Ezerszer láttuk, mégis imádjuk őket - De miért olyan jó érzés gimis sorozatokat nézni?
Bármikor le tudnál ülni és megnézni a Szívtipró gimit vagy a Gossip Girlt? Ha meglátod Az első csókot, azonnal elfog a nosztalgia és eszedbe jutnak a saját iskolás éveid? Nem vagy egyedül! De vajon miért van az, hogy 30-40 éves fejjel még mindig rajongunk ezekért a sorozatokért? Szakértőt kérdeztünk a témában.
Kis túlzással élve a gimnáziumban vagy a szakközépiskolában töltött évek örök életre meghatároznak minket: akkor is, ha a "láthatatlan lány" szerepét vettük fel a négy év alatt, akkor pedig pláne, ha arról szóltak a mindennapok, hogy csajbandával együtt jártuk a várost, hogy együtt bíráljuk a szüleinket, tanárainkat, vagy az épp aktuális pasinkat. (Minden napra jutott valami dráma!) Akárhogy is éltük meg, a gimis sorozatok ismétlése révén sokszor még felnőtt fejjel is szívesen kanyarodunk vissza ebbe az érába. Mit adnak nekünk a gimis sorozatok, amiért nem tudjuk elengedni őket?
Kényelem és nosztalgia
Ellie Rose pszichoterapeutája szerint két dologról van szó: Azt hiszem, az életünk annyira bonyolult, nehéz és stresszes, hogy az ilyesmibe való belemerülés – amin nem kell sokat gondolkodni – igazi vigasz.
– magyarázza a Harper's BAZAAR cikkében.
A középiskola egy jól körülhatárolt keretet ad ezeknek a történeteknek, így visszarepíthet egy, a saját életünkben gondtalanabb időszakba, amikor a felnőtt kötelességek helyett a tanulásra, a barátokra és a szerelemre lehetett koncentrálni. (Emellett könnyedén felmerülhetnek a „mi lett volna, ha?” kérdések is.)
Ezek a korábbi évtizedek, a 80-as, kétezres évek tinidrámái gyakran erősen támaszkodnak hasonló forgatókönyvekre - szerelmi háromszögekre, az esélytelenebbek sikerére, „rút kiskacsákra”, középiskolás bandákra -, így viszonylag kiszámítható cselekményvonalakkal rendelkeznek.
Amikor a főszereplő elesik a folyosón, jön a barátnő, aki megnyugtatja, hogy ez tényleg nem volt olyan kínos vagy rákacsint a srác, akibe bele van habarodva. Amikor a párok szakítanak, újra összejönnek. Amikor a két legjobb barát valami apróságon összekap, tudjuk, hogy ki fognak békülni. Miközben tehát velük együtt izgulunk, akkor is tisztában vagyunk azzal, hogy minden rendben lesz. És ez a gimis sorozatok ismétlésének kulcsa.
A Pletykafészek-hatás
Pont ezért szeretjük a Pletykafészek (Gossip Girl) című sorozatot is. Megérkezik az iskola legnépszerűbb csaja, Serena van der Woodsen (Blake Lively) de az egykori legjobb barátnője, Blair Waldorf (Leighton Meester) be van rá rágva. A kapcsolatukat a titkok, a kavarások és a sértődések jellemzik. De bármi is történjék, végül mindig visszatalálnak egymáshoz. Meglehet, pont azért bírjuk annyian ezt a sorozatot, mert eszünkbe jut a saját gimis legjobb barátnőnk vagy pont, hogy azt kívánjuk, bárcsak lett volna nekünk (is) ilyen. Borbély Zsuzsa irodalom- és filmterapeuta szerint is lehet ez a válasz:
„Vannak, akiknek nem voltak olyan jók a gimnáziumi éveik, és lehetséges, hogy a sorozat révén élik át vagy írják újra, amiben nem lehetett részük. Vagy épp az ellenkezője igaz: nagyon is jól teltek a gimnazista éveik, és szeretnék őket újra átélni. Persze, az is előfordulhat, hogy unalmasan telt számukra ez az időszak, és egy ilyen izgalmas gimis sorozatban élik át azt, amiben soha nem volt részük.”
Igen, kényelmesek ezek a sorozatok, hiszen ismerjük őket, jól beváltak, nem okoznak csalódást. Azt adják, amire vágyunk. Feltöltenek, segítenek kikapcsolódni, eszképista módon kicsit elmenekülhetünk a szürke és nehézségekkel teli valóságból. Olyan egyoldalú paraszociális kapcsolatokat alakítunk ki a szereplőkkel, aminek köszönhetően azt érezhetjük: részesei vagyunk a történetnek.
Dawson és az átkeretezés
Érthető, ha olykor-olykor időutazásra vágyunk, felszállunk a nosztalgiavonatra, és visszarobogunk egy gondtalanabbnak és ártatlanabbnak tűnő világba, mint a felnőtt életünk. Persze megvoltak a magunk szerelmi drámái, kötelezettségei és nehézségei, de lássuk be, hogy tíz-húsz év távlatából már nem is tűnnek olyan katasztrofálisnak az akkori gondjaink.
Ez nagyon szépen kirajzolódik a Dawson és a haverokban, ahol Dawsonék örökösen az élet nagy dolgain lamentáltak. A főszereplő egyfajta tükör is lehet mindnyájuknak, hiszen fiatal kora ellenére képes volt összefogni a barátait. Karaktere hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, akárcsak a többiek, akik a szemünk láttára nőnek fel.
A sorozatban az örök bölcsesség is megvalósulni látszik, miszerint a barátok minden vita és történés ellenére számíthatnak egymásra. A Dawson és a haverok ugyanakkor önreflexióra is hív és felteszi a kérdést: te ki lettél a gimi után? Mennyit változtál? És mindez előnyödre vagy hátrányodra történt?
A mai sorozatok már oktatnak is
A tinédzserdrámák új generációja már korántsem a szerelmi háromszögekről és a barátok közötti versenyről vagy vitákról szólnak, hanem nehezen kezelhető témákat is feltárnak. Manapság a karaktereket nem pusztán a szüzességük elvesztése foglalkoztatja, hanem komoly útkeresésen mennek keresztül. Emellett olyan szálak is megjelennek, mint a szexuális frusztráció, a nemi identitás meghatározása, de fel-felmerül a szexuális zaklatás súlyos témája is.
Olyan területekkel is mélyen és érzékenyen foglalkoznak, mint az öngyilkosság (13 okom volt), a nemi indentitás kérdése (Heartstopper), a traumák hatása (Never have I ever…, Yellowjackets) vagy a mentális betegségek (Atypical).
Ott van például a négy évadot megélt Szexoktatás, aminek a főhőse, Otis Milburn (Asa Butterfield) és a szexterapeuta édesanyja (Gillian Anderson). Otis (édesanyja foglalkozása révén) szexuális jellegű tanácsokat ad a barátainak, és pik-pak ő lesz a Moordale Középiskola szexterapeutája, amíg a második évadban hivatalosan át nem veszi az anyja a „helyét”, fia pedig elmerülhet egy komoly kapcsolatban.
Út a tinédzserekhez
„Sokan azért néznek ma ilyen sorozatokat, mivel így próbálják megérteni a gyerekeiket vagy az unokáikat, és próbálnak közelebb kerülni az adott generációhoz, hogy megtudja, hogyan működnek a mai gyerekek” - magyarázza Borbély Zsuzsa.
A sorozatok megoldási módokat, lehetséges reagálási mintákat mutathatnak arra, hogyan kezelhető egy nehéz helyzet, mit lehet mondani vagy tenni, ami segít a gyereknek. Természetesen ezek a fiktív történetek nem életvezetési kézikönyvekként értelmezendők, ennek ellenére megmutathatják, hogy milyen eszköze van annak, akit mondjuk zaklatnak az iskolában.
Azonkívül, hogy bármely felnőtt számára izgalmasak, nosztalgikusak lehetnek a mai modern tinidrámák, valóban egyfajta lehetséges megfejtésként is szolgálhatnak ahhoz, hogy jobban megértsük önmagukat vagy akár a környezetükben élő fiatalokat.
Úgyhogy el lehet merülni egy jó gimis sorozatban a nosztalgiáért, a feltöltődésért, vagy éppen azért, hogy generációs szakadékokat átívelő hidakat építsünk. Az azonban fontos, hogy a sorozatok nem helyettesítik a problémáinkkal való valós szembenézést, csupán kapaszkodókat adhatnak hozzájuk vagy épp felüdülést.
Wadolowski-Balogh Orsolya közel tíz éve foglalkozik (főállásban) újságírással, a GLAMOUR felületein leginkább a filmes anyagaival találkozhatnak az olvasók. A magánéletben igazi macskabolond, megszállott könyv- és filmdaráló, valamint az éjszakába nyúló társaspartik szerelmese.