„Minden áldott nap, amikor lefekszem hálás vagyok” - interjú Borbély Alexandrával
Borbély Alexandráról mindig is valamiféle teljes belső harmónia sugárzott, ikrei születése óta pedig hatványozottan igaz, hogy rá nézve az első gondolatunk az, hogy ő az a nő, aki tökéletes békességben és boldogságban él saját magával, családjával és a világgal. Hogy ezt az egyensúlyt hogyan éri el, hogyan lendül túl a mindennapok nehézségein, arról Szily Nóra pszichológus-műsorvezetőnek nyílt meg és mesélt.
Számomra árad belőle valami megmagyarázhatatlan ragyogás és fenségesség. Ha találkozom vele – lelket töltő az őszintesége, humora, öniróniája, no meg a tehetsége, ami magával ragadó. Persze rózsaszín ködbe sem szeretném burkolni, sőt! Az érdekel, miként tartja balanszban magát abban a világban, amiben élünk, és ami nem épp stressztől mentes…
„Igyekszem magam jókedvben tartani” – mondtad egyszer. Annyira tetszett! Milyen praktikáid vannak arra, hogy egyensúlyban tartsd magad?
Él bennem egy félelmet keltő mondat, ami erre ösztönöz, mégpedig az, hogy minden betegségnek a kiváltója a stressz, a düh és a harag. A családomban előfordulnak stressz okozta betegségek, és szerintem sok minden a genetikánkban rejlik, amire muszáj odafigyelni. Persze fontos az egészséges életmód, de az öröklés fontosságát sem szabad elfelejteni. Ezért próbálom magam tartani ahhoz, hogy jókedvem legyen.
Ervin is gyakran jelez, hogy ha épp morcosabb vagyok és puffogok kicsit– például ha nincs maximális rend a lakásban - hogy megvan mindenünk, szeretjük egymást, itt van két gyerekünk, szerintem ne idegeskedj ezen!
Hajlamos vagy arra, hogy stresszelj?
Igen, és talán szorongós is vagyok, de ahogy beszélgetek másokkal, kiderült, hogy sok nő így van ezzel. Állandóan előre tervezünk és hajlamosak vagyunk a legrosszabb variációt elképzelni. Ez talán az anyai felelősséggel és aggódással jön el. De már az felszabadító, hogy nem vagyok ezzel egyedül! De mostanában tudod, miért nem kell aggódnom azon, hogy rosszul indul egy nap? Reggeli szeánszunk, hogy magunk közé tesszük az ágyba az ikreket, akik mindig mosolyogva ébrednek, és ez olyan jó!
Gügyögünk, puszilgatjuk őket, és ez már biztosítja, hogy jókedvünk legyen. De én boldog tudok lenni attól is, ha ízlik a családomnak a tökfőzelék, amit főztem. Az apró örömök is elegek. Persze közben én is küzdök a különböző feladatokkal, női szerepekkel, állandóan sakkozom, és közben beszélgetek magammal. Szükségem van erre, és gyakran kihangosítom, és Ervint is megkérdezem, aki támogat mindenben – abban is, hogy időnként kikapcsoljak, kikapcsolódjak.
Két alapdolog kell szerintem, hogy ne essen szét az ember. Az hogy nagyon szeresse a gyerekeit, és rendben legyen a párkapcsolata.
Nekem az egyik legfontosabb, hogy az Ervin olyan erő mellettem, aki nem azért szeret, mert épp jó formában van a testem, vagy sikeres volt egy forgatás, hanem en bloc fogad el - mindenféle hullámzásommal együtt. Még soha nem mondta, hogy na, Mucikám, kapd egy kicsit össze magad! Épp elég, hogy magamat ostorozom, például a testem megváltozása miatt a szülés után.
Ő nem sürget semmiben. Sőt támogat, például abban is, hogy találkozgassak a barátaimmal, illetve hogy folytassam az olasztanulást, amire mindig is vágytam. Nem hagytam abba az anyasággal. Szándékosan korán reggelre teszem az online órákat, mert olyankor még Ervinnel alszanak a kicsik, de volt, hogy Franciska ült az ölemben, végig ott volt csöndben, gyűrögette a lapokat az olaszfüzetemben, annyira csodás volt!
Nádas Péter:„A legújabb magyar irodalomban a nők pozíciói meglepően erősek”
Az olaszóra énidő, ami nyilván feltölt.
Így van, mert én nagyon élvezem a tanulást. És tudod mit még? Elkezdtem latin táncot tanulni. Néptáncoltam sokáig, modern műfajt is kipróbáltam, anyuval, testvéremmel is sokat táncoltunk – az életünk része volt - és most újra nekiálltam. Hetente egyszer-kétszer egy tanárral gyakorlok. A tánc az, amiben a legszabadabbnak érzem magam. Egyébként minden másban óvatos vagyok, és figyelek a kontrollra, de ott el tudom engedni. Ervin számára ugyanez a tenisz.
És fontos, hogy ezeket nem együtt csináljuk. Kell, hogy legyenek külön kis világaink, amikből aztán öröm megérkezni egymáshoz. A munkát is különválasztjuk, mert nagyon számít a másik kritikája, ami viszont rosszul hat mindkettőnk teljesítményére. Úgyhogy ezt is igyekszünk kizárni. Jobb így mindkettőnknek.
Miként érint, ha valami külső hatás ér, ami felbosszant és kibillent az egyensúlyodból?
Amikor terhes voltam, szinte nem olvastam semmit. Nekem jobb nem látni, nem szembesülni jelenségekkel, amikre nincs ráhatásom. Mint ahogy alig olvasok kommenteket. Nem engedem be a negatívumokat. Mindig meglepődöm az értelmetlen gonoszságon. A hírekkel is hasonlóan vagyok. Szerintem nem egészséges, hogy az ember ennyi információ birtokába jut egy pillanat alatt. Hisz a technológia gyors fejlődésével párhuzamosan mi nem lettünk robotok!
Ugyanazok a törékeny lelkek vagyunk, akik nincsenek felvértezve mindazzal szemben, ami ránk zúdul nap, mint nap. Nem csoda, hogy egyre többen betegednek meg, vagy fordulnak pszichológushoz.
Anyukám mondja mindig, hogy régen kint ültek a nénik a ház előtt a lócán, és egyszerűen csak beszélgettek, pletykáltak a falu dolgairól. Békében ringatva a kicsiket. Ahogy ezt meséli, mindig megérzem azt a régi, jóleső lassúságot. Nem úgy éltek, mint sokszor én, hogy valakivel szót váltok, de egyidejűleg nyolc dolgon jár az agyam. Amikor észrevesszük Ervinnel, hogy miközben beszélgetünk ott a kezünkben a telefon – szinte egyszerre szólunk hogy tegyük le.
Nem szennyezhetjük magunkat folyamatosan, hisz épp az adott pillanat veszik el. Vagyis a lényeg. Tudod, mit kell legyőzni? A kíváncsiságot. Egy-két csodálatos, hiúságot legyezgető kommentért nem éri meg szembesülni annyi rosszal. Ezt mondom a kolléganőimnek is, akiket sokszor látok sírni egy-egy bántó megjegyzés miatt. Ki kell bírni! Legyen elég, ha az ember szerelme mondja, hogy csodálatos vagy. No, meg persze a szakma.
Fegyelmezettség, amiről beszélünk, ami azért melós!
Igen, de megéri. Hosszútávon úgy látszik, hogy bevált. Nekem biztosan. Pedig pörgős vagyok, igénylem a benyomásokat, de jobb volt megálljt parancsolni.
Ami még feltűnt nekem rád hangolódva, hogy nagyon fontos a lelki jóllétedhez a sok nevetés és a humor.
Ez így van. Az, hogy olyan emberek legyenek körülöttem, akikkel kontrollálatlanul tudunk kacagni. Pálmai Anna ilyen, aki úgy tud megnevettetni, mint szinte senki más a világon. Az a mondat is bennem él, hogy olyan lesz az ember arca, amit életében a legtöbbet csinált. Mindig arra gondolok, hogy a szemem körül már ott van sok nevetőránc, ahogy a szüleimnek is. Dehát ez jó, hisz ezek mind az örömteli élmények, emlékek lenyomatai. Kit érdekel hát? Gyűljenek csak!
A jóllétedben a hited is támogat. Tudható, mert elmondtad, hogy van egy sajátos kapcsolatod a Jóisteneddel.
Mindig segít. Enélkül félelmetes lenne az életem szerintem. Ha valami rossz történik, mindig megbeszélem vele, hogy úgyis tudom, hogy mindjárt rá fogok jönni, jelezni fogja nekem, hogy mi miért történt – és akkor el fogom fogadni. Csak kell hozzá türelem, de amint ezt a mondatot megfogalmazom, akkor megnyugszom.
Megtanultad már szeretni magad? Az is egyensúlyvesztéshez vezet, ha valaki nem tudja elfogadni önmagát. Neked volt egy saját felismerésed, hogy harminc alatt erre te nem is voltál nagyon képes. Ma hogy állsz ezzel?
Ervin tanítgatja nekem a képességet, hogy szeretni tudjam magam. Ő átlát rajtam, mint egy szkenner, szinte jobban ismer, mint én önmagam. Mindig mélyen elgondolkodtat, miközben én még a felszínen őrlődöm. És ahogy mondtam már – jól szeret. Ugye, az a vélekedés, hogy addig nem lehet téged szeretni, amíg te magadat nem szereted.
De szerintem ez nem igaz, mert ha melléd rendelődnek olyan emberek, akik nagyon szeretnek, akkor egyszercsak már tényleg nagyon hülyének kell lenned, ha nem érted meg, hogy szerethető ember vagy, nem? Hát, viccesen szólva, talán már felismertem ezt…
Tisztában vagy egyébként azzal, hogy mekkora kincs mindaz, amire ketten, illetve családostól rátaláltatok és éltek?
Én nagyon. Igen.
Vigyázol rá?
Persze, de ahogy mondtam, apró dolgok azért ki tudnak zökkenteni. Tudod, a szétpakolt ruhák, a rendetlenség a konyhában… Olyankor egyáltalán nem vagyok Buddha. De az igazán fontos dolgokban igen. Tudom, és értékelem is. Minden áldott nap, amikor lefekszem - hálás vagyok. Mindenért és mindenkiért, amim és akim van, és igenis azt gondolom, hogy nekem nagyon jó az életem. Maradjon így! Én azon leszek.
Fotó: Demeter Vanda
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Belovai Nóra
Haj: Kozma Norbert