Minden emlékünk a kollektív régmúltból jön - beszélgetés a sokoldalú S. Varga Ilonával
Ha ideje engedi, a természet és az emberi kultúrák után kutatva járja a Föld nevű bolygót, nyakában kamerával. Bár pszichoterapeutaként is dolgozik, számos más szakma diplomájával a zsebében, életútjának alfája és omegája a fotózás.
S. Varga Ilona kiskora óta a fotózás bűvöletében él. Ötévesen kapta az első fényképezőgépét, Pajtást, egy év múlva Smena 8-ra váltott, édesapja nem akarta, hogy az ő bőrharmonikás fényképezőgépeit gyepálja. A nagymamájától tanult meg laborálni. Közben nagy túrázók is voltak, Magyarország után jött a Tátra, Erdély, a környező hegyek. Aztán a koncertfotózás lett a mániája.
Honnan jött a vonzalom a könyvszakma iránt? 1995-ben elnyerted a Kispál és a Borz dalszövegek című kis kötettel, magánkiadóként, „Az első könyvborító design” díjat.
Ez volt az első mattfóliás borító, nagy szám volt annak idején. De a vonzalom régebbi, fiatalon az volt a mániám, hogy könyvesboltban akarok dolgozni. A Vörösmarty téren, a Medimpex házban, a Kossuth könyvesboltba kerültem, ami Budapest legszebb könyvesboltja volt. Az Eötvös gimi mellett lett egy könyves szakérettségim, míg a boltban dolgoztam, megcsináltam, de tovább akartam lépni.
Polgár Judit: Nem kell minden nőnek sakkozónak vagy tudósnak lennie, de aki szeretne, azt támogassuk, és ne legyen hátrányban azért, mert nő
A kis könyvesbolti eladónak azért elég nagy lépés volt a Magvető Kiadó munkatársává válni - még, ha csak a szemben lévő ORI- székházba is kellett átsétálni...
Propagandistaként kerültem a Magvetőhöz, akkor úgy mondták, de néha kéziratelőkészítőként is dolgoztam. A Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központban reklám- és rövidfilm rendezésre, reklámpszichológiára szakosodtam, az felsőfokú végzettséget adott, és erre már tudtam posztgraduálisan egy csomó mindent ráépíteni.
Mi mindent?
Továbbképeztem magam pszichológiából és – többek közt – elkezdtem integratív pszichoterápiát tanulni.
Kicsit ugorjunk vissza a kezdetekhez, az „akciófotózáshoz”.
Tizenöt évesen odasodort az élet egy Orszáczky Jackie koncertre, a hajóra a Dunán, akkor kezdődött. Egy osztálytársam, aki kölcsönkért valakitől egy fényképezőgépet, addig hátrált, amíg beesett a vízbe. Zenét hallgatni mentem, de végül én is fotóztam. Évek múltával, mikor már a Magvetőben dolgoztam, az ORI székházban összetalálkoztunk Jackie-vel a „kapitalistának” becézett büfében.
ORI Országos Rendező Irodaként, a profi zenészek „ügynöksége” is volt.
Igen, és ott kiöntöttem Jackie-nek a lelkem, hogy mennyire imádom. „Ha majd újra jövök, gyere el a koncertemre” - mondta, és attól fogva egészen a haláláig minden magyarországi koncertjén ott voltam. Bő harminc éve koncert- és táncfotográfus vagyok, így fotóztam őt, az utolsó hazai, Sziget-fellépésén is, ami augusztus 13-ára esett. A koncert végén kaptam tőle egy csokor virágot, tudta, hogy a szülinapom van.
A fotózás egy újabb mánia?
Régi, magam is táncoltam, három és fél éves koromban anyukám beadott balettozni, Erlich Lucihoz, Ulmann Mónika nagymamájához. A balettot mind a mai napig imádom, aztán jazz balett lett belőle, aztán afro… de ami az örök szerelmem lett, az a Dél-indiai templomi táncok, meg a balett.
Ez a sokféle irányú kreativitás is segített a szakmádban utóbb, a pszichoterápiában?
Apukám szerint egy labirintusban élem az életemet… A válaszom: igen! Többek közt csináltam táncterápiát is. Van egy mottóm: az első orvosság volt a víz, a második orvosság a dob, a harmadik orvosság a tánc. Az ősi tibeti Bön kultúra is ennek alapján építkezik, jut el a lélekhez. ’92-ben A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára kerültem, ahol, többek között, a buddhizmust is tanulmányozhattam.
Beszippantott Tibet.
Az integratív pszichoterápia, részben Jungiánus alapon működik. Jung jórészt a Védákból emelt be sok mindent a terápiás rendszerébe. Minden Kelet felé tolt.
Hogy lettél nem kívánatos személy Tibetben?
Kínában, mivel Tibet már Kína alá tartozik. Csak tenni akartam egy leigázott népért, ahogy Erdélyért a '80-as években. A ’90-es évek közepe óta az Amnesty International Tibet bizottságának is dolgoztam, meg a Tibetet Segítő Társaságnak, úgyhogy most „Persona non grata in China” vagyok.
Maradt, kiskapuként Ladakh, ahol Dalai Láma él nyaranta, Dharamsalában, száműzetésben.
Ladakh gyakorlatilag az egyik legutolsó élő buddhista ország a világon. Ha Ladakhba megyek, úgy érzem, hazaérek. A Dalai Lámával többször is találkoztam, ölelést is kaptam tőle, itt Magyarországon legutóbb egy áldászsinórt is…
Jelenleg mit csinálsz, mint pszichoterapeuta?
Egyéni önismeret terápiát.
Melynek helyszíne a gyerekkori szobád, ahol három hónaposan szundikáltál a kiságyadban 1956-ban, miközben a lakás Markó utcai frontja lövéseket kapott.
Volt két kanárink az ablakban, azok is elpusztultak… Apám nem hagyta, hogy a becsapódó golyókat kiszedjék, máig itt vannak az ajtó- és ablakfélfákban.
Spirituális vonzalmaid, a számos történelmi-családi trauma visszfényben, számomra nagyon is érthetőek. Szüleid elengedése során újabb vizekre eveztél, majdhogynem szó szerint: az asztalodon egy jókora, Legó-vikinghajó áll…
Midgard kígyó tárasaságában. Nagyon régóta érdekelt a skandináv mitológia is, már a Buddhista Főiskolán az összehasonlító vallásfilozófia során került említésre…
Máig lappangott ez a vonzalom?
A szüleimet ápoltam évekig, édesapám nemrég halt meg 101 évesen, ő megjárta a gulagot, édesanyám Ravensbruckből jött vissza… Mindketten a húszas évek elején születtek. Míg itt, a lakásban vigyáztam rájuk éjszakákon át, nem tudom megmondani neked, hányszor néztem végig a Vikingek című sorozatot, aminek a Wardruna az egyik kedvenc északi zenekarom csinálta a zenéjét.
Úgy volt, hogy kimegyek miatta Norvégiába, de végül csak itthon jutottam el a koncertjére, két mankóval, frissen műtve, fotós cuccal. A másik kedvenc északi zenekarom, a Heilung is északi sámánisztikus hatásokat őriz. A táncterápiával kapcsolatban még említeném, hogy tagja vagyok az Ébrenálmodók Rituális Színháznak, aminek szintén a sámánisztikus inspirációkra épülő ösztöntánc a fő vonala.
A két unokádnak is átadtál valamit ebből az „északi” vonzalomból?
Igen, hárman raktuk össze két hét alatt a hajót és kígyót a tizenvalahány ezer elemből álló legóból - amit egyébként a fiamtól kaptam.
Ma milyen szerepet játszik az életedben, a gyógyításban a fotográfia?
Kidolgoztam egy saját pszichoterápiás módszert, a fotóterápiát. A megnyithatatlan embereket „kínálom meg” antik fotókkal, többnyire az 1800-as évek vége, 1900-as eleje időszakból. Rengeteg régi családi fotót vettem az évtizedek során. Előveszek négyet-ötöt, azokból választanak: kivel tudsz azonosulni a képen láthatók közül? Kik ők, szerinted, milyen kapcsolatban vannak? Működik, pontosan azért, mert nem a mai valóság, jobban bele tudnak kapaszkodni. Minden emlékünk a kollektív régmúltból jön.