A „Fekete Mózest” látomásai sarkallták arra, hogy rabszolgákat szabadítson fel
Harriet Tubman gyerekkora óta szenvedett attól, hogy rabszolgának született és elszakították a családjától, ám egy szép napon kezébe vette sorsát, mert volt egy álma, amit sikeresen meg is valósított: felszabadította a rabszolgasorsból a családját és sok száz társát.
Harriet Tubman Araminta "Minty" Ross néven született 1822. márciusában a rabszolga szülők, Harriet "Rit" Green és Ben Ross kilenc gyermekének egyikeként a marylandi Dorchester megyében. Akkoriban a feketék ingóságnak számítottak, akiket megvásároltak és eladtak. A rabszolga nők gyermekeit is rabszolgának tekintették, függetlenül attól, hogy apjuk rabszolgák voltak-e vagy sem. Ez volt a helyzet Araminta és testvérei esetében, mivel apja szabad volt, a felesége azonban nem.
Ben Ross munkáltatója nem engedte, hogy a család együtt maradjon, és azon fáradozott, hogy szétválasszák őket. Így a pár fiatalon elvált, és Araminta a testvéreivel egy másik farmon kényszerült dolgozni. Edward Brodess rabszolgatulajdonos saját kénye-kedve szerint adta bérbe Aramintát, akit már hatéves korában gyermekfelügyelettel bíztak meg. Ez a munka hosszabb időre elválasztotta anyjától és testvéreitől, ám az élete 13 évesen örökre megváltozott. 1835-ben, miközben egy helyi boltban intézkedett, szemtanúja volt egy rabszolga szökési kísérletének.
A felügyelője kétségbeesetten próbálta elfogni a menekülő férfit, ezért utána dobott egy kétfontos - nagyjából egykilós - fémsúlyt, de helyette Araminta tarkóját találta el, és eltörte a koponyáját.
A baleset, ami megváltoztatta az életét
A kislány élet és halál között lebegett, miközben édesanyja, Rit ápolta, amennyire csak tudta. Az eset után a fizikai fájdalom életének részévé vált. Krónikus fejfájást, valamint kontrollálhatatlan görcsrohamokat tapasztalt és narkolepsziával - az alvás-ébrenlét szabályozásának egyik zavarával - élt attól kezdve. A narkolepszia – amit akkoriban varázslatos álomképességnek hittek – mind az identitásának, mind a történetének kiemelkedő része volt, e rohamok során ugyanis a szabadság élénk látomásait látta.
Víziói mélyen vallásossá tették, és ezek a „látomások” sarkallták arra, hogy lépéseket tegyen a rabszolgák felszabadításáért. Elhatározta, hogy a korlátai ellenére mindenütt megtalálja az autonómia érzését, ahol csak tudja. Felügyelőjével megtárgyalta, hogy saját maga választhassa ki munkafeladatait, amíg a nő éves díjat fizetett neki. Ettől kezdve a saját feltételei szerint dolgozott.
Olyan feladatokat vállalt, amiknek köszönhetően jobban megismerhette Dorchester megyét. Az események váratlan fordulata következtében az egyik megbízatás arra kötelezte, hogy apja mellett dolgozzon egy ültetvényen. Ez nemcsak azt tette lehetővé, hogy időt tölthessen vele a több éves különélés ellenére, hanem azt is, hogy afroamerikai tengerészekkel dolgozzon. Mint rendszeres utazók a keleti parton, ezek a férfiak megosztották tudásukat a környező területekről a fiatal lánnyal, és segítettek neki a szintén felszabadulást keresők hálózatába való bekapcsolódásban.
Senki sem hitt abban, hogy egy afroamerikai mosónő lehet több, mint mások alkalmazottja - Madam C.J. Walker megcáfolta őket
Araminta ezidőtájt ismerkedett meg leendő férjével, John Tubmannel. A pár 1844-ben házasodott össze, amikor a lány még csak 22 éves volt, a házasságkötéskor pedig felvette a Harriet Tubman nevet. Békésebb évek következtek, örült apjával töltött pillanatoknak és élvezte az ifjú házasként eltöltött időt. Azonban tulajdonosa, Brodess pénzügyi nehézségekkel küzdött, és 1849-ben eladósodott, ezért úgy döntött, hogy megoldásként eladja néhány rabszolgáját.
Tubman rettegett attól, hogy elszakítják a családjától, így az évek során megszerzett gazdag tudását felhasználva azt tűzte ki célul, hogy Philadelphiába menekül a testvéreivel.
Népe Mózese: a földalatti vasút vezetése
Egy helyi abolicionista (rabszolgaság megszüntetését célul kitűző) szervezet támogatta Harriet Tubman törekvéseit, aki segítségükkel a marylandi Brodess farmról Pennsylvaniába utazott. Ott kapcsolatokat létesített az abolicionistákkal, nevezetesen William Still-lel, a földalatti vasút vezetőjével, aki segített kijutni a rabszolgáknak. A nő ezután hazatért, hogy kimenekítse testvéreit, majd ő maga is a földalatti vasút vezetője lett. 1851-ben férjéért ment haza, de szembesülnie kellett a fájdalmas valósággal: a férfi azt hitte, hogy felesége meghalt, és újraházasodott. Bár Tubmannek megszakadt a szíve, még így felajánlotta, hogy kimenekíti őket, de John visszautasította a lehetőséget.
1850-ben a Fugitive Slave Act kongresszusi törvény elfogadása megnehezítette a földalatti vasút vezetőinek dolgát. A törvény kikötötte, hogy bármely állampolgár, aki illegális segítséget nyújt egy szökött rabszolgának, azt el kell fogni, át kell adni a hatóságoknak, hogy visszatoloncolják a „jogos tulajdonoshoz” és ugyanígy kell cselekedni, ha valaki szökött rabszolgát lát.
Emiatt sok szabadságkereső döntött úgy, hogy Kanadába menekül az Egyesült Államok északi része helyett. Tubman 1850 és 1860 között több mint egy tucat utat tett Marylandből a kanadai Ontario állambeli St. Catherinesbe, melyek során hozzávetőleg 70 ember szabadított ki. Ezek a „mentőexpedíciók” az évek során hőssé tették Harriet Tubmant, aki megkapta a Mózes becenevet.
Bár saját közösségében széles körben ünnepelték, Harriet Tubman nyilvánvalóan hírhedt volt a rabszolgafelügyelők körében is és óriási pénzjutalmakat ígértek annak, aki elfogja.
Még katonai hadműveletekben is részt vett
1857-ben Tubman a New York-i Auburnben telepedett le, ami az abolicionista mozgalmak melegágya volt. Egy helyi szenátor eltörléspárti felesége földet ajánlott Tubmannek és családjának, akiket ez még inkább arra sarkallt, hogy ott maradjanak. Noha nehéz sorsú nő már szabad volt, a rabszolgák felszabadításáért folytatott harc még mindig élénken foglalkoztatta.
Ugyanebben az évben ismerkedett meg és kötött szoros barátságot John Brownnal, aki nyíltan támogatta a rabszolgaság-ellenességet. A páros azt tervezte, hogy fegyvereket lopnak, majd lázadást szítanak délen a rabszolgák körében, de a rajtaütés kudarccal végződött. Brownt elfogták, és bíróság elé állították árulás, gyilkosság és rabszolgalázadás szítása miatt, majd nem sokkal később felakasztották.
1861 áprilisában kitört az amerikai polgárháború, Tubman pedig meglátta a lehetőséget, hogy bekapcsolódjon az eseményekbe. Ápolónőként jelentkezett az Unió (az északi államok) hadseregébe. Később felderítő szerepet vállalt, kémkedett, és rabszolgákat toborzott, akik érdeklődtek az Unió ügyének segítésében. Sőt, még James Montgomery ezredesnek is segített hadműveleti koordinációjában, amely sikeresnek bizonyult: az ezredes csapatai körülbelül 750 rabszolgát szabadítottak fel. Így lett Harriet Tubman többek között az első nő az Egyesült Államok történetében, aki katonai razziát tervezett és vezetett.
Békésen telt élete hátralevő része
A hadseregben eltöltött ideje alatt ismerte meg második férjét, Nelson Davist. A pár 1869-ben házasodott össze és örökbe fogadtak egy lányt, Gertie-t. Nelson otthont épített a családnak Auburnben, az épület egyébként még ma, 2024-ben is áll. Tubman pedig létrehozott egy idősek otthonát, ami bénultak, epilepsziások, látássérültek és vakok ellátását biztosította.
Harriet Tubman élete utolsó 25 évét továbbra is jótékonysági erőfeszítéseknek szentelte. 1913-ban, 91 éves korában tüdőgyulladásban halt meg az általa alapított otthonban, és az auburni Fort Hill temetőben helyezték örök nyugalomra.