előfizetésem
Hírlevél
A máglyától a popfeminizmusig: a rebellis nő és a boszorkány
A boszorkányokat mindenki jól ismeri. Ők azok a nők a mesékben, akik férfiakat sodornak veszélybe csábító erejükkel vagy az erdő mélyén égetnek gyerekeket, rút öregasszonyok képében. Az a hír is járja, hogy éjjelente titokban férfiakat tesznek impotenssé, majd seprűnyélen lovagolnak el a banyabálba. A bájitalokat rotyogtató bölcs javasasszonyról nem is beszélve, aki gyógyfüvekkel enyhíti a testi-lelki panaszokat. Kik ezek a boszorkányok, és miért van ennyiféle alakjuk?
Csányi Gergely szociológussal beszélgettünk arról, hogy kiknek és miért állt érdekükben a nők önrendelkezésének megtörése a középkorban, és ez a szándék hogyan tüzelte a boszorkányüldözések véres hadjáratait? Továbbá fény derül arra is, hogy a női identitásnak mely aspektusait foglalja magába a boszorkány mitikus alakja, amely egyszerre vonz és rémiszt immár évszázadok óta.
„Alapvetően nagyon nehéz azt visszakövetni, hogy a boszorkány kifejezés konkrétan mikor keletkezett, hiszen nagyon sok kultúrának megvannak a maga boszorkányszerű lényei” - kezdi Csányi Gergely hogy milyen társadalmi és történelmi kontextusban jött létre a ’boszorkány’ fogalma, és hogy kik voltak tulajdonképpen ezek a boszorkányok.
A magyar nyelvben a boszorkány szó minden bizonnyal az ótörökből jött, egész pontosan a ’nyom’ szóból. Ez a kifejezés egyébként az alvásparalízisre vezethető vissza, hiszen számos kultúra ábrázol olyan démonokat, amelyek alvó emberek mellkasán ülnek. Lényegében úgy képzelték el az alvásparalízist, hogy egy démon nyomja a mellkasod, amiből aztán az a szó kerekedett, hogy a démonokkal cimboráló asszony. Lényegében ezt őrzi a magyar boszorkány szavunk.
„Nem siettetjük a megoldást, a folyamatban hiszünk” – Kukity Krisztina mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk a Marina Abramović által inspirált női tréning apropóján
A történelem legbrutálisabb hadjárata a nők ellen: a boszorkányüldözések
„Silvia Federici feminista gondolkodó a boszorkány fogalmának a politikai felhasználásáról, illetve a boszorkányüldözések XVI. és XVII. századi nagy fellendüléséről ír a magyarul nemrég megjelent könyvében (A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig. Mérce & Théâtre le Levain - a szerk.). Bár boszorkányperek már legalább a XII. századtól zajlottak Európában, mégis négy évszázaddal később indult meg a nők ellen irányuló legpusztítóbb hadjárat. Federici ezt azzal magyarázza, hogy éppen átmenet zajlott a feudális berendezkedésből a modern világrendszerbe, a kapitalista termelésbe.”
A kapitalizmus kialakulásának alapvető eseménye volt, hogy Európában elkezdtek közösségi tulajdonban lévő földeket bekeríteni, ily módon az addig ott élő parasztok elszakadtak a földektől. Ez a folyamat nyilván mindenkit nagyon rosszul érintett, akit elzavartak a földjéről, de a földbekerítések a nemek viszonyába is változást hoztak.
A legrosszabbul az özvegyasszonyok és a szegénységben élő nők jártak, akik gyakorlatilag azonnal földönfutóvá lettek. Ők váltak az egyre intenzívebb, XVI. és XVII. századi boszorkányüldözések legjellemzőbb áldozataivá is, mindamellett, hogy Európában az áldozatok körülbelül 20 százaléka férfi boszorkány volt.
A boszorkány alakja és a női archetípusok
„A XVI-XVII. századi boszorkányüldözések hátterében volt egy demográfiai vészhelyzet is, mivel a parasztság alacsony gyerekvállalási hajlandósága, a pestisjárványok és az ezeket követő éhínségek következtében a XVI-XVII. századra jelentősen lecsökkent a népesség száma Európában, kevesebb volt a dolgozó kéz. Ez ráadásul a munkából élők alkuerejének megnövekedéséhez vezetett” - magyarázza a szociológus.
Az újonnan kialakuló kapitalista világrendszer első csírái azonban állandóan rendelkezésre álló munkaerőt igényeltek. Ehhez az államoknak és az egyháznak be kellett avatkozniuk a reprodukciós szokásokba, ami azért fontos momentum, mert a boszorkák tipikus ábrázolásába pont azok a nőalakok tartoztak bele, akik az új elvárt gyereknemzési rend ellen lázadtak. Csányi Gergely azt is kifejti, hogy a boszorkány képzetben a következő öt nőtípus keveredik:
„Először is, van a boszorkánynak a gyereknemzés folyamatához negatívan kötődő prototípusa, a magzatelhajtó nő. Mint, ahogyan az összes boszorka-karakter, idővel ez a típus is misztifikálódott, és lett a ma ismert boszorkánykultusz egyik központi karaktere, a gonosz banya. Ő képviseli a gyerekekkel szemben elkövetett kegyetlenséget, amire példa a gyerekgyilkosság, a gyerekrablás vagy a gyereke evés.”
Rose Bertin divatforradalma: Hogyan alakította át a divat Marie Antoinette udvarát?
Számtalan jól ismert példa van gyermeket megölni kívánó rémséges banya szerepére. A legismertebbek közé tartozik például a lányát mindenféle eszközzel láb alól eltenni igyekvő Hófehérke gonosz mostohája, Csipkerózsikát a rokka orsójával kómába ejtő gonosz tündér vagy éppen Jancsi és Juliska eleven megfőzését tervezgető erdőmélyi boszorka.
„A második prototípus a házasságtörő, csábító, vagy nem reproduktív szexuális gyakorlatokat folytató nő. Ide tartozott természetesen a prostituált is. Ennek okai részben összefüggnek a már említett bekerítésekkel, melynek következtében rengeteg paraszt vált földönfutóvá, és ez a nőkre nézve a prostituálódás veszélyét hordozta magában. Ezért gyakori vád a boszorkányokkal szemben, hogy férfiakat tesznek impotenssé vagy bűvölnek a vesztükbe. Egyszóval a boszorkányoknak olyan tetteket tulajdonítottak, amelyek valamilyen módon megzavarják a szex reproduktív rendjét, amellyel megvalósulhatna a »gyerekcsinálás«.
A következő nagyon fontos karakter, akit még magába olvaszt a boszorkánykultusz, az a bába. Ők voltak azok az asszonyok, akik a paraszti tudások hordozói voltak, tehát képesek voltak levezetni a szülést, vagy éppen járatosak voltak a magzatelhajtásban. E tudások által a nők tényleg valamiféle privát hatalommal rendelkezhettek a saját testük és saját reproduktív funkcióik felett” - magyarázza Csányi Gergely, aki arra is kitér, hogy a vasorrú bába a boszorkánynak az egyik ideál típusa, akit legtöbbször egyfajta eltorzult hegyes orral ábrázolnak. Ez a „vas-orrú-bába” ábrázolásmód konkrétan arra a fém eszközre utal, amivel a korabeli magzatelhajtást, abortuszt hajtották végre ezek a nők.
„A negyedik karakter, akit magába foglal a boszorkánykategória, a különböző heterodox szektákba szakadt nők. Ők sokszor a középkori bevett viszonyoktól teljesen eltérő életmódot éltek: szüzességet fogadtak és megtagadták az akkori klasszikus női szerepeket. Ez úgy történt, hogy a feudalizmus válságára adott válaszreakcióként egy csomó vallási szekta jött létre, amik bizonyos értelemben valamiféle alternatív életmódot hirdettek.
Végül ott van még a földnélkülivé vált nők egyik kifejezetten törékeny élethelyzetbe került csoportja, az elszegényedett, csavargóvá lett özvegyasszonyok, akik nem nyugodtak bele a sorsukba, és esetenként átkokat szórtak a szomszédaikra, legalábbis ezt feltételezték róluk. Ezt a csoportot őrzi a zsémbes, vén boszorka mítosza, akinek rontó átkaitól, „szemmel verésétől” rettegtek az emberek.”
Végső soron a boszorkány alakja maga volt az összesűrített ellenállás a kibontakozó kapitalista renddel és a kikényszerített háziasszonyosodással szemben. A boszorkányperekben és a boszorkánysztorikban a fenti motívumok keveredtek és kaptak egyfajta meseszerű színezetet: a nő, aki az ördöggel bujálkodik, gyereket eszik vagy férfiakat csábít a vesztükbe.
A boszorkányperek lényege: megtörni a nők erejét
A boszorkányüldözések áldozatai legnagyobb arányban tehát a parasztasszonyok, illetve a földönfutóvá vált nők voltak, akiknek viszonylag hányattatott sors jutott. Mégis sokszor kulcsmomentum a boszorkányüldözésekben, hogy valamiféle veszélyes hatalmat tulajdonítottak a boszorkánynak bélyegzett nőknek. Tehát a megsemmisítésükre való törekvés abból fakadt, hogy bizonyos körök számára ezek a boszorkányok fenyegetést jelentettek a puszta létükkel. Csányi Gergely azt is kifejti, kiknek állt érdekében igazából ez az egész nőgyilkosság?
„A boszorkányüldözésekben az egyház és az állam is aktívan részt vett a középkorban. Bár fennmaradtak hírhedt történetek az inkvizícióról, amelyek az egyház szerepéről szólnak, de azért a boszorkányperek nagy részét egyszerű világi bíróságok folytatták le, hiszen a világi hatalom számított abszolútnak.
A kapitalista-patriarchális uralkodói osztály igyekezete fedezhető fel ezekben a boszorkányperekben, amelyek azzal a céllal zajlottak, hogy megtörjék a nők hatalmát. Ez egyrészt jelentette a nők reprodukciós folyamatai feletti kontroll megszerzését, tehát a bába tudásából fakadó hatalom megszüntetését és a parasztasszonyok lehetőségének elkobzását arra, hogy beleszólhassanak a gyereknemzés folyamatába.
Egy játszótéri pillanatból a Berlinaléig – Sós Bálint Dániel első filmje kényelmetlen kérdéseket tesz fel
A másik hatalommotívum pedig a szexről szólt. A boszorkányüldözők szemében a női szexualitás egyszerre volt erőforrás és veszélyforrás is. Amennyiben „megfelelően” be volt csatornázva a családba, akkor demográfiai erőforrásként értelmezhető, ha viszont nem így történt, akkor felforgató erőként működhetett. A leggyakoribb forgatókönyv, amivel ezeket a nőket vádolták, hogy hatalmukért adtak valamit cserébe az ördögnek. A vád szerint ezért voltak képesek férfiakat elcsábítani vagy impotenssé tenni. Itt valójában az a félelem tükröződik ebben a mítoszban, hogy a női szexualitás felborítja az újonnan kialakuló bérmunkásháztartás rendjét a rebellisnek bélyegzett erejével.
A boszorkányüldözések, boszorkányperek tehát mindig valamiféle hatalommotívum körül zajlottak, amelyek során az egyébként legtöbbször védtelen és kisemmizett nőket ítélték el és juttatták végső soron az égő máglyára.”
Ezeknek a nőknek a misztifikálódott alakjait elevenen megőrizte sok kultúra a gonosz banya, a veszélyesen csábító nő, a vasorrú bába és a vén boszorka képében. Manapság a popkultúrában leginkább a lázadó nőt jelképezi a 'boszorkány', de ez a modern feminista szimbólum akkor nyer igazán jelentést, ha megismerjük azoknak a nőknek a történelmét, akik ellen a kapitalista-patriarchátusban azért indítottak hadjáratot, mert létezésük fenyegette a hatalommal bírók érdekében működő társadalmi rendet.
