Az Operaház kulisszáiból tudósít a spicc-cipők és tütük világáról Czank Lívia újságíró, mi pedig nem tudunk betelni vele!

2025. január 28.
Czank Lívia újságíró-fotográfus által betekintést nyerhetünk a balettosok különös, zárt világába
Czank Lívia újságíró-fotográfus által betekintést nyerhetünk a balettosok különös, zárt világába
Fotó: Czank Lívia

Czank Lívia különleges színfoltja a magyar újságíró társadalomnak: olyasfajta elmélyedésre képes egy-egy témában, amelyről sokan csak álmodnak. A fotóriporter 2016-ban, egy évad erejéig beköltözött az Operaházba, majd 2018-2020 között a Magyar Táncművészeti Egyetemen írt könyvet a balettnövendékek mindennapjairól, hogy a balett táncosok és mesterek szemüvegén keresztül tudósítson minket, halandókat a kulisszák mögötti életről.

Munkássága nyomán végül két kötet is született (A függöny mögött, Szép, zárt világ), az átélt élmények pedig örökre megváltoztatták a testéhez való kapcsolatát, a fájdalomtűrő képességét és átértékelődött benne az alázat jelentése is.

A táncosok között van egy mondás. Vagy a balettcipő tör be téged, vagy te töröd be azt” – kezdi a beszélgetést Czank Lívia. Az újságíró-fotóművész balett iránti rajongása gyermekként kezdődött, ma pedig már nem tud úgy megnézni egy Diótörőt, hogy ne izgulna a táncosokért.

A függöny mögött című kötetedben szerepel egy fotó rólad, amelyen kisgyermekként balett ruhában pózolsz. Milyen kapcsolat fűz ehhez a mozgásformához?

Gyermekkoromban nagyjából ennyiben ki is merült „balettos karrierem”. (Nevet.) Nagyon tetszett a ruha és persze a cipő, így a szüleim odáig mentek, hogy szereztek nekem egy magántanárt, aki eljött a lakásunkba, hogy balett órákat tartson. Nagyjából az első alkalom után feladtam, mert unalmasnak találtam. Érdekesség, hogy katonacsaládból származom: előbb vettem részt katona bálon, minthogy operában jártam volna.

A balerinák élete nem csak a gyönyörű ruhákról és a meseszép koreográfiákról szól
Fotó: Czank Lívia

Vissza tudsz emlékezni arra, mikor láttál először balettelőadást?

Az első, konkrét balett élményem Felméry Lilihez köthető. Huszonöt éves voltam, amikor először láttam vele a Rómeó és Júliát az Operaházban.

glamour plusz ikon Ladányi Andreát háromezer gyerek közül válogatták be a balett intézetbe, mára az egész világ a lábai előtt hever

Ladányi Andreát háromezer gyerek közül válogatták be a balett intézetbe, mára az egész világ a lábai előtt hever

Két, balett-tematikájú kötettel a hátad mögött emlékszel még, milyen prekoncepcióid voltak a balettal kapcsolatban?

Jó kérdés! Néhány hónappal azelőtt, hogy elmentem volna erre az előadásra, a tipikus kép élt bennem a balettról: csillogás- villogás, kecses mozdulatok... Lilivel egy fotózás kapcsán találkoztam először, épp akkor, amikor kijött a Fekete hattyú című film. Emlékszem, hogy teljesen lesokkolt, amit láttam!

Bár azt tudtam, hogy nem lehet minden igaz, amit ebben a filmben láttam, sejtettem, hogy egyfajta fél igazságot viszont tartalmaz. A Lilivel való találkozás és a film hozta meg az érdeklődésem a balett világa iránt, az pedig már csak ráadás volt, hogy Lilinek köszönhetően bepillanthattam a kulisszák mögé.

Megfogalmaztad már magadban, mi az, ami annyira rabul ejtett ebben a mozgásformában, hogy végül két kötetet is szenteltél neki?

Ez egy egészen vicces történet: emlékszem, a Secret Stories felületére készítettem egy hosszabb interjú sorozatot, amelyben a Csipkerózsika mese balettot követhettem végig öt héten keresztül a kulisszák mögül. Nagyjából a második héten jártunk, amikor a büfében az egyik balettos srác odaszólt nekem, szuper, hogy erről a témáról írok cikksorozatot, de nem érne meg ez egy könyvet is?