Férfiakat is megelőzött teljesítményével Gerturde Ederle, aki első nőként úszta át a La Manche-csatornát
A Lány a hullámok hátán Glenn Stout azonos című regényéből készült film pont olyannak mutatja be Gertrude Ederle „Trudy”-t, amilyen az a nő lehet, aki az életét az úszásnak szentelte és az álomnak, hogy átúszta a La Manche csatornát. Erős, elszánt és alázatos, aki jobb akar lenni.
Gertrude Ederle a világszínvonalon versenyző női sportolók egyre növekvő csoportjának tagja volt, egy olyan sportágban, amit leginkább a férfiak uraltak. Az 1900-as évek elején a legtöbben a nőket fizikailag alacsonyabb rendűnek tartották a férfiaknál, és azt feltételezték, hogy nem tudnak azonos szinten versenyezni. Még a testnevelésórák is ritkábban voltak a lányoknak, a fiúkhoz képest. Épp emiatt lett Gertrude Ederle az úszás csillaga, aki kitűnt sportágban és megmutatta a férfiak uralta világban, hogy egy nőből is lehet profi sportoló.
Egyenes út az olimpiára
Gertrude Caroline Ederle 1905. október 23-án született született New Yorkban, hat gyermek egyikeként. Német bevándorló szüleinek hentesüzlete volt Manhattanben. Amikor nagyon fiatal volt, Ederle kanyarós lett, és bár túlélte, a betegség súlyos halláskárosodást okozott nála. Nyaranta őt és testvéreit a New Jersey-i strandra vitték szüleik, apjuk az az Atlanti-óceánban tanította meg őket úszni.
Már az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy Gertrude-nak tehetsége van az úszáshoz, hamarosan érdeklődni is kezdett a versenysport iránt. 12 éves korában már a Női Úszó Szövetségnél edzett. Ugyanebben az évben felállította első világcsúcsát 880 yardos (800 méteres) gyorsúszásban, ezzel ő lett a szám legfiatalabb rekordere. 15 és 19 éves kora között huszonkilenc nemzeti és világrekordot állított fel, közülük kilencet egy napon egy New York-i versenyen. Olyan sikeres volt, hogy 1924-ben bekerült az USA olimpiai csapatába.
"A tenger zord világa nem való egy törékeny nőnek" - az első női olimpiai bajnok története
Medencéből nyílt vízre
Az 1924-es párizsi nyári olimpián aranyérmet nyert az amerikai csapat tagjaként gyorsváltóban. Egyéniben bronzérmet kapott a női 100 méteres gyorsúszásban és a női 400 méteres gyorsúszásban is, valamint aranyat nyert 100 méteres váltóban. Amikor Gertrude és váltótársai hazatértek Párizsból, igazi sztárok voltak, egész New York felvonulást rendezett nekik. Az 1920-as évek a fiatalság és a vitalitás korszaka volt, Ederle és csapattársai pedig pont ezt képviselték. A rajongók úgy érezték, hogy Ederle Amerikáért úszott, a nemzetközi versenytársak felett aratott győzelmei az egész nemzet győzelmei voltak.
A riporterek gyakran hangsúlyozták a sportolónő egészséges életmódját, aki szeretett főzni, kerülte az alkoholt, és kiváló fizikai állapotban volt. Arra használták, hogy kritizálják azokat a fiatalokat, akik társasági életre és a divatra összpontosítottak, nem pedig az egészségre és a testmozgásra.
Bár Gertrude egyáltalán nem viselkedett úgy, mint egy sztár, aki azt várja, hogy mások példát vegyenek róla, a puszta személyisége elég volt, ahogy a környezete piedesztálra emelje.
1925-re profivá vált, ugyanebben az évben 7 óra 11 perc alatt úszott le 22 mérföldet (35 km-t) a Battery Parktól Sandy Hookig, és ezzel megdöntötte Tammy van Wisse rekordját. Következő célja az volt, hogy ő legyen az első nő, aki átússza a La Manche csatornát. 1925. augusztus 18-án került sor első próbálkozására Jabez Wolffe edző szárnyai alatt, aki saját karrierje során már megpróbálta átúszni a Csatornát. Wolffe úgy látta, hogy a lány rosszul van, ezért segítséget küldött neki és kihúzta a vízből, emiatt azonban kizárták. Gertrude csalódott volt, de elhatározta, hogy többet készül, és újra megpróbálja.
Visszatért New Yorkba, és felkérte edzőjének Bill Burgesst. Úgy gondolta, hogy az első kudarcában közrejátszott az úszóruhája is, ugyanis egy bő, nehéz, egyrészes dresszt viselt, ami úszás közben folyamatosan megtelt vízzel. Második próbálkozására készülve hát az úszónő saját ruhát tervezett: szorosabbra varrt egy darabot, hogy ne teljen meg vízzel, emellett az egész testét bekente zsírral, hogy védekezzen a hideg ellen.
Aztán felvirradt a várva várt nap: 1926. augusztus 6-án reggel 7 óra 8 perckor indult a franciaországi Cap Gris-Nezből, és 14 óra 34 perccel később a kenti Kingsdownban ért partra, ahol óriási ováció fogadta. Gertrude Ederle előtt mindössze öt férfi úszta át a La Manche csatornát, és 1950-ig senki sem döntötte meg a rekordját.
Híresség lett
Egész New York őt ünnepelte, becslések szerint kétmillióan mentek el szurkolni neki. Még a Fehér Házba is meghívták, Calvin Coolidge elnök „Amerika legjobb lányának” nevezte. Teljesítménye és személye egy dalt is ihletett, sőt, egy tánclépést is elneveztek róla. A La Manche átúszása után Gertrude Ederle hírneve tovább nőtt, filmekben szerepelt és vaudeville show-kban lépett fel.
De tragikus módon 1933-ban megcsúszott otthonában a lépcsőn, és súlyosan megsérült a háta. Több évig nem tudott járni, és utána soha nem tért vissza a versenyúszáshoz. Az 1940-es években halláscsökkenése súlyosbodott, és szinte teljesen megsüketült. Soha nem ment férjhez, visszavonultan élt New York városában, és siket gyerekeket tanított úszni. A baleset ellenére szép és kerek élete volt, mígnem egészen 2003-as haláláig.