Mennyire egészségesek azok a szerelmi minták, amiket az Igazából szerelemben lehet látni?

2024. december 20.
Idén is ott lesz a képernyőkön az Igazából szerelem
Idén is ott lesz a képernyőkön az Igazából szerelem
Fotó: Profimedia

Az Igazából szerelem című filmet mindenki ismeri, legendás romantikus mozi, tökéletes karácsonyi film, egyfajta tisztelgés a szeretet előtt, ami valamilyen formában mindannyiunk életében jelen van – és ami mindannyiunkat összeköt. Most a filmben látható szerelmi viszonyokat elemeztük szakértő segítségével és kitértünk arra is, hogy pontosan mi is történne a folytatásban.

Az Igazából szerelem több, mint húsz év elteltével is a világ egyik legikonikusabb mozija, ami hamisíthatatlan ünnepi hangulatával elérte, hogy a legjobb romantikus karácsonyi filmek között tartsuk számon. A filmben több kapcsolat történetét követhetjük végig, melyek között vannak kezdetleges randizások, flörtölések, gyerekes álmodozások, félreértések, drámák, tragédiák – és természetesen igaz szerelmek is. Megkérdeztük a párkapcsolati témákban jártas Órás M. Andrea pszichológust, hogy elemezze a mozi párkapcsolatait. Vajon melyik működne a való életben? És melyik rugaszkodott el teljesen a valóságtól?

„Igazából szerelem vesz körül minket”

Az Igazából szerelem című filmet senkinek sem kell bemutatni. Mindenki ismeri és bárki számára nézhető, az év minden egyes szakaszában. Bár a tipikus karácsonyi filmről van szó és a története is az ünnepi szezon köré épül, a film nem magáról az ünnepről szól. Sokkal inkább arról, amiről már a film legelején is beszél Hugh Grant karaktere: a szeretet mindenhol ott van és körbevesz minket.

A film nagy erőssége, hogy a történet nem kifejezetten egy párkapcsolatra épül, bár tény, egyes szálakra nagyobb hangsúly kerül, mint másokra, hanem egyszerre kilenc vonalvezetése van. A cselekmény így mindig pörgős, soha nem lehet unatkozni, mindig van valami, ami meglep, megbotránkoztat vagy megríkat. A legjobb benne az, hogy a film a valóságra épül.

glamour plusz ikon Az intimitás nem feltétlenül a nagy gesztusokról szól, sokkal inkább a figyelem és az empátia számítanak, amik hétköznapi események kapcsán is megjelenhetnek

Az intimitás nem feltétlenül a nagy gesztusokról szól, sokkal inkább a figyelem és az empátia számítanak, amik hétköznapi események kapcsán is megjelenhetnek

Nem valós karakterekre, hanem a való világban is előforduló párkapcsolati történesekre, problémákra és azok megoldására – a pszichológus szerint pedig főként ezért is szeretjük annyira ezt a filmet. „A féltékenység, az elhidegülés, a vonzódás mások iránt, a kommunikációs nehézségek és az intimitás iránti vágy mind-mind valós problémák, melyek a mindennapi kapcsolatokban is előfordulnak” – mondja Órás M. Andrea, aki szerint részben ennek köszönhető, hogy a film még ma, két évtizeddel a megjelenése után is ennyire népszerű.

„Harry (Alan Rickman) és Karen (Emma Thompson) kapcsolatában a megcsalás és a bizalom megrendülése tipikus párkapcsolati probléma. Sarah (Laura Linney) esetében pedig azt figyelhetjük meg, hogyan állhat a szerelem útjába a családunkhoz való túlzott ragaszkodás és felelőségvállalás. Ő és a randipartnere, Karl (Rodrigo Santoro) vágynak egymásra és szeretnék feljebb emelni a kapcsolatukat szimpla munkatársi viszonynál, ám Sarah az első adandó alkalommal a családját válassza a reményteli párkapcsolat helyett.”

Nemcsak tündérmeséket, hanem drámákat is bemutat a film

Az Igazából szerelem azokat a párkapcsolati helyzeteket mutatja be, melyekben egy hétköznapi ember is bármikor benne találhatja magát. A különböző történetszálakon keresztül pedig más-más megoldásmintákat kapunk arra vonatkozólag, hogyan is kell (vagy inkább hogyan is lehet) egyes magánéleti szituációkat megoldani. Ilyenek lehetnek azok a szerelmi háromszögek, melyekből több is létezik a filmben. Az egyik Mark (Andrew Lincoln), Juliet (Keira Knightley) és Peter (Chiwetel Ejiofor) háromszöge, ami kevésbé destruktív, hiszen Mark érzései plátóiak maradtak végig a filmben.

„Ennek ellenére a nyílt kommunikáció hiánya és Mark érzelmi kitörése (esküvői videó és a későbbi szerelmi vallomás) Juliet és Peter kapcsolatát is megzavarhatja. Bár a filmből nem derül ki, hogy végül mi történik ezzel a hármassal, az biztos, hogy nagyban befolyásolhatja Peter és Juliet párkapcsolati jövőjét az, hogy elmondja-e mi történt, illetve meg tudják-e beszélni a dolgokat. Mert azért mégiscsak elcsattant egy csók Juliet és Mark között, amit nyíltan és őszintén kell kezelni egy párkapcsolatban” – mondja a pszichológus szakértő

Szerinte ennek a szerelmi háromszögnek az lehet az egyik megoldása, hogy a frissen házasodott pár őszintén megbeszéli egymással a problémáit, Mark pedig talál magának egy olyan társat, akivel az elejétől kezdve tiszta a kommunikációja, a szerelme pedig viszonzott. Sokkal súlyosabb azonban a helyzet Harry (Alan Rickman), Karen (Emma Thompson) és Mia (Heike Makatsch) ügyében, ez a szerelmi háromszög ugyanis a hűtlenség és a hatalmi egyensúly problémáit tükrözi.

glamour plusz ikon A hűtlenség anatómiája: hogyan csal a férfi és hogyan csal a nő?

A hűtlenség anatómiája: hogyan csal a férfi és hogyan csal a nő?

„Harry felelőtlensége és Mia manipulációja miatt Karen szenved, miközben anyaként próbálja megőrizni a család egységét. Ez rendkívül káros dinamikát mutat, a hűtlenség miatt mélyebb érzelmi sebeket hagyva maga után. Arról nem is beszélve, hogy Harry számára a hűtlenség egy hiánypótlás. Egyfajta káros megküzdés a párkapcsolati problémákkal szemben, hiszen nem Karen felé közvetíti érzelmeit, hiányzó szükségleteit, problémáját, hanem egy külső személytől vár megoldást, a házasságán kívül. Mia pedig ezt kihasználja és szándákosan éket vár a házastársak közé. A filmben kétségkívül ez a legkárosabb és a legtöbb sérülést okozó párkapcsolat a felek számára” – elemzi a szereplőket Órás M. Andrea.

Úgy véli, hogy elképzelhető, hogy idővel a felek fel tudják dolgozni a hűtlenség következményeit és újra tudják építeni a bizalmukat. De ez nem mindig garantált, hiszen a szakértő tapasztalata szerint a hűtlenség a kapcsolatok nagy részében olyan bizalomvesztést okoz, amit csak nagyon kemény munka árán lehet újra építeni. „De az is lehet, hogy a felek rájönnek, hogy elfejlődtek egymás mellett és már mást akarnak az élettől. Valami olyat, amit egymástól már nem kaphatnak meg. Karen pedig az önmegvalósítás útján, hosszú idő után ismét előtérbe helyezi magát, ami pozitív hatással lehet az életére.”

Sok kihívást tartogathat egy esetleges második rész

A mozi szereplőinek tehát többféle irányba is mehetne az útjuk egy esetleges második részben. A szakértő szerint David (Hugh Grant) és Natalie (Martine McCutcheon) számára a hatalmi különbségek és a nyilvánosság előtti kapcsolat például új konfliktusokat hozhat.

„Natalie viselkedéséből szinte adott, hogy a nyílt szóhasználat és a néha kontrollálatlan megnyilvánulás kellemetlen helyzeteket teremthet, amit David megpróbálhat megértéssel és támogatással fogadni. Kérdés, hogy Natalie be tud-e illeszkedni az új szerepkörbe és hogyan viszonyul majd a hírnévvel járó nehézségekre?” – teszi fel a kérdést a pszichológus, aki úgy gondolja, hogy mindezek fényében nem az ő kapcsolatuk az Igazából szerelem legjobbja, hanem Jamie (Colin Firth) és Aurelia (Lúcia Moniz) szerelmi szála.

glamour plusz ikon „Tévesen azt sugallhatják, hogy a szex mindenek feletti és csak akkor működhet a kapcsolat, ha van kémia" - így látja a szexterapeuta a Bridgerton intim jeleneteit

„Tévesen azt sugallhatják, hogy a szex mindenek feletti és csak akkor működhet a kapcsolat, ha van kémia" - így látja a szexterapeuta a Bridgerton intim jeleneteit

A szakértő szerint ez az a szerelem, amelyik a legszeretetteljesebb és a legőszintébb a filmben. Amire érdemes példaként tekinteni, hiszen mindketten áldoznak egymásért és tiszteletben tartják egymás érzéseit. Igaz, csak idealizált módon, hiszen a kommunikáció nehézkesen működik közöttük. A pszichológus szerint azonban a kapcsolatok gyorsan fejlődik a filmben és a nyelvi akadályok ellenére tisztán és világosan mutatják ki az érzéseiket egymás iránt.

„Nincsen titkolózás, rejtegetés a másik elől. Kapcsolatuk őszintesége az alapja annak, hogy sikeres lehet a jövőképük is. Bár hosszabb távon a kulturális különbségekkel és a mindennapi élet kihívásaival is meg kell majd küzdeniük, ideális esetben ezekre elakadásokra is egészséges megoldásokat találnának, szeretettel és elfogadással átitatva”. Egy esetleges második rész kitűnően be tudná mutatni, mi jön akkor, amikor kitűnően tudnak egymással kommunikálni és hogyan oldják meg a kulturális különbségeket a párkapcsolatukon belül.

A lényeg, hogy mindig legyen szeretet az életedben

Végül, de nem utolsósorban van egy olyan emberi kapcsolat is a filmben, ami nem a szerelemről szól, de az köt össze és az működtet. Nem másról van szó, mint Daniel (Liam Neeson) és Sam (Thomas Brodie-Sangster) nevelőapa-fiú viszonyáról. „Bár az ő kapcsolatuk nem romantikus, de bemutatja, hogy a szeretet bármilyen formában képes utat törni magának. A kisfiú édesanyjának halála után nem volt egy olyan tényleges „ragasztó” sem közöttük, ami összekötötte volna őket, azonban mégis megtalálták az egymáshoz vezető utat.

A szerelem az, ami összeköti őket. Daniel a cselekmény kibontakozása közben ugyanis segíti a nevelt fiát, Samet, hogy bátran vállalja fel az érzéseit és fejezze ki azokat a kis Joanna felé. Csodás példamutatás ez apaként és szülőként is” – mondja a pszichológus szakértő. Mindezek alapján megállapítható, hogy a szerelem bármilyen formában jelen lehet az életünkben. Végtére is nem az számít. Legyen szó családról, barátokról, szerelmesekről vagy esetleg más bensőséges emberi viszonyról, a lényeg az, hogy szeress és szeretve érezd magad.

Nemcsak most, karácsonykor, hanem az év minden napján. Erről szól ez a film és azért olyan nagy kedvencünk már több, mint húsz éve.