Kasszasiker lehetne, ha romantikus filmet forgatnának Ingrid Bergman és Robert Capa szerelméből

Négy év német megszállás után a pár hónapja felszabadult Párizsban romokban áll minden. Ide érkezik meg az akkor már világhírű színésznő, hogy a katonákat szórakoztassa fellépéseivel Európa-szerte. Férjét hátrahagyva utazott, akivel akkoriban már nem volt túl fényes a kapcsolatuk, de még nem váltak el. Már bemutatták Hemingway regényéből forgatott Akiért a harang szól című filmjét, a Casablanca hollywoodi produkciója pedig a világhírhez repítette. Robert Capa - aki Friedmann Endreként született Budapesten - ekkoriban már a világ legjobb haditudósítójának számított, köszönhetően a Milicista halála című fotójának.

1945 júliusában Irwin Shaw író - aki még ekkor neki sem állt nagy sikerű regényének, az Oroszlánkölyköknek, mert tiszthelyettesként harcolta végig a háborút - éppen a Ritz szálloda bárjában iszogat Robert Capával, amikor belibben a hallba a lenyűgöző Ingrid Bergman, akiről Hemingway olyan elragadtatással beszélt nekik, és aki Hitchcock múzsájaként a Gázláng című filmet is leforgatta akkoriban már, amiért Oscar-díjat érdemelt.

Elhatározzák, hogy bevágódnak a gyönyörű nagybetűs Nőnél, igen ám, de pénzük nem volt, szerencsére humoruk annál több. Felteszik a kérdést a filmcsillagnak: válasszon, velük vacsorázik-e, vagy jobban örülne virágcsokornak, mert mindkettőre sajnos nem futja a pénztárcájukból. „Ez egy csoportos megmozdulás. A csoport tagjai: Bob Capa és Irwin Shaw. … Szavazásra bocsátottuk a kérdést és igen kis szótöbbséggel a vacsora győzött. A virágokat leszámítva számos gyanús tulajdonságunk van. Ha még sokat írunk, nem lesz miről beszélgetnünk és csáberőforrásaink korlátozottak. 6.15-kor felhívjuk. Aludni nem szoktunk.”

Ingrid Bergman igent mondott a vacsorára, s hármasban eltöltött este után Capa kísérte vissza a Ritzbe, ahol a legenda szerint összefutottak Marlene Dietrich-kel is, aki megjegyezte, hogy „egyesek akkor jönnek ide, mikor vége a háborúnak.” A sziszegő mondat természetesen nem a fotográfusnak szólt, hiszen Robert Capa a bombázott Londontól a felszabadított Párizson át az eleső Berlinig mindenütt ott volt a háború évei alatt.

A normandiai partraszállásnál közelről fényképezett, egy vízben lévő roncs katonai hajó mögé rejtőzve, a filmek előhívása azonban a laborban balul sült el, és a képek nagy része megsemmisült, de ami megmaradt, az életművének kiemelkedően erős fotói lettek.

Berlini intermezzo után együtt Hollywoodban

Marlene Dietrich intrikája ide vagy oda, Ingrid Bergman és Robert Capa szerelme szenvedélyesen lángra lobbant. A férfi követte a romos, poros Berlinbe továbbutazó színésznőt, ahol egy fotó kedvéért az utcán heverő koszos kádba is sikerült beültetnie a filmcsillagot, fején kendővel, kabátban. Szenzációs fotó lett volna, de rejtélyes módon sajnos ez a kép sehol nincsen, megsérült a negatív.

Külön érdekesség, hogy nem túl sok Capa-portré létezik Ingrid Bergmanról, egy nagyon bensőséges a legismertebb, a filmcsillag elbűvölően veti hátra a fejét egy fotelben ülve. De teljességgel érthetetlen, hogy nem sikerült több száz kattintással megörökíteni, hiszen helyzet volt rá bőven, mert bár Bergman férjnél volt, de a viszonyról csak az nem értesült, aki nem akart.

A minden bizonnyal szerelmes Robert Capa Párizs, Berlin után Hollywoodba is követte a színésznőt. Ekkor kapta meg 1945-ben az amerikai állampolgárságot, próbálkozott, mint forgatókönyvíró, producer, de az ő lobbanékony életritmusához kicsit lassúnak tűnt a filmesek világa. De a szettekben szorgosan fotózott, Alfred Hitchcock éppen a Forgószél című filmjét forgatta, melyben Bergman játszotta a főszerepet. Egy este a rendező vacsorára hívta főszereplőjét, és miközben előbbi a konyhában sürgölődött, a színésznő elmondta neki az érzelmi válságot.

Hiába próbálja meggyőzni Capát, hogy vegye el feleségül, az következetesen, már harmadszor is visszautasította őt. Hitchcock szeme felcsillant a történetet hallva és megjegyezte, hogy ez egy remek filmtéma lenne. Másnap a forgatáson megpróbálta négyszemközt kipuhatolni Capa érzéseit Bergman iránt, mire a fotós kifakadt, hogy “Ingrid felnőtt nő létére naiv, annyira, hogy az már fáj. Fél attól is, hogy elengedje magát. Fél változtatni azon, hogy megkérdőjelezze a szabályokat, az istenverte, belérögződött engedelmességet.

Biztonság és bizonyosság – ezek motiválják. A leghalványabb fogalma sincs a világról. Ez egyszerűen gyalázat.” Hitchcock nem jósolt nagy jövőt a kettejük kapcsolatának, sajnos igaza is lett, ekkor azonban még korántsem szakítottak, de eltávolodtak egymástól. Capa a Szent Johanna premierjére egy szál fehér rózsát küldött, mire azt a választ kapta a színésznőtől: A fehér rózsám egész közel van hozzám. A fotósnak ekkoriban már elege lett Hollywoodból, szerinte a legrosszabb hely, ahol valaha járt, és Törökországba utazott.

Egy szerelem vége

1947 húsvétja előtt Capa Sun Valley-ba utazott, ahol Ingrid és svéd orvos férje, Petter Lindström síeltek. A férj tulajdonképpen itt bizonyosodott meg arról, hogy neje és a haditudósító között több van, mint barátság. Capa esténként a játékteremben játszott, de egyre többet veszített, a filmcsillag próbálta leállítani, de a férfi elszántan játszott tovább, míg végül minden pénzét elvesztette. Másnap kettesben maradtak a szállodában, és Ingrid ismét felvetette a házasságot.

Capa persze elutasította, mondván, neki Hollywoodban nincs jövője, és vissza kell térnie a sajtófotózáshoz. Nem akarta, hogy Ingrid özvegyasszony legyen. A nő fájó szívvel, de harag nélkül döntött a szakítás mellett. Egy évvel később már arról szóltak a hírek, hogy Roberto Rossellini olasz filmrendezővel házasodott össze, vállalva a botrányt. Ahogy azt tudjuk, a viszony miatt kitiltották Hollywoodból, rossz néven vették, hogy még ekkor sem vált el férjétől, sőt, kislányát is hátrahagyta a szerelemért. Csak évek múlva bocsátott meg neki a szakma és engedték visszatérni. Capa soha nem nősült meg, és hét évvel később Vietnámban aknára lépve életét vesztette.

Mindannyian hasonló történeteket írunk. A boldogságot keressük, a szerelmet, az elfogadást, de az álarcok, szerepek, ítélkezések, elégedetlenkedések keserítik meg az emberi kapcsolatainkat. Mindenki a saját traumáiból gyógyul, halad lépésről lépésre. Némileg bővebb magyarázatot ad szerelmük reménytelenségére kettejük sorsa. Ingrid korán árva maradt, két éves volt mikor édesanyját elveszítette, tizenkét éves korában édesapja is meghalt. Idejekorán véget ért a gyermekkora. És rendkívül ambíciózus volt, a munkát mindig nagyon komolyan vette.

Capa viszont imádott játéktermekbe járni, csajozni. Tudható, hogy a férfinak korábban volt egy nagy szerelme, Gerda Taro, akit ő tanított fényképezni - és aki a spanyol polgárháborúban életét vesztette. Taro a független nő, a szabad művész, a barát, a szerelem, a társ, akit elveszített. Talán itt tört meg Capa szíve, itt zárkózott be, védve magát a további fájdalmaktól. Mondhatjuk, hogy mindketten sérült kötődési mintát hoztak a kapcsolatba.

Azóta ezt a love storyt Ingrid Bergman megírta Életem című memoárjában, Rebecca Neé Ingrid és Capa című könyvében pedig sok történelmi részletet olvashatunk a románcról. De a történet filmrendezőket is inspirált, Hitchcock állítólag e kapcsolatból merített ihletet egyik legjobb filmjéhez, a Hátsó ablakhoz, tizenéve pedig született egy regény Ingrid Bergman megkísértése címmel, az író Chris Greenhalg.

Hét éve felröppentek a hírek, hogy filmadaptáció készülhet a könyv alapján. A produkciót az a James Mangold rendezte volna, aki a Nyughatatlan című Johnny Cash filmet, a romantikus Kate és Leopoldot és az Indiana Jones és a sors tárcsája című kalandfilmet jegyzi, később pedig arról írtak a filmes oldalak, hogy Jessica Chastain játszaná Ingrid Bergmant. De nagyon úgy tűnik, hogy ez a film még várat magára.

Robert Capa képei másokéi mellett a Szépművészeti Múzeum Kertész, Moholy-Nagy, Capa... / Magyar fotóművészek Amerikában (1914–1989) kiállításán tekinthetőek meg augusztus 25-ig.