Fából vaskarikát, álmokból dizájnstúdiót hozott létre Baróthy Anna
Baróthy Anna Budapest egyik legmenőbb design stúdiójának tulajdonosa és egy hároméves kislány édesanyja. Naponta ingázik a solymári nyugalom és a Szövetség utca pörgése között, a titka pedig az, hogy szereti, amit csinál.
Az S39HD csapatának munkái ma már az egész országban megtalálhatók és tesznek szebbé és izgalmasabbá többek között vasútállomásokat, köztereket, szállodákat és múzeumokat. Nekik köszönhető a belvárosi Hard Rock Hotel aranykoronája, az interaktív Dohány utcai Gettó Emlékfal, az óbudai Graphisoft park fogadó épületének különleges homlokzat-designja, illetve a salgótarjáni Beszterce tér városi tanösvénye.
Alkotásaik belesimulnak a térbe, mégis meghökkentőek és arra sarkallnak, hogy álljunk meg egy pillanatra és menjünk hozzájuk közelebb. Ugyanakkor az S39HD kezdetei egyáltalán nem voltak egyértelműek, és az első lépésekben semmilyen tudatos márkaépítés nem volt.
Tomán Szabina számára az a legnagyobb frusztráció, hogy megfeleljen példaképként
Ez utóbbiban a mai pályakezdők lényegesen tudatosabbak Anna szerint. „Én csak azt tudtam, hogy mit nem akarok csinálni. Nem akartam egyedül dolgozni, Tiffany lámpákat csinálni és, hogy “ÜVEGES” feliratú tábla legyen a műhelyem felett” - meséli nevetve Anna az egyetemi éveiről.
A pécsi lány először a szülővárosában kezdte el a szobrász szakot, majd másodéven Budapesten, a MOME-n folytatta a tanulmányait. Végül teljes kört leírva Anna doktori képzésre ismét visszatért Pécsre, szobrász szakra. Így lett végül erősen szobrász beállítottságú hybrid designer, aki megtanult a különböző műfajokat átívelve gondolkozni és tervezni. Ez a hozzáállás pedig a mai napig meghatározza az S39 Hybrid Design stúdió munkáját.
Diploma után
Anna az utolsó egyetemi évét követő nyáron - egyéb ötletek híján - a Westendbe ment dolgozni egy design boltba. „Itt jöttem rá, hogy ha sürgősen nem kezdek magammal valamit, életem végéig itt maradok eladónak” - mondja nevetve. Sikerült összeállítania az egyetemi munkáiból egy kis katalógust, és ezzel, valamint a tanáraitól megszerzett referenciákkal és telefonszámokkal házalni kezdett különböző építész irodáknál.
„Mindig is vonzott, hogy az építészek milyen jól tudnak csapatban dolgozni. Én sem akartam egyedül, titokban a műhelyemben babrálni valamit, hanem olyasmit szerettem volna létrehozni, ami beépül valahova, ahol az élet része lehet” - mesél az útkeresés időszakáról. Közben a Szövetség utcában egy régi családi ingatlant felszabadítottak a számára, amely egyfajta coworkingként működött az elején.
Kevésbé szakmai alapokon, inkább aszerint fogadtak embereket, hogy tetszett-e a zene, amit munka közben hallgattak. Ez a tágas helyiség adta a stúdió első nevét is, amely Szövetség39 néven vált először ismertté. Annán látszott az elszántság, hogy bármit megcsinál, csak adjanak neki egy esélyt, így hamarosan megérkeztek a stúdió első megbízásai, amin talán ő lepődött meg a legjobban.
Az első nagy áttörést a MÜPA VIP termének mennyezeti plasztikájára vonatkozó megbízás jelentette, ahol Anna mellett a saját tanárai is a pályázók között voltak. „Amikor dönteni kellett, valahogy mindig abba az irányba álltam, ami előre vitt” - töpreng hangosan Anna. „Nem vonzottak a klasszikus kiállítóterek, ezért fordultam az építészet felé, amely egy mindenki számára nyitott kiállítóteret jelent a számomra.”
A ma már S39 Hybrid Design stúdió néven működő csapat munkafolyamatát leginkább egy orvosi praxis működéséhez lehet hasonlítani. A szállodáktól a vallási intézményeken át az óvodákig terjedő változatos ügyfélkörük különböző problémákkal keresi fel az S39HD csapatát, akik a legnagyobb gondossággal és érzékenységgel kínálnak megoldást az adott szituációra.
Annáék munkája összetett. Egyrészről meg kell felelniük az ügyfél igényeinek, gondolniuk kell a majdani felhasználókra - legyenek azok borszakértők a Kreinbacher-birtokon vagy jászberényi ovisok - és az adott térre is rá kell hangolódniuk. Olyan ügyfelekkel dolgoznak, akik - mint a páciens az orvosában - bíznak abban, hogy a csapat a létező legjobb megoldással jelentkezik. „Számunkra az a jó alkotás, amitől olyan érzésed van, mintha mindig is ott lett volna.”
Élet az S39HD-ben
Ma a Szövetség utcából több, mint tizenöt projektet irányítanak egyszerre, Anna pedig minden munka elindításában részt vesz, ott van a fontos döntési pontokon, kapcsolatot tart az ügyfelekkel, és ha szükséges, azonnal bekapcsolódik a munkafolyamatba. A tíz fős csapatban két kolléga kifejezetten pénzügyi és gazdasági kérdésekkel foglalkozik, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy az alapító teljesen kicsekkolt.
„Tulajdonosként, ügyvezetőként sosem tudsz teljesen kiszállni a praktikus kérdésekből, legfeljebb mérsékeni lehet, hogy mennyi időt szánsz ezekre az ügyekre” - figyelmeztet mindenkit, aki saját vállalkozás indítását fontolgatja. „Design vállalkozóként kemény az élet, ha nincs a véredben a kereskedelem” - teszi hozzá. Annát, aki az egyetemen nem árazó sablonok létrehozásáról és munkaóra nyilvántartások vezetéséről álmodozott, külső szakértők - ma már állandó kollégák - beszélték rá arra, hogy kezdjenek el közösen rendszereket kialakítani.
Ennek köszönhetően a pandémia alatt mindenki rugalmasan dolgozhatott, Anna pedig könnyebben tudott elmenni szülési szabadságra. Ő és a csapat sokat készültek Lea érkezésére, és egyáltalán nem volt biztos, hogy a teljesen Anna köré épült cég átvészeli a babázós hónapokat. „Fél évet készültünk a csapattal, és mindent megbeszéltünk, még azt is, hogy ki fog kávét és wc papírt venni” - mesél Anna egy különleges munkahely hétköznapi problémáiról.
Az S39HD végül a tervezett három hónap helyett egy évig működött ügyvezetője folyamatos jelenléte nélkül, a gondos felkészülésnek köszönhetően pedig Annát egy működő cég várta, amikor Lea bölcsődébe ment. Persze nem volt zökkenőmentes a visszaállás, hiszen hat órája volt mindenre, amire addig végtelen idő állt a rendelkezésére.
„Előfordul, hogy iszonyú nehéz egy problémás szituációt otthagyni, és odaérni délután négyre a bölcsibe” - mondja Anna, aki szerint már az is sokat segíthet egy gyereket tervező, munkáját szerető nőnek, ha megismerheti mások tapasztalatait. Számára a takarítónő és az idejekorán felfogadott pótnagymama bizonyult életmentőnek az első hónapokban.
Vannak jó megoldások, és rengeteget segíthet, ha tudunk tanulni egymástól.
„Hálás vagyok a sztorikért, amiket más nőktől hallottam. Ha vannak valódi információid, lesznek valódi megoldókulcsaid is.”
A következő generáció
Anna mozgalmas életében a rendszeres jóga jelenti a kikapcsolódást, és fontos számára, hogy solymári kertjükben állandó kapcsolatban van a természettel. A családjával is gyakran kirándulnak, ha tehetik, bicikliznek a Dunakanyarban, sátraznak a Balatonnál és kiélvezik Lea kisgyerekkorát. Még az erzsébetvárosi beton dzsungelbe is sikerült egy kis zöldet csempészni, ahol a stúdió falából kövirózsák nőnek.
„Szerencsés vagyok, hogy abszolút feltölt az, amit csinálok” - mondja Anna, aki igyekszik segíteni a következő generációnak is.
Ezért indították el az S39HD és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös, BETON Workshop névre hallgató, Think hard! mottójú kurzusát. Itt a tervezési folyamat elsajátításán kívül Anna azokat a praktikus információkat is igyekszik átadni a hallgatóknak, amelyekre neki annak idején nagy szüksége lett volna kezdő designerként és továbbra is hiányoznak a művészeti képzésekből.
A workshopon a diákok átélhetik, hogy a terveik nem makettek maradnak a polc tetején, hanem megvalósulnak a városi térben, és azt is megfigyelhetik, hogyan fogadják alkotásaikat a városlakók.
Az alkotások pedig lehet, hogy szürkék, de távolról sem egyhangúak: volt olyan hallgató, aki a Kertész utca szemetét öntötte betonba, de olyan is akadt, aki egy hallgatózó beton füllel emlékezett meg a Klauzál téren a társasházak mindent tudó gondnokairól. A közös betonozás eredményei kilencven százalékban engedély nélkül kerülnek ki valamelyik közterületre, „de ez nem arról szól, hogy bűnözőket nevelünk egy BME workshop keretén belül” - mosolyog Anna.
„Egyszerűen arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha valami jó szándékkal készül, és hitelesen, jól van megoldva, akkor senkinek sem érdeke elbontani, és az alkotást befogadja a város.”