„Soha ne adjuk fel azt, amiben hiszünk”- Fülöp Bori művészete: a női lét ünneplése
Alkalmazott matematika doktori, rákkutatási specializáció -- ez Fülöp Bori szigorú tudományos világa, a Glasgow-i Egyetemen. Orvosbiológiai mérnökként kezdte, ám kreatív énje is erősen dolgozott benne, így, talán megdöbbentően hangzik, de majdnem képzőművészettel kezdett foglalkozni érettségi után.
Interjúalanyom ugyanis ösztönös, autodidakta alkotónő, aki számos művészeti műfajban és a sportban is otthon van, a tudomány mellett. Jelenleg a Megyeri Art Management alkotója, és a december 7-i kiállítására készül, ami Budapesten, a Hermina úti Mag találkozópont egyik termében lesz látható.
Autodidakta festő vagy. Honnan jött az inspiráció? Valóban nem tanított senki, vagy volt, aki vagy ami közvetve elindított a művészet felé?
Középiskolában az utolsó évben huzamosabb ideig beteg voltam, nem tudtam se iskolába menni, se öttusa edzésre, se próbálni a zenekarral, ahol gitárosként játszottam, ezért anyukám vett ecseteket és akvarellfestéket, hogy valamivel elfoglaljam magam. Reikire is jártam, ez is inspirált abban, hogy a festészet felé forduljak. Miután meggyógyultam, egy évfolyamtársam megvette az egyik képet, amit akkor festettem. Így jött az ötlet, hogy a munkáimból legyen kiállítás.
Fogalmam sem volt, hogy hol, hogyan, de belül tudtam, hogy megvalósul majd! Egy, az Oktogon környékén lévő kis műhelyben sikerült berendezkednem, ott festettem meg a munkáim felét. Minden pénzemet vászonra, festékekre, ecsetekre költöttem, egyre nagyobb és nagyobb vásznakat vettem magamnak - ez utóbbiakra pedig már akrilfestékkel festettem.
Karácsonykor igazából semmi sincs kőbe vésve
Az első kiállításom nagyon jól sikerült, körülbelül száz érdeklődő jött, sok képet el is adtam. Valójában az vitt előre, hogy nagyon erősen hittem magamban. Persze élveztem a kiállítás megszervezését is, de belül csak a célt láttam, hogy lesz önálló kiállításom fel évvel azután, hogy ecsetet ragadtam.
Mondj öt szót, amivel jellemeznéd a képzőművészetet!
Bátorság, kétely, hit, közvetítés, energia.
Mely művészeti stílus vagy művészek inspirálnak? Kik hatottak rád?
A középiskolás művészettörténet órák formálták erőteljesen a nézőpontomat, gondolkodásmódomat. A reneszánsszal találkoztam először szerintem, Botticelli, Michelangelo, Dürer nagy kedvenceim, de Brueghel, Bosch, vagy van Eyck képeit is nagyon szeretem.
Érdekes módon Michelangelótól a szobrok fogtak meg inkább, legfőképp a Pietá. Turnertől a Hóvihar, El Greco-tól a Bűnbánó Magdolna, aztán ahogy egyre merészebb színeket kezdtem el használni a saját művészetemben, a fauvizmus gyakorolt rám nagy hatást. Matisse, Derain nagy kedvenceim a mai napig. És Munch képeit nézve értettem meg:
nem kell hogy tökéletes legyen egy kép, nem kell szépen meghúzni a vonalakat, ettől még lehet zseniálisat alkotni.
Miért Skóciába mentél egyetemre?
15-16 évesen jártam itt egy kirándulás alkalmával és nagyon nagy hatással volt rám Skócia, különösen a XV. században épült Rosslyn kápolna, és a Lake Menteith-nél az Inchmahome Perjelség. Sokat túrázok itt ma is, járom a természetet. Ráadásul itt volt ingyenes egyetemi képzés Glasgow-ban, mert úgy voltam ezzel, hogy semmiképp nem akartam adóssággal kezdeni az önálló életemet. Ráadásul nincs annyira messze Magyarországtól, haza is tudok innen jönni, ha úgy adódik.
Ez a praktikus hozzáállás amiatt jellemző rám, mert a sport, azaz a hajnali öttusa edzések miatt nagyon jól meg kellett tanulnom gazdálkodnom az idővel, anyukám is sokat foglalkozott velem kisgyerekként, így
jól megtanultam tanulni is.
A háztartás vezetését anyukámtól és az erdélyi, besztercei nagymamámtól tanultam, így például elsősorban otthon főzök magamnak, nagyon megtervezem a dolgaimat. Miután integrált mesterdiplomám lett matematikából és statisztikából, most a PhD-t csinálom, és ott úgy érzem, hogy szárnyalok! Tanítok is az egyetemen, az olasz témavezetőm pedig nagy önállóságot biztosít nekem.
Mondj öt szót, amivel a tudomány világát, a matematikát jellemeznéd!
Kitartás, türelem, hit, végtelenség, elegancia, illetve még egy kívánkozik ide, az átalakulás.
Hogy fér el nálad a művészet irracionalitása és a matematika racionalitása egymás mellett?
Nagyon jól elfér a kettő egymás mellett, sőt, segíti az egyik a másikat! Mind a művészetem, mind a kutatásom egy ötlettel kezdődik, és tudatossággal fejeződik be. Az irracionalitásra és a racionalitásra is szükség van mind a kettőhöz, hogy jól működjenek. Egyébként minél több kiállításom volt, annál lazábban szerepeltem az egyetemen is, amikor nagyközönség előtt kellett előadnom. Amikor pedig a mesterdiplomámat leadtam, ahhoz rajzokat is készítettem, akkor vették észre néhányan, hogy képzőművészettel is foglalkozom.
A tudományos kutatói munkában mi vezet? Mi a célod?
Azért foglalkozom a rákkutatással, hogy segítsek az embereknek. Valójában olyan új matematikai modellek kidolgozásával foglalkozom, amik hatékonyabbá tehetik a jelenlegi rákellenes terápiákat. Most főleg az agydaganatokra fókuszálok, mivel azoknak nagyon rossz általában a prognózisa, sokat nem is lehet operálni. De még ha lehet is operálni egy részüket, előtte vagy utána szinte elkerülhetetlen a kemoterápia, ezért azon vagyok, hogy kitaláljam, milyen módon lehet célszerűen bejuttatni a tumorba a gyógyszert.
Ha sikerül, az áttét esélye csökken, lehet, hogy kevesebb gyógyszer kell, így kevésbé terhelné az embereket a kezelések mellékhatása is…Ezért két orvosi intézménnyel is együttműködöm, egy magyar és egy holland intézettel, akik MRI képeket biztosítanak ahhoz, hogy valós tumor geometrián is tudjak szimulációkat végezni.
A családod mennyire áll melletted? Mennyire hagyták, hogy a magad útját járd?
Persze, támogatnak, de valójában mindig annyi mindent csinálok párhuzamosan, hogy inkább csak kapkodják a fejüket, hogy mikor mi történik! Úgy érzem, a szüleim engedik, hogy a magam útját járjam.
2017 óta állítasz ki Budapesten és Skóciában is. Milyen visszajelzéseket kapsz?
Szerencsére nagyon jó visszajelzéseket kaptam eddig, sok barátom, ismerősöm támogat és megerősít abban, amit csinálok. Figyelik ahogy évről évre fejlődöm, élvezik látni a folyamatot. Hálás vagyok azért, hogy lehetőségem van megosztani mind nagyobb közönséggel a művészetem. És bár volt egy olyan mélypont az életemben, amikor majdnem abbahagytam a festést, anyukám mindig azzal biztatott, hogyha mindent megteszek azért, ami fontos számomra, akkor sikerülni fog. Aztán felálltam, és nem adtam fel azt, amiben hittem.
Mik a jövőbeni terveid a doktori után?
Elsősorban az a tervem, hogy befejezzem a PhD-m, és kihozzam belőle a maximumot. Szeretném jól kihasználni ezt az időszakot, azt a sok lehetőséget, hogy nemzetközi konferenciákra utazhatok, ahol előadást tarthatok a kutatásomról, és hogy emellett jut időm festeni és kiállításokat is szervezni.
Miből merítesz az alkotásaidnál? Mire számítsanak, akik eljönnek a kiállításodra?
Minden inspirál, ami körülöttem van – múzeumokban a művek színkombinációi, a templomokban vagy a természetben a különböző formák, vagy egy-egy emberi történet. Azok a képek - illetve köztük egy szobor, amelyet Megyeri János szobrászművész készített és én festettem ki -, amiket most fogok majd kiállítani december 7-én, figurális és absztrakt elemeket is kombinálnak. A kiállításon a Szaffi zenekar fog fellépni, és Kékkovács Mara nyitja meg.
A színek szerepe nagyon fontos számomra, és sok szimbólumot is használok.
A célom, hogy feltárjam a női lét perspektíváit, tapasztalatait, a mindennapok pillanataitól a jelentős mérföldkövekig. A tárlat arra ösztönzi azokat, akik eljönnek, hogy egy kicsit elmélkedjenek a saját életútjukon, és merítsenek ihletet a nők erejéből és szépségéből. Nem véletlenül festek nőalakokat: mivel az öttusával kezdtem, ott az úszás az első, a női testek látványa természetes volt számomra. Jövőre pedig szeretnék egy portrésorozatot készíteni azokról a számomra fontos emberekről, akik inspiráltak, például ilyen Gulyás Michelle, az olimpiai bajnok, aki velem együtt öttusázott.