Az Operaház kulisszáiból tudósít a spicc-cipők és tütük világáról Czank Lívia újságíró, mi pedig nem tudunk betelni vele!
Czank Lívia különleges színfoltja a magyar újságíró társadalomnak: olyasfajta elmélyedésre képes egy-egy témában, amelyről sokan csak álmodnak. A fotóriporter 2016-ban, egy évad erejéig beköltözött az Operaházba, majd 2018-2020 között a Magyar Táncművészeti Egyetemen írt könyvet a balettnövendékek mindennapjairól, hogy a balett táncosok és mesterek szemüvegén keresztül tudósítson minket, halandókat a kulisszák mögötti életről.
Munkássága nyomán végül két kötet is született (A függöny mögött, Szép, zárt világ), az átélt élmények pedig örökre megváltoztatták a testéhez való kapcsolatát, a fájdalomtűrő képességét és átértékelődött benne az alázat jelentése is.
„A táncosok között van egy mondás. Vagy a balettcipő tör be téged, vagy te töröd be azt” – kezdi a beszélgetést Czank Lívia. Az újságíró-fotóművész balett iránti rajongása gyermekként kezdődött, ma pedig már nem tud úgy megnézni egy Diótörőt, hogy ne izgulna a táncosokért.
A függöny mögött című kötetedben szerepel egy fotó rólad, amelyen kisgyermekként balett ruhában pózolsz. Milyen kapcsolat fűz ehhez a mozgásformához?
Gyermekkoromban nagyjából ennyiben ki is merült „balettos karrierem”. (Nevet.) Nagyon tetszett a ruha és persze a cipő, így a szüleim odáig mentek, hogy szereztek nekem egy magántanárt, aki eljött a lakásunkba, hogy balett órákat tartson. Nagyjából az első alkalom után feladtam, mert unalmasnak találtam. Érdekesség, hogy katonacsaládból származom: előbb vettem részt katona bálon, minthogy operában jártam volna.
Vissza tudsz emlékezni arra, mikor láttál először balettelőadást?
Az első, konkrét balett élményem Felméry Lilihez köthető. Huszonöt éves voltam, amikor először láttam vele a Rómeó és Júliát az Operaházban.
Két, balett-tematikájú kötettel a hátad mögött emlékszel még, milyen prekoncepcióid voltak a balettal kapcsolatban?
Jó kérdés! Néhány hónappal azelőtt, hogy elmentem volna erre az előadásra, a tipikus kép élt bennem a balettról: csillogás- villogás, kecses mozdulatok... Lilivel egy fotózás kapcsán találkoztam először, épp akkor, amikor kijött a Fekete hattyú című film. Emlékszem, hogy teljesen lesokkolt, amit láttam!
Bár azt tudtam, hogy nem lehet minden igaz, amit ebben a filmben láttam, sejtettem, hogy egyfajta fél igazságot viszont tartalmaz. A Lilivel való találkozás és a film hozta meg az érdeklődésem a balett világa iránt, az pedig már csak ráadás volt, hogy Lilinek köszönhetően bepillanthattam a kulisszák mögé.
Megfogalmaztad már magadban, mi az, ami annyira rabul ejtett ebben a mozgásformában, hogy végül két kötetet is szenteltél neki?
Ez egy egészen vicces történet: emlékszem, a Secret Stories felületére készítettem egy hosszabb interjú sorozatot, amelyben a Csipkerózsika mese balettot követhettem végig öt héten keresztül a kulisszák mögül. Nagyjából a második héten jártunk, amikor a büfében az egyik balettos srác odaszólt nekem, szuper, hogy erről a témáról írok cikksorozatot, de nem érne meg ez egy könyvet is?