Vámpírok mindig is voltak, de a mi Bélánk tette őket igazán halhatatlanná
Az éjszaka portyázó, emberi vérre vadászó szörnyek mindig megmozgatták az emberek képzeletét, azonban az erdélyi Lugosi Bélával költöztek fel a szélesvászonra, és változtak denevérből popkulturális ikonná. A mozikból a TV képernyőkre kerültek, ahol a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején még hetente lehetett várni a vámpírkalandokat, majd a streaming szolgáltatók megjelenésével egy szörnyekben gazdag évad akár egy hétvége alatt lecsúszott az igazi rajongóknak.
Azonban ennyi idő alatt maga az érdeklődés tárgya is jelentős átalakuláson ment keresztül. Lugosi Bélát a szexi vámpírfiúktól nagyon hosszú fokhagymafüzér választja el. Mégis, az első hollywoodi vámpír hatása a mai napig érzékelhető.
Hátborzongató kezdetek
A hősidőkben a vámpírok nem amerikai középiskolákba jártak, nem volt lelkiismeret-furdalásuk, ha vért akartak szívni, és mindenféle trükkjük és varázseszközük sem volt, amelyek segítségével nappal is az emberek között járhattak. Ezek a szörnyek kizárólag az éjszakára szorítkoztak, és senki sem képzelte őket vonzónak. A történetük kezdete egészen hátborzongató, ugyanis egészen a XX. század elejéig rengetegen féltek attól, hogy a halottak visszatérnek a sírból, és szó szerint kiszívják belőlük az életet.
Komolyan hittek abban, hogy az életükben sok kegyetlenséget elkövetők a halálukban sem lesznek jobbak, és a legváltozatosabb eszközökkel próbálták a gonosztevőket a föld alatt tartani. Előfordult, hogy a halottak fejét levágták, és az ölükbe helyezték, téglát tömtek a szájukba, esetleg vasrudat szúrtak a szívükbe, és így rögzítették őket a földbe, nehogy visszakóboroljanak az élőket kísérteni.
Sőt, mivel az emberiség történetének legnagyobb részében fogalmunk sem volt arról, hogyan terjednek valójában a betegségek; eleink egészen kétségbeesett eszközökhöz nyúltak annak érdekében, hogy elkerüljék a fertőzéseket. Előfordult, hogyha egy családnál fertőző betegségben elhunyt rokont gyászoltak, és a temetés után más családtagok is megbetegedtek;
a hátramaradók az elhunytat okolták, aki minden bizonnyal visszatért az éjszaka leple alatt.
A megoldás egyértelműnek tűnt, a rokont ki kellet ásni, szétkapni a holttestet és a csontokat valamilyen rejtélyes alakzatban elhelyezni a földön. Lustábbak csak a kiásott test egyes szerveit égették el, és reménykedtek a legjobbakban.
Egy valódi erdélyi vámpír
A vámpírok legendáját az ír Bram Stoker repítette a folklór világából az irodalomtörténetbe, amikor megírta az erdélyi Drakula gróf történetét. Innentől pedig valóban csak egy lépés volt Hollywood és a halhatatlanság.
Lugosi 1882-ben, Blaskó Béla néven született a később művésznevét is adó Lugoson, nem messze Vajdahunyad legendák övezte várától. Egy pék legkisebb fiának szokatlan választás volt a színészi szakma a tizenkilencedik századi Erdélyben, azonban Béla hajthatatlan volt, és dacolva a szüleivel nagyon korán elköltözött otthonról, hogy a szenvedélyének élhessen.
A századfordulós Budapesten a fiatal, tehetséges, és nagyon jóképű Lugosi Béla már befutott színésznek számított, akinek nagy jövőt jósoltak a fővárosi színpadokon. Azonban a színész karrierjét átmenetileg megakasztotta az Első Világháború. Lugosi önként jelentkezett a frontra, és így, a Színházi Élet 1916-os cikke szerint „Az elegáns szalonszínészből szakállas, bajuszos marcona katona lett, aki legfeljebb gépfegyverek kattogásában álmodozhatott a tapsról.”
A nagy háború pedig mindent megváltoztatott Magyarország és a Lugosi Béla életében is. Számos baloldali érzelmű művészhez hasonlóan a színész is részt vett az őszi rózsás forradalomban, majd a Tanácsköztársaság hónapjaiban is aktív közéleti szerepet vállalva színházi szakszervezetet hozott létre. Azonban nagyon gyorsan fordult a kocka, a proletárdiktatúra hónapok alatt megbukott, és mindenkire vadásztak, aki részt vett benne.
Ezekben a vészterhes hónapokban rengeteg filozófus, képzőművész, író, fotográfus és filmes menekült el Budapestről egyik napról a másikra, hogy aztán külföldön itthonról elképzelhetetlen karriert fussanak be. Lugosi Béla is közöttük volt. Az emigráció egyik legnépszerűbb célpontja Bécs volt, így először a színész is az osztrák fővárosba, majd Németországba költözött. Lugosi azonban idővel úgy döntött, biztonságosabb, ha egész Európát maga mögött tudja.
Csatlakozott egy kereskedőhajó legénységéhez, így kötött ki New Orleansban, majd onnan tovább utazott New York-ba. Ugyan nem tudott angolul, de Lugosi nem gondolta, hogy ez önmagában ok lenne arra, hogy feladja tengerentúli színészi álmait: első angolnyelvű szerepét fonetikusan memorizálta. A messziről jött idegen hamarosan meghódította az Újvilágot is, egyformán tehetségesen dolgozott színpadon és a kamerák előtt is.
1927-ben pedig megkapta a Broadway Drakula produkciójának fő szerepét, amelyet hamarosan meg is filmesítettek. A film női főszereplője Lucy, egy gyönyörű tizenkilenc éves lány, aki a történet kezdetén három potenciális vőlegény között hezitál. „Miért nem lehet egy lánynak annyi férje, amennyit csak akar?” – kérdezi Lucy, a világ azonban még nem érett meg a kérdésfelvetésre. Lucy már a promiszkuitás gondolatáért is súlyosan megfizet.
Drakula áldozataként ugyan halhatatlan lesz, de három exudvarlója szíven szúrja, lefejezi, majd biztos, ami biztos, teletömi a lány száját fokhagymával. Valószínűsíthető, hogy a szüzesség fontosságáról szóló üzenet átment a korabeli moziba járó lányoknak.
Drakula visszatér
Ugyan mai szemmel nézve ez a fekete-fehér horror klasszikus már inkább vicces, mint ijesztő, a vérszomjas gróf történetének filmes adaptációja óriási siker volt az 1930-as évek elején. A közönség teljes mértékben azonosította a karaktert a színésszel, akit innentől kezdve sokszor csak Bela „Dracula” Lugosi néven emlegettek. Azonban Lugosi hiába akart kitörni a horrorfilmek világából, a film, ami sztárra tette, egyben örökre szörnyek megformálására ítélte az egykori ígéretes Shakespeare-színészt.
Nő a vízben: Hogy jutottunk el az életveszélyes szirénektől a villával fésülködő hebehurgya Arielig?
Lugosi Béla azonban egy dologban tényleg hasonlított Drakulára: a szerepe halhatatlan lett. A vámpírok rengeteget változtak, azonban a lassú és megfontolt beszéd, a kifogástalan modor és külső azóta is megihleti a modernkori vérszívókat Brad Pittől (Interjú a vámpírral, 1994) kezdve Robert Pattinsonon (Twilight, 2008) át egészen Keanu Reeves-ig (Drakula, 2025), hogy csak néhányat említsünk a vámpír történetek számtalan filmes adaptációja közül. Lugosi Béla pedig végül Budapesten is visszakerült a legendák sorába.
A 2000-es évek elején egy német szobrász, Hartmut Zech készített a Drakula-köpenyt viselő Lugosiról egy gerillaszobrot, amelyet a művész budapesti barátai az éj leple alatt csempésztek a városligeti Vajdahunyad vár sarkára. Ha nem hiszitek, járjatok utána!