50 évig rejtőzött Frida Kahlo lezárt fürdőszobájában, most Magyarországra érkezik a festőnő egyedülálló fotógyűjteménye
Frida Kahlo neve mindenki számára ismerősen cseng festészete és különleges külseje miatt, azonban egy most Magyarországra érkező kiállítás a művésznő személyiségének újabb rétegeit fedheti fel. A Kahlo és Diego Rivera egykori otthonában, a Casa Azulban ötven éven át lezárt fürdőszobából előkerült fotók többek között a pár magánéletének eddig sosem látott pillanatait is bemutatják.
„Ugyanazt a filmet nézzük, mégis csak én értem,
mellékszereplők repülnek el az ellenszélben,
ezrével a Diego Rivera-k a világon,
de csakis egy, csakis egy, csak egy Frida Kahlo.”
A Carson Coma és Beton.Hofi közösen kritizálják ezzel a dallal a hazai felszínes zenei mainstreamet, Frida Kahlo nevét felhasználva. A mexikói festőművész védjegy lett, ha úgy tetszik, nagy értékkel bíró márka. A világ leghíresebb női művésze mondhatni komplett iparágat tart el, művészetét felületesen ismerő tömegek rajonganak a popkulturális ikonná vált Frida Kahloért.
Frida Kahlo, az ikon
Madonna 2024-es Celebration turnéján, Mexikóvárosban, a színpadon mutatta meg Frida iránti rajongását, amikor felkérte Salma Hayeket, - aki a festőnőt játszotta a 2002-es életrajzi filmben - hogy csatlakozzon hozzá a Vogue című dal előadása közben. De Insta posztjából kiderül az is, hogy az énekesnő felpróbálhatta Kahlo egyik ikonikus ruháját is annak híres szülő- és egykori lakóházában, ahol most már múzeum van. Bár hozzá kell tenni, hogy a múzeum vezetősége ezt udvariasan, nagyon diplomatikusan, de cáfolta.
De Frida feltűnt a Pixar rajzfilmstúdió Coco című animációs filmjében is, attribútumaival együtt. És akkor még nem említettem a Frida Barbie-t a gyerekjátékok polcairól, és a make up és frizura tutorialokat a közösségi médiából. Frida Kahlo nemcsak művészetével, hanem stílusával is beírta magát a történelembe. Úgy tartják, hogy az elmúlt évtizedekben divatikonná vált, aki inspirációként szolgált számos tervező számára. Egyedülálló öltözködési stílusa, amelyben a mexikói hagyományok, a tehuana ruhák, az élénk színek és a feltűnő ékszerek keveredtek, hatással van a divatra. Jean-Paul Gaultier, Dolce & Gabbana és Kenzo is tőle merítettek ihletet kollekcióikban, miközben Frida arca és stílusa megjelent pólókon, táskákon és még cipőkön is.
De a helyzet az, hogy Frida nem mostanában vált ikonná, már életében az volt. Szerepelt az amerikai Vogue 1937. októberi számában, a Señoras of Mexico cikkben, Toni Frissell fotóin. 1939-ben pedig már a magyar származású világhírű sztárportré fotós, és olimpiai kardvívó, Nickolas Muray fotózta a festőművészt, akihez gyengéd szálak is fűzték.
Elsa Schiaparelli olasz divattervezőnő, aki Coco Chanel nagy riváliásnak tartottak, La Robe Madame Riviera ruháját a festőnő stílusa inspirálta. Frida tudatosan építette fel az imidzsét, az indián, mexikói, azték kultúrán kívül szerette a modern női kiegészítőket is. Ma self branding-nek hívnánk mindezt. Volt kedvenc parfümje is - ki nem találjátok - Elsa Schiaparelli tervező dobta piacra a Shocking parfümöt. Piros rúzs, pirosító, piros körömlakkok. Ez utóbbiakból az 50 évig elzárt fürdőszoba kinyitásakor előkerültek még Frida által használt darabok. De ne szaladjunk még előre.
A Frida név önmagában is szimbólummá vált: az erő, a szenvedés és az önkifejezés egyesülését testesíti meg egy nőben, aki művészetével beírta magát a világtörténelembe. A mexikói festőművész ikonikus alakja nemcsak művészeti tevékenységével, hanem személyes életének intim mozzanataival is örökre rabul ejtette a közönséget. Frida élete és művészete egyaránt bonyolult, tele van szenvedéllyel és fájdalommal, ugyanakkor erőt sugárzó női identitás és inspiráló kreativitás jellemzi. Munkásságában a test, a betegség és a trauma mélyen beágyazódik a képi világába, amelyet saját élettörténete táplált.
Frida Kahlo nem félt érezni és megmutatni a fájdalmát
„Csípős és gyöngéd, kemény, mint az acél, törékeny és könnyed, akár a lepke szárnya, imádnivaló, mint egy gyönyörű mosoly, mély és kegyetlen, akár az élet sűrűsége.” Férje, Diego Rivera ezekkel a szavakkal írta le Fridát, akinek művészete az élet legmélyebb ellentmondásait testesítette meg. Frida számára a művészet nem pusztán alkotás volt, hanem önmaga kiterjesztése, egy belső párbeszéd saját testi és lelki fájdalmával, valamint életének meghatározó pillanataival. Művészete mélyen személyes és mégis univerzális. Bár Frida nem volt tudatos feminista, művei a nők problémáit és kérdéseit feszegették, és a feminizmus egyik úttörő alakjaként is értelmeződtek.
Carl Jung szerint „az önmagunk megtapasztalása mindig az ego veresége.” A szenvedésének ábrázolása révén Frida Kahlo képes megragadni azt, amit nem szabad kimutatni, pontosabban nem illik, mivel a patriarchális társadalomban a fájdalom nyilvános bemutatása gyengeségként értelmezhető. Képein keresztül őszintén és bátran vállalja érzéseit, ami művészetének egészen elképesztő dimenziót ad.
A traumatikus élmények nemcsak a testét, hanem a lelkét is mélyen megsebezték, amit festményeiben megrázó őszinteséggel ábrázolt. Azáltal, hogy saját szenvedéseit és fogyatékosságát nem rejti el, hanem éppen ellenkezőleg, központi témává teszi művészetében, Kahlo egy új paradigmát hozott létre a fizikai fájdalom és a művészet kapcsolatának ábrázolásában. Életében és művészetében nemcsak a fizikai fájdalom, hanem a szexualitás is központi szerepet játszott.
Biszexualitása és nemekkel kapcsolatos felfogása úttörő jelentőségű volt a maga idejében, és ma is inspirációként szolgál a szexuális identitásukban és nemi önkifejezésükben bátorságot kereső emberek számára.
Frida Kahlo otthona, a Casa Azul, vagyis a Kék Ház ma már múzeumként funkcionál, és Mexikó egyik leglátogatottabb kulturális helyszíne. Ez az épület azonban Frida számára nemcsak egy lakóhely volt, hanem életének központi színtere, ahol gyermekkorát és felnőtt éveinek nagy részét töltötte, és ahol a legintimebb pillanatait is megélte.
Frida halála után férje különös döntést hozott: lezáratta a ház egyes részeit, köztük a fürdőszobát, ahol Frida számos személyes tárgya rejtőzött, mintha meg akarta volna őrizni felesége legintimebb terét az idő szentségtelen érintésétől. 2003-ban, közel 50 évvel Frida halála után a Casa Azul vezetősége végre feltárta ezt az elzárt helyiséget. A fürdőszobában talált tárgyak egy egészen új fényt vetettek Frida életére és művészetére.
Míg a művész festményein keresztül már ismertek voltak az őt ért traumák és betegségek, a fürdőszoba titkai még személyesebb és nyersebb betekintést engedtek. Ez a hely, ahol fűzői, ortopéd cipője, gyógyszerei és Lenin, Sztálin politikai plakátjai mellett személyes tárgyai rejtőztek. Miért zárta le ezt a helyet Rivera, és miért tartotta titokban évtizedeken át?
Ezt a kérdést senki sem tudja megválaszolni teljes bizonyossággal, de a Casa Azul fürdőszobájának feltárása után új megvilágításba került Frida művészete és élete. Egy spanyol fotográfus Graciela Iturbide dokumentálta a helyiség kinyitását, fekete-fehér fotói döbbenetesek.
Frida és a fotográfia
Az elzárt fürdőszoba titkai közé tartoztak azok a fotók is, amelyek Frida és Diego életének legapróbb részleteit örökítették meg. A házaspár több mint 6000 fényképet gyűjtött össze, melyeket részben festészeti tanulmányokhoz, részben személyes emlékek megőrzésére használtak. Ezek a képek nemcsak a pár mindennapjait, hanem az általuk nagyra becsült barátok, családtagok és politikai vezetők portréit is megörökítették.
A fotográfia mindvégig fontos szerepet játszott Frida életében: nagyapja és apja is fotográfusok voltak, ő maga pedig szenvedélyesen szerette ezt a művészeti ágat. Sőt, Cristina Kahlo, Frida testvérének unokája elismert kortárs fotográfus lett, tehát mondhatjuk, hogy öt generáción átível a fotózás imádata a Kahlo családban. A kortárs fotóművész unokahúg 2018-ban Budapesten járt, a Magyar Nemzeti Galériában tartott egy előadást, amikor megnyílt az első budapesti Frida Kahlo kiállítás.
A Frida és Diego által létrehozott jelentős gyűjteményben a 19. századi dagerrotípiák és vizitkártyák mellett családtagok és barátok fotói is megtalálhatók, ahogy a festőnőről készült erőteljes portrék is, valamint módosított képek, amelyekből levágott vagy éppen dedikált, illetve úgy tett személyessé, úgy bánt velük, mintha azok festmények lennének.
Frida számára a fénykép a múlt értékes relikviája volt, becsben tartandó tárgy és az alkotómunka nagy hatású eszköze. Fotóarchívumának felfedezése által vált nyilvánvalóvá, hogy számos karizmatikus műve ered fotográfiai kompozícióból. Önarcképeihez komoly inspirációt jelentettek a portrék, amelyeket apja készített magáról. Az egyik legfontosabb fotós a gyűjteményben Guillermo Kahlo, Frida édesapja. Építészeti fotósként dolgozott, és számos önarcképet készített.
A magyar fotós, aki Greta Garbo-t és Katharine Hepburnt is lencsevégre kapta - Martin Munkácsi élete
Az egyik legérdekesebb kép az apa utolsó éveiben készült, amelyen Frida kézírása olvasható a következő szöveggel: „Herr Kahlo sírás után”. Ez a képaláírás nemcsak a fájdalom és az öregedés élményét dokumentálja, hanem Frida saját művészeti stratégiáját is megvilágítja: szembe nézni a szenvedéssel, nem eltakarni azt. Frida édesapja fotózása során is azt kereste, hogyan lehet a fájdalmat és az érzelmeket vizuális formában megjeleníteni – ez a szemlélet végigkísérte őt egész pályafutása során.
Ami feltételezhető, hogy Frida maga készítette a fotót. Vajon miért létezett ez az archívum, és miért maradt elzárva a közönség elől fél évszázadon át? Frida és Diego is produktív és intenzív művészek voltak, ezért gyűjtöttek fényképeket festészeti ikonográfiaként. Például van egy híres fotó a gyűjteményben, amelyet a magyar fotós, Martin Munkácsi készített Fridáról és Diegóról, a Life magazin címlapjára, egy motorbicikliről, amely áthajt a vízen. De ott az a kép is, amelyet Frida festett egy képet egy fekete macskáról, és nyilvánvalóan Munkácsi fotóját használta modellként.
Frida 1954-ben bekövetkezett halála előtt eldöntötték, hogy a Casa Azulból múzeum lesz. A fotókat pedig a levelekkel és politikai iratokkal együtt elrejtették. Diego 1957-es halála előtt, egy bonyolult, ellentmondásos és intenzív élet után úgy döntött, hogy az archívumot 15 évig tartsák zárva a halála után. Dolores Olmedo, Diego barátja lett a felelős az archívumért, aki a 15 év leteltével sem nyitotta ki a fürdőszobát.
Magyarországra érkezik Frida fotógyűjteménye
Így az archívum 50 évig zárva maradt, egészen a férfi 2002-es haláláig. 2010-ben a mexikói fotós és kurátor, Pablo Ortiz Monasterio szerkesztésében jelent meg a Frida Kahlo: My Photos című könyv, amely a Casa Azul titkos archívumának legérdekesebb darabjait tárta a nagyközönség elé.
Felmerül a kérdés, hogy az archívumban találtak- e olyan fotót, melyt Frida Kahlo készített? Monasterio kurátor szerint három biztosan a festőnőnek tulajdonítható, amelyeket aláírt a hátulján, de tudható még sok másról is, hogy ő fotózta. Például az, amelyen egy játék ló és egy baba fekszik a földön - a fotó utalás a buszbalesetre, amelyben 1925-ben, 18 éves korában súlyosan megsérült, többek között összetört a medencéje. Ez a fénykép a balesetéről szól.
„Ugyanez a stratégia, amit Frida a festményeiben is használt. A baba ez a fiatal lány, aki ott fekszik. Frida a fotográfiát használta élete tragédiájának elmesélésére. Az én szemszögemből ez a kis öt-hét hüvelykes fotó a legfontosabb darab az összes tárgy közül, mert tudtuk, hogy fotós lánya volt, de ez egy csendélet, amely elmeséli az ő nagy történetét: a fájdalmat és a balesetet” - nyilatkozta Monasterio.
Frida Kahlo kapcsolata a fotográfiával ugyanolyan meghatározó volt, mint a festészettel. Későbbi életében, amikor balesete után hosszú ideig ágyhoz volt kötve, ágya fölé tükröt szereltetett, és ez a tükörkép vált legbensőségesebb beszélgetőtársává, majd festményeinek alapjává. Frida festészetében gyakran láthatóak a fotográfia hatásai – gondoljunk csak önarcképeire, amelyeket sokan a fotórealizmus és a szürrealizmus határán álló alkotásoknak tartanak.
A tükrök és fényképek révén Frida saját identitását alakította, újra és újra átfogalmazta magát. Egy személyes és társadalmi harc terepévé váltak ezek a képek, ahol a szenvedés, a fájdalom és a test, mint a lélek hordozója jelent meg. Van egy Törékeny test című fejezet a My Photos kötetben, ami Frida munkásságának legfontosabb témája. Különösen kiemelendő egy fotó, amelyen Frida hason fekszik, amelyet Nickolas Muray készített 1946-ban.
„Látod azt a tekintetet, amit Murayra vet? Egy kicsit kitakarja a csípőjét, és Murayra néz. Ebből a képből látszik, hogy igazán jó barátok voltak. Ez a kép egyszerre fájdalmas és szexi. Ez a fejezet, nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb képek fotográfiailag, de tematikailag mindenképp, és nagyon megindítóak.”- a kurátor, aki a My Photos kötet mellett 2009-től világkörüli útjára bocsátotta fotóválogatását, és azóta Frida Kahlo: Her Photos címmel húsz városban mutatták be.
Ezúttal Magyországra érkezik a kiállítás, nemsokára a Mai Manó Házban nyílik meg, a blockbaster tárlat, bizton az ősz egyik leglátogatottabb eseménye lesz. A Frida Kahlo fotógyűjteménye kiállításon néhány bemutatott kép jelentőségét növeli az is, hogy olyan világhírű fotográfusok készítették őket, mint Man Ray, Martin Munkácsi, Edward Weston, Brassaï, Tina Modotti, Nickolas Muray, Pierre Verger, valamint Lola és Manuel Álvarez Bravo – akik mind közeli barátságban voltak Fridával.
A Frida Kahlo fotógyűjteménye című kiállítás október 18-tól január 12-ig tekinthető meg Budapesten a Mai Manó Házban.