Tombol a Bridgerton-láz: de miért imádjuk annyira a kiszámítható, slow burn típusú sorozatokat?
Egy nap, A Bridgerton család, Normal People. Milliók rajonganak ezekért a slow burn típusú sorozatokért, pedig mindegyik ugyanazt kínálja. Akkor mégis miben rejlik ezeknek a sorozatoknak a mágikus vonzereje?
Barátokból lett szerelmesek, viszonzatlan szerelem, amiből végül párkapcsolat lett, emberek, akik eleinte ki sem állhatták egymás, mégis összeházasodtak. Ismerős forgatókönyvek? Noha kihívás lehet manapság nem lerágott csontot dobni a nézők elé, a slow burn mégis ez teszi. És a mai napig működik.
Bár már az elejétől fogva érezni lehet a szexuális feszültséget a leendő párok között, mégis le kell mennie minimum 7-8 rész se veled, se nélkülednek, míg végül a szerelmesek egymásba gabalyodnak, mert ha van valami, amiben biztosak lehetünk, az az: úgyis összejönnek.
Paraszociális kapcsolat
A Book Riot cikkében górcső alá vették a romantikus slow burn regényeket és alaposan kielemezték a sikerük titkát. Eszerint a slow burn egyik nagy csodája, hogy elég időt hagy a karakterek megismerésére. Annyira jól és alaposan mutatja be az érzelmi világukat, a gondolkodásukat, a szándékaikat, hogy rokonszenvesek vagy éppen utálatosak lesznek. Így alakulhat ki a paraszociális kapcsolat, ami egy egyoldalú, plátói viszony.
Jó példa lehet erre Anthony Bridgerton, aki hiába egy jó házból származó úriember, rendkívül bántóan tudott viselkedni, amivel eleinte ellenszenvet gerjesztett a nézőkben. A jellemfejlődése miatt azonban csak-csak szurkolni kezdtünk neki, ahogy partnerének, a nemes lelkű Kate Sharmának is. Könnyű volt velük együtt érezni és átélni az örömeiket, a bánataikat.
Ugyanakkor a szereplőkkel való kapcsolódás révén mi magunk is fejlődésnek indulhatunk! A sorozatnézés során észrevehetjük a közös vonásokat bennük és bennünk, ami elgondolkodtathat és változásra bírhat. Továbbá a tetteik, a reakcióik esetleg megihletnek, és fontolóra vesszük, mi hogyan cselekedhetnénk másképp a (következő) kapcsolatunkban.
Most komolyan egy olyan korért rajongunk, amiben a nő túlélése a férje vagyoni helyzetétől függ?
Kiszámíthatóság és biztonság
Ami kiszámítható, az egyet jelent a biztonsággal. Nem érhet meglepetés. Pamela B. Rutledge a Fielding Graduate Egyetem médiapszichológia professzora is megerősíti ezt a Psychology Today cikkében. Rutledge eredményei ennek a műfajnak a mintája megnyugtatóan kiszámítható, mint ahogy egy jó rituálénak lennie kell.
Miközben a kedvenc szerelmi drámánkat nézzük, agyunk a hangulatot befolyásoló neurotranszmitterek, például a kortizol, a dopamin és az oxitocin felszabadításával van elfoglalva, így érzelmileg kielégítő utazást teszünk. Nem lesz csalódás, ami elrontaná a napunkat vagy lehozna az életről és elveszítenénk miatta a szerelembe vetett hitünket.
Gondoljunk bele, hányszor futottunk neki nagy reményekkel egy romantikus filmnek vagy sorozatnak, de amikor a végén nem jöttek össze a szereplők, elmaradt a tűzijáték a lelkünkben! Ez az, ami nem fordulhat elő a Bridgertonban. És ettől lesz az igazán addiktiv.
Ismerős a helyzet
Biztos van, aki járt úgy, mint az Egy nap szereplői, Emma és Dexter, akik az egyetemen barátkoztak össze és ahelyett, hogy összejöttek volna, hosszú éveken át külön utakon jártak, hiába volt kézzel fogható a vonzalom közöttük. Az ilyen sztorik eszünkbe juttatják egy különleges találkozás pillanatát, majd a szerelem kibontakozását, ami sokszor valóban lassan és nagyon árnyaltan történik.
Például, amikor először pillantottuk meg egymást a bulin. Amikor első alkalommal érintette meg a vállunkat a Nagy Ő, és ettől a szívünk a torkunkba ugrott. Amikor olyan közel voltunk hozzá, hogy éreztük a haja illatát. Borzongva vártuk a találkozókat, és mindig azt reméltük, hogy egy picit még közelebb jutunk a másikhoz. Ugye milyen jó érzés ezeket a gesztusokat és romantikus pillanatokat újra átélni?
Ezek az emlékek élénken élhetnek mind a szinglik, mind azok életében, akik régóta házasok, és emlékeznek az első időszakra, amikor a szerelem új és különleges volt. Így amikor az ember elmerül egy slow burnben, kicsit újra felidézheti ezeket a kellemes, rózsaszín érzéseket. Ezen a ponton megjelenik a nosztalgiafaktor is, ami egy jóleső érzés az ismerős dolgok iránt. Nem véletlen, hogy emiatt nem csak egyszer, hanem akár százszor is hajlandók vagyunk ledarálni a Bridgertont.
Menekülés a „tökéletes” szerelmi életbe
A Bridgerton család, a Büszkeség és balítélet, az Értelem és Érzelem világában jobban dívott a hosszas udvarlás, amely során az úriemberek igyekeztek meghódítani szívük vágyát. Ezt figyelembe véve feltételezhetjük, hogy egyesek azért néznek slow burnt, hogy átéljék azt, ami „egyszer majd talán velük is megtörténik”.
Ennek viszont az a veszélye, hogy minél többet időzünk ezekben a tökéletesnek tűnő világokban, annál inkább igaznak hisszük őket. Ez pedig megváltoztathatja a férfiakhoz való hozzáállásunkat, és az egészséges párkapcsolatról alkotott képünket. Leegyszerűsítve: ha a 21. században is keresni kezdjük Hastings hercegét vagy Mr. Darcy-t, az bizony magányra és sok-sok csalódásra predesztinálhatja az embert.
Judith Hawley a tizennyolcadik századi irodalom professzora is kifejti, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni: ezek történelmileg pontatlan művek, és bár a férfiakban lehettek akkoriban a mai nő számára is kívánatos tulajdonságok, ne felejtsük el, hogy igencsak megnyirbálták akkoriban a nők jogait, hiszen sokukat kiházasították, nem pedig szerelemből házasodtak. Ennek tudatában még inkább fontos, hogy
Az eszképizmus maga is addig egészséges, amíg szórakoztat és nem változtatja meg negatívan a mindennapi szokásainkat, a viselkedésünket. Amint ez megtörténik, érdemes bezárni magunk előtt egy kis időre a kedvenc világunkat és visszatérni a valóságba.