Áthidalhatatlan, hogy a digitalizáció bemásszon az életünkbe - interjú Dóczi Attila aka Májkül Nájt képzőművésszel
Dóczi Attila, művésznevén Májkül Nájt hiánypótló színfoltja a kortárs magyar képzőművészeti közegnek. Ábrázolásmódja, merész installációi vizuálisan felerősítik a kilencvenes évek iránt érzett nosztalgiát, miközben egy távoli jövő mémesített világát is előrevetítik. A művésszel gyerekkori emlékeiről, digitális formanyelvről, felelősségvállalásról beszélgettünk.
A kilencvenes években számos amerikai sorozat futott Magyarországon, amelyek egy eddig ismeretlen, csillogó világot tártak elénk. Dóczi Attilára gyerekként nagy hatással volt a Knight Rider különleges autója, K.I.T.T. és a rossz ellen harcoló főhős, Michael Knight. „Ez volt az első tévéhez köthető forrásom. Nekem is volt ilyen menő játékautóm. Beragadt, hogy a matchboxal ellentétben hasznavehetetlen volt, inkább csak nézni lehetett” – fejti ki választott, közösségi médiás művésznevének hátterét Dóczi.
Az iskolától Májkül Nájtig
Májkül Nájt tanulmányait az egyik legnagyobb hatású magyar festőművész, Bukta Imre osztályában végezte a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Az Erasmus programnak köszönhetően a milánói The Accademia di Belle Arti di Brera festő szakán bővíthette ismereteit. „Sok különbség van a két intézmény és város között. Milánó nagyon divat- és dizájnorientált. Ez a fő motívum a városban. Az egyetemen is teljesen más az alkotási módszer.
Itthon egy közös műtermen belül van mindenkinek egy kisebb helye, ahol alkothat, elmélyülhet. Milánóban volt egy nagy terem, de senkinek nem volt fix helye, ezért amit napközben alkottál, azt napvégén összepakoltad és hazavitted. Nagyon mobilisnek kellett lenni. Az ottani létre jellemző a folyamatos mozgás, zsongás, pörgés” – emlékszik vissza a művész.
Az AI miatt leáldozóban lenne az influenszerek csillaga?
Azt is elárulja, hogy nagy hatással van rá Marcel Duchamp kubista, szürrealista, dadaista festő-képzőművész munkássága. Leginkább az ő műalkotásaival, installációival, gondolatmenetével, alkotáshoz való viszonyával tud azonosulni. A digitális és fizikai szférában egyszerre jelen lévő Májkül Nájt jellegzetes területet képvisel a kortárs művészeti szektorban.
Saját hangjának, motívumrendszerének megtalálása egy hosszabb folyamat eredménye, ami a kollázs munkákkal kezdődött, majd idővel a tépésformák lejöttek a vászonról, beborították az egész installációt. „A Covid-járvány idején sehol nem tudtam alkotni, otthon voltam. Kézenfekvő volt a gépen való tervezés. Kezdetben vázlatokat terveztem, aztán uralkodóvá vált a digitális alkotás. Ezt vegyítem a manuális készségekkel. Kinyomtatom a digitálisat, vászonra teszem, belefestek vagy a festésre ragasztok.”
Magyarázza technikáját Dóczi, aki arra törekszik, hogy a benne lévő gondolatokat egy egész szobás installáció formájában fejezze ki, jelenítse meg. A művész gyakran alkalmazza a technológia és a művészet fúzióját. Előszeretettel használja az interneten fellelhető képeket, amiben tetten érhető egyfajta művészeti kisajátításnak a gesztusa is.
„A mások által feltöltött képet letöltöm, átalakítom, átformálom és ezáltal lesz az enyém. Ez is egy duchamp-i hasonlat, ő is kiválasztotta a talált tárgyait, - még ha nem is mindegyiket alakította át – de a gondolatiság maga nálam is megvan” – mondja tevékenységéről, amitől nem állnak messze a tömeg-gyártott termékek.
Inspiráció onnan, ahonnan nem is várnánk
Az installációkban felfedezhető tárgyak közül van, amit vásárol, ajándékba kap vagy össze-eggyé alkot. Amikor ideje engedi, előszeretettel szemezget a Szeged mellett található Dorozsmai kirakodóvásár portékái között, ahol mindenféle limlom, csetresz kapható. Tapasztalata szerint a pillanat hevében dől el, hogy a piaci áruval tud e kezdeni valamit, vagy sem.
„Sokat merítek a nagyszüleimből, sok időt töltöttem náluk gyerekkoromban. Ők már elhunytak. A régi protézisüket beapplikáltam egy figurába.
Számomra ez személyes emlék, a haláluk feldolgozását jelképezi. Ezáltal könnyebb az elengedés, miközben így tovább élnek.
Csak egy fogsor, de mégis az örökkévalóság egy szeletét viszik tovább” – mondja Dóczi, aki relatívnak tartja, mi a furcsa, min rökönyödnek meg emberek. A műfogsor újrafelhasználást például annak vélték. Művészként sokat merít az emlékből, van olyan sorozata, ami szinte csak az emlékekkel foglalkozott. Fontos számára, hogy amit gyerekként kapott, azt az alkotásaiban is feltudja használni, művészeti közegbe helyezze.
Az 1988-ban született művész a kaotikus, mégis ártatlanabb kilencvenes években szocializálódott. Keserédes nosztalgiával gondol vissza a lassabb, de harmonikusabb időre, úgy érzi erősebb szabadságérzete volt akkor az embernek, mint manapság. Valóban tudatosabban és ráérősebben folytak a mindennapok, amíg a digitális forradalom ki nem fordította sarkából a világot.
„Áthidalhatatlan, hogy a digitalizáció bemásszon az életünkbe. Naphosszat használjuk a digitális eszközöket, amik egy szintig segítenek minket, de egy szint felett inkább butítanak. Ma már semmit nem a kútfőnkből húzunk elő, hanem rákeresünk. Még akkor is, ha van tudásunk a témáról” – véli Dóczi, aki a művészete szempontjából nem szeretne AI-t, kép létrehozó programokat használni, úgy látja ezzel elveszik a művész keze nyoma.
Élvezi, hogy ide-oda kattintgatva létrehoz dolgokat, miközben a véletlen is közrejátszik. Nem szeretné, ha a gép mondaná meg neki mit csináljon.
A környezettudatosság is a művészet része
Két nagyobb Májkül Nájt kiállítás is volt az elmúlt időszakban a Szerkesztőség nevű közösségi helyen és a NACO galériában (Nagyházi Contemporary), amihez a művész több olyan tömeggyártott terméket is felhasznált, ami után rengeteg szemét keletkezett. Próbál dolgozni azon, hogy a jövőben fenntarthatóbbá váljon az alkotási folyamata.
„Vannak olyan anyagok, amelyeknek az előállítása magasabb károsanyag kibocsájtással jár, és nem túl fenntartóak, azonban keresem az alternatívát, és hosszú távon csak ilyen anyagokkal szeretnék dolgozni. A kiállításon is látható két szőnyeg, amelyek »hand-tufting« technikával (ez egy szövési technika, szövőpisztollyal) készült, ezt például már egy fenntarthatóbb dolognak tartom. Ez a technika lényegében a szönyeggyártas mini gépezete.
Az ehhez használt anyagok tekintetében mindenképpen a fenntarthatóbb kategóriába sorolnám. Viszont nem kevés idő egy ilyen technikával készült nagyobb szőnyeget elkészíteni.
A mostani alkotómódszeremben az idő nagyon fontos tényező. Felfesteni valamit sokkal több idő, mint felmatricázni.
Azonban ez nem lehet kizáró oka, hogy elkezdjek alternatívákban gondolkodni” – vélekedik a környezeti szempontokról.
Májkül Nájt a jövőben más témákhoz is szeretne hozzányúlni, de fő irányvonalként egyelőre az egész teret betöltő installációk irányába szeretne menni, azt tovább bontogatni. Igazi XXI. századi képzőművészként tisztában van vele, hogy a kreativitás nem korlátozódik pixelekre és monitorra, miközben a digitalizációhoz való alkalmazkodás az innováció és az evolúció eszköze is egyben.
Fotók: Bielik István, Dóczi Attila, Tiba Péter, Tukács Tekla