőtte a nagyváros életét.
A kínálat pedig kiapadhatatlannak bizonyult: egyre több író, mozitulajdonos és fényképész ismerte fel a sikamlós tartalmak aranybányáját, a főváros csillogása pedig ellenállhatatlanul vonzotta a tapasztalatlan vidéki lányokat. Ők sokszor egyenesen Budapest pályaudvarairól kerültek a bordélyokba, különböző rutinos „szerzőnők” mesterkedéseinek köszönhetően.
Ha pedig egyszer odakerültek, a nyilvános házakból kevés esélyük volt valaha kijutni. Így aztán a bimbózó pornóipar ipar dúskált a szereplőkben. Azonban a századfordulós pornófogyasztók összetétele kifejezetten meglepő volt, hiszen a pikáns filmeket vetítő játszóhelyeken - sűrűn lefátyolozva - úriasszonyok is megjelentek, a „pornographicus” irodalom lelkes olvasói pedig gyakran középosztálybeli gimnazista lányok voltak.
A fehér macskák jót jelentenek
Ezeket a lányokat már nem otthon taníttatták, hanem nyilvános - ha nem is koedukált - iskolába jártak, így aztán lényegesen jobban kinyílt számukra a világ, mint a századelőt megelőzőleg bármikor.
Ez persze rendkívül nyugtalanító volt abban a korban, amikor egy fiatal nő érintetlenségének garanciáját leginkább abban látták, ha a lányokat a lehető legsűrűbb homályban tartották a házasélet valóságával kapcsolatban.
A szüzesség pedig - hiába kezdett lassan, csikorogva változni a világ - továbbra is meghatározta egy hajadon esélyét a megfelelő férj megtalálására.
A lányok angyalok?
A lányok persze igyekeztek bármiféle hasznos információ morzsához jutni a házasélet mibenlétét illetően: férjezett nőrokonok, szabadszájú cselédek, sikamlós színdarabok, orvostanhallgató fiútestvérek tankönyvei és a „sárgaborítékos könyvek” fedőnév alatt futó erotikus regények mind fontos források voltak a számukra. Utóbbiak esetében az erkölcsi fertő legalját a Franciaországból érkező regények jelentették.
Olyannyira tartottak ezektől a könyvektől, hogy a katolikus fiataloknak kifejezetten azt javasolták, hogy mielőtt egy francia ponyva olvasásába kezdenek, kérjék ki a gyóntatójuk tanácsát. Hiszen sosem lehetett tudni, miféle mocsok lapul a borító alatt.
A francia könyvek sikerén felbuzdulva hamarosan megjelentek a könyvpiacon és a lányszobák rejtekhelyein az autentikus magyar tartalmak is. Az ebben a korban egyre inkább teret nyerő női szerzők pedig fantasztikus pornográf könyveket írtak, sokszor messze megelőzve népszerűségükben férfi kollégáikat. Velük ellentétben tökéletesen tudtak azonosulni a fiatal lányok érzéseivel és vágyaival, sikerük pedig alaposan megijesztette a férfi konkurenciát.
Erkölcstelenséggel vádolták nemcsak az írónőket, de az olvasókat is, akik olyasmi iránt érdeklődnek, amit rendes lánynak nem volna szabad tudnia. Komoly férfiemberek vették a fáradtságot arra, hogy kiátkozzák az ébredő női szexuális érdeklődést: Mikszáth Kálmán a felelőtlen anyákat okolta, akik olyan színdarabokra viszik a lányaikat, ahol semmi keresnivalójuk sincs, Molnár Ferenc pedig magukat az érdeklődő lányokat rótta meg: „a szemérmesség igenis lényeges és természettől belénk oltott kelléke a sexualitásnak”.
Vágyak vonzásában
Azonban a női, vagy magukat legalábbis nőnek kiadó szerzők sikere megállíthatatlan volt. A „Nagy Irma” művésznéven alkotó szerző titka többek között abban állt, hogy egyes szám első személyben, egy féltve őrzött úrilány szemszögéből írta sikamlós történeteit, teljesen kétségbe ejtve Budapest tisztességes polgárait, akik nagyon nem szerettek arra gondolni, hogy egy gondosan nevelt, tisztességes lánynak is lehetnek vágyai. Bródy Sándor írót is nyugtalanította a jelenség.
Véleménye szerint az írónők „egyenesen beleőrülnek a nemi kérdésbe és a nősténység vak és vad lázában, amikor kimerültek: szánalmas módon kapkodnak titkos atmoszférák után. Ide a művészet már nem követheti őket, ügyük a patológusra vár.” Bródy szigora azért is izgalmas, mert hosszú éveken keresztül volt viszonya az első olyan magyar írónővel, aki fényesen megélt a munkájából, és a kortársai „a legerotikusabb írónő” -ként tartották számon.
Ami a zárdában történt, a zárdában is maradt
A romantikus nevű Erdős Renée egy szigorú, ortodox zsidó család legkisebb gyermekeként született, Ehrental Regina néven. Ezzel a háttérrel különösen érdekes, hogyan lett a szigorú, tradíciókat az utolsó betűig betartó család kislányából az összes korabeli írónőnél erotikusabb, a bevett szabályokat teljesen felforgató életműve.
„Ha küldelek százszor
Százszor visszavárlak.
Amikor gyűlöllek,
Akkor is kívánlak.”
Írta Erdős Renée 1902-ben megjelent második verseskötetében, melyben kevés lányos szemérmet lehetett felfedezni. Az akkor még nagyon fiatal Ady Endre „zseniális poétalány” -nak nevezte az akkor huszonhárom éves költőnőt, sőt még a később megszigorodó Molnár Ferenc is rajongott Erdősért. Utóbbit az írónő visszaemlékezései szerint „nagyon kedves és furcsa barátság” fűzte Erdőshöz, bármit is jelentsen ez.
Egy különös fordulattal Renée az élete egy pontján mélyen hívő katolikus lett, aki késői műveiben a konzervatív nőideál megteremtésén fáradozott. Szolid sikerrel, mert végül pont ezek a munkák lettek a legnagyobb botrányokat kavaró művei, és ezek érték meg a legtöbb kiadást is: évtizedekkel később is cserélték egymás között a lányok a rongyosra olvasott regényeket. Erdős zsenialitása és tragédiája ugyanis ugyanaz volt. Bárhonnan indult el, valahogy mindig a női szexualitás problémáinál lyukadt ki.
A zárdában magát kínkeservvel önmegtartóztatásra kényszerítő írónő, és más hasonló történetek pedig már nemcsak a szexuális szabadosságuk, hanem az egyház intézményének sárba tiprása miatt is problémások, és persze rendkívül izgalmasak voltak. Nem csoda, hogy Renée bankot robbantott a korban, amikor az is előfordult, hogy egy budapesti gimnázium karbantartója némi jutalékért cserébe pornográf könyveket árult az érdeklődő gimnazista lányoknak.
/A cím részlet Erdős Renée: Alkotók című regényéből/