Párizstól alig tizenöt kilométerre, egy eldugott virágoskertben mintha megállt volna az idő - időutazás Claude Monet álomkertjébe
Az impresszionista festőzseni, Claude Monet világhírű tájképeinek jelentős részét normandiai gyümölcsösében festette. A vízililiomos, függőhidas festmények sokak számára ismerősek, azt azonban talán kevesen tudják, hogy a művész maga tervezte meg és féltő gondossággal óvta buja kertjét, amely így világhírű remekművek alkotására inspirálta.
Giverny pályaudvarán várakoztam a buszra, amely minden fordulóval turisták egy nagyobb csoportját szállította Monet kertjéhez. Az eső csepegett, hűvösebb volt egy átlagos tavaszi délelőttnél. A pályaudvar szuvenír boltjának kirakatában ott sorakoztak a mindenki által ismert festmények bögrékre, hűtőmágnesekre, plüssmacik pólójára nyomva. Egy átlagos, városlátogató programnak tűnt a nagyszabásúra tervezett normandiai kirándulásom, amely végül sokkal inkább egy felejthetetlen, meseszerű élménnyé vált.
Akár egy varázslat
Amikor elindult a busz, már teljesen le voltam törve. Virágos kiskertekre, buja zöld fákra számítottam, ehhez képest csak kopár dombok és legelők között haladtunk hosszú percekig. A buszból kiszállva gyalog mehettünk tovább. Csönd volt, csak a cipők halk kopogását és a madarak csiripelését lehetett hallani. Aztán egy egyszerű, alacsony kapuhoz érkeztünk, amelyből és egy szűk, sötét folyosó nyílt, azon kellett átsétálnom a ház udvarához: és egyszerre elém tárult Monet színpompás kertje.
Karafiáth Orsolya: A tánc
Tőlem jobbra egy kétemeletes fehér, barack és zöld színekre festett zsalugáteres ház állt, vele szemben pedig egy végeláthatatlan, buja kert terült el. Az előkertben egy hosszú rózsabokron halvány rózsaszín rózsák nyíltak, alattuk pedig élénk lila, narancs és pink virágok sorakoztak, precízen elrendezve. Miután Monet 1890-ben megvásárolta a házat, és a hozzá tartozó, normandiai almaültetvényként számon tartott birtokot, elhatározta, hogy álmai virágoskertjét teremti meg a gyümölcsösből.
Gondosan ügyelt arra, hogy minden virágfüzérnek, sövénynek, vad- és kultúrnövénynek megtalálja a tökéletes helyet. Ha pedig olyan fa vagy bokor állta útját a kertben, ami nem tetszett neki, a szebb összhatás érdekében kivágatta vagy kigyomlálta azt. Így bárhova is léptem, mindenfelé művészi színkompozíciókkal és térelemekkel találkoztam.
A házzal szemben, de már a rózsabokrokon túl terebélyes szomorúfűzek egymásba kapaszkodott függönyökként keretezték a kert legszebb látnivalóját, a tavirózsák tavát. A nyárfákkal, tubarózsákkal és bíbor íriszekkel övezett sétányok mindegyike Monet mesterségesen generált tavához vezettek.
A festményekről is jól ismert japán keresztmetszetekkel díszített fahíd 1895 óta ível át a tavon. Innen tökéletes rálátás nyílik a vízfelszínen lebegő fehér és rózsaszín tavirózsákra. Mintha csak a művész festményei keltek volna életre, a víz visszatükrözte a bárányfelhős, még itt-ott borús égboltot, a nap sugarai gyöngyházfénybe borították a tavat, miközben a fák lombjai elmosódva festették zöldre a vizet. A part mentén egy rozoga, sötétbarna bárka ringatózott a lágy hullámokon.
Monet és családja nagyon szeretett csónakázni az Ile aux Orties-ra, azaz a Csalánszigetre, ahova a Monet kertjén átvezető csatornán lehetett eljutni. A bárka mai napig ott áll magányosan kikötve a vízen. A tó és a tavirózsák gondozására a festő egy külön csapat kertészt fogadott fel, akiknek csak az volt a feladatuk, hogy a birtok ezen részét ápolják. Ma a teljes kert folyamatos karbantartásán húsz-harminc kertész szorgoskodik egész évben.
A művész szelleme
Hiába voltunk valószínűleg több tucatnyian egyszerre a tó környékén, olyan hatalmas területről van szó, hogy néha teljesen egyedül is el tudtam merengeni azon, vajon most én is ott bolyongok-e, ahol egykor Monet festőbarátaival sétálgatott? Ugyanis a művész több alkalommal vendégelte meg itt kora olyan festőgéniuszait mint Picasso, Renoire vagy Cézanne. Sétáik alkalmával Monet mesélt nekik a virágokról és az egyes növényfajták eredetéről.
A művész olyannyira a kertjének és a virágainak szentelte élete utolsó évtizedeit, hogy azokon a napokon, amikor esett az eső, még az ágyából sem volt hajlandó kikelni. Csak gubbasztott magányosan a párnák között arra várva, hogy újra jó idő legyen. Amikor pedig végre kisütött a nap, még a főbb étkezéseket is a ház előtti udvaron fogyasztotta el a családjával. De még az ebéd sem lehetett olyan fontos, hogy lemaradjon a napszak legszebb fényhatásairól.
Aszerint határozta meg, mikor legyen a reggeli, az ebéd, és a vacsora, hogy mikor nem kési le a kedvenc pillanatait a kertben. A háznak rengeteg kis ablaka van, mind a kertre néznek. Az alsó emeleten egy tágas, sárgára festett konyha teljes berendezésével együtt látható, a ház másik oldalán pedig Monet műterme, dolgozószobája található. Monet a legtöbbször nem fejezte be kint a természetben a festményeit, hanem emlékezetből, a ház műtermeiben festette meg azokat.
A félig vagy teljesen kész alkotások vonzották a látogatókat, a fiatal festő tehetségeket. Monet kitárta előttük otthona kapuját, és szívesen beszélgetett velük a festészetről. Ebben a szobában a falakat Monet festményeinek utánzatai díszítik, mégis körbesétálva a helyiségben az embernek az az érzése támad, mintha a festő bármelyik pillanatban besétálna az ajtón fekete leplében és fekete kalapjában.
Az emeleten egyszerű, korhű tárgyakkal berendezett vendégszobák, egy fürdő és egy hálószoba sorakoznak a lépcső mellett. Amikor kinéztem az egyik ablakon az egész birtok a normandiai dombokkal egybefüggő tájképként mosódott össze. Alattam, a rózsabokrok tövében egy idős bácsi szimatolta a rózsafejeket, körülötte hangosan kacarászó gyerekek fogócskáztak.
Párizstól alig tizenöt kilométerre, egy eldugott virágoskertben mintha megállt volna az idő.
A kirándulásom nem volt átlagos, sem nagyszabású. Inkább egy meseszerű élmény, amely visszafelé végül még arra is késztetett, hogy vásároljak egy tavirózsás szuvenír bögrét a pályaudvaron, hogy egy kis szeletet magammal vihessek Monet csodálatos világából.