Morálisan megkérdőjelezhető, de odavagyunk érte - mi az antihős varázsa?

Ki az antihős?

A könyvekben, mesékben, filmekben, sorozatokban általában a hős a központi karakter, akinek előremeneteléért szurkolunk, és aki a viszontagságos utat követően elnyeri méltó jutalmát. Az ő ellenfele a gonosz, az ellenpólus, akit kötelező utálni. De ahogy világunk sem fekete és fehér, így sokkal jobban tudunk azonosulni azzal a karakterrel, aki nem a két véglet valamelyikét testesíti meg. Így hát a filmek legvitatottabb és egyben a legnépszerűbb szereplőtípusa az antihős. Az antihős a szürke zóna karaktere, vagyis jellemzői, motivációi közül egyik sem fekete vagy fehér, nem a jó- és a rosszfiúk közti tengelyen találjuk meg. Nagyrészt olyan személyiségjegyekkel bír, mint egy klasszikus gonosztevő, akit megvet a társadalom. Indítékai általában személyesek, azonban állhat a jó és rossz oldalra is, ha úgy kívánja meg a helyzete, és sokszor küzd a belső démonaival. Éppen emiatt fordul elő, hogy a különböző univerzumokban felemelik az antihőst, amiért jót cselekedett, a következőben már letaszítják és szívtelen árulónak tartják.

Napjaink egyik legnépszerűbb antihőse John Wick (Keanu Reeves), aki után hullahegyek maradnak, bármerre jár. Nem klasszikus gonosz, mindössze bérgyilkosként kereste a kenyerét, amiből egy ponton kiszállt, de amikor megölik a feleségétől kapott kutyáját és lenyúlják az imádott kocsiját, sorra végez mindenkivel, akinek köze volt az esethez vagy az útjába áll. Ha ezt egy gonosztevő viszi véghez, mind elszörnyedünk, de Wicknek “jó oka volt rá”, ezért megértéssel fordulunk felé.

Egy másik népszerű antihős Jack Sparrow a Karib-tenger kalózai-filmekből. A Johnny Depp által alakított kalóz egy részeges tolvaj és gyilkos, mégis milliók rajonganak a karakteréért. Hiszen egy szerethető gazember, akire tényleg igaz, hogy csak a saját önös érdekei vezérlik és mindig arra az oldalra áll, ami számára a legelőnyösebb.

Mikor szürkültünk be?

1977-ben még biztos nem, amikor megjelent a Csillagok háborúja első része, ami az egyik legikonikusabb főgonoszt adta nekünk: Darth Vadert. Egyúttal az Új reménynek köszönhetjük azt az antihőst, akit szintén csak az utóbbi években kaptak fel, ez pedig nem más, mint Han Solo. Bár ő mostani mércével nézve “lightos” antihős, de kétségkívül megvannak a karakterhez szükséges személyiségjegyei: egy önző csempész, de végül megszólal benne a lelkiismeret és a jók táborát kezdi el gyarapítani, így klasszikus hősként fejezi be pályafutását. Ugyanez történt Kylo Rennel is, aki már a kezdetektől fogva vívódik a fény és a sötét oldal között, miközben folyamatosan megkérdőjelezi önmagát és a tetteit.

Az utóbbi időben megjelent Star Wars filmek és sorozatok azonban már sokkal összetettebb antihősöket mutatnak be. Jyn Erso és Cassian Andor (Zsivány Egyes) olyan karakterek, akik erkölcsi dilemmákkal küzdenek, és nem mindig hoznak hősies döntéseket. Din Djarin, A Mandalóri főszereplője egy magányos fejvadász, aki saját szabályai szerint él, és gyakran kerül erkölcsi és más jellegű konfliktusokba.

Egy másik híres filmvilágban is jól észrevehető a “szürkülés” és ez nem más, mint a Marvel-univerzum. A korai Marvel filmekben és képregényekben a hősök és a gonoszok közötti határvonal kifejezetten egyértelmű volt. Amerika Kapitány a jófiú, Thanos a rossz. Napjainkban viszont jóval több komplex antihőst mutatnak be, ott van például Tony Stark, alias Vasember, aki kezdetben egy arrogáns, önző és problémás múltú karakternek tűnik, de idővel hőssé válik, ugyanakkor végig megőrzi antihős vonásait.

Azonban az egyik legösszetettebb Marvel antihős Thor féltestvére, a skandináv isten Loki, akinek motivációi és tettei gyakran kétértelműek és ember legyen a talpán, aki ki tud rajta igazodni! A 2011-es Thorban Loki még egyértelműen a negatív karakterek táborát erősítette, ám a későbbi részekben többször sietett - vonakodva - bátyja segítségére. Fokozatosan szerethetőbb karakterré formálták, így szimpatikusabbá vált a nézők számára, de soha nem állt át a klasszikus hősök csapatába, ahogy arra a Star Warsban láthattunk példát, hanem megőrizte a határait. Mi sem mutatja jobban Loki népszerűségét, minthogy külön sorozatot kapott, amely már két évaddal is büszkélkedhet.

Nehéz pontosan megmondani, mikor jöttek divatba az antihősök, köze lehet hozzá a 2011-ben elstartolt Trónok harcának, ami kezdettől fogva tele volt erkölcsileg megkérdőjelezhető, de mégis rokonszenves karakterekkel. A Királyölőként ismert Jaime Lannister látványos jellemfejlődésen ment keresztül az évadok során, és idővel megmutatkoztak a jó tulajdonságai, de Sandor Clegane és Tyrion Lannister szintén ide sorolhatóak. Így bátran állíthatjuk, hogy minden idők egyik legsikeresebb szériája nem csak a sárkányok és a mágia miatt lett akkora közönségkedvenc, hanem az antihősökkel megfűszerezett, fordulatos cselekménynek köszönhetően, ami miattuk lett mélyebb, drámaibb, realisztikusabb.

Miért szurkolunk az antihősöknek?

Az antihősök megjelenése a társadalom változó nézeteit tükrözi a hősies viselkedésről és az erkölcsről. Sokkal érdekesebb a történetük és olyan személyes küzdelmekkel néznek szembe, amikkel a nézők könnyebben tudnak azonosulni. Lynn Zubernis a Psychology Today cikkében azt mondja: a kutatások azt sugallják, a nézőket nem feltétlenül maguk a karakterek vonzzák, hanem azok a „sötét” dolgok, amiket megtesznek. A társadalmilag elfogadhatatlan tettek végrehajtása a való életben negatív következményekkel járna, nem mellesleg károsítaná az énképünket, a kapcsolatainkat. De ha a pálya széléről biztonságosan figyeljük, ahogy a kitalált gazemberek csinálják ugyanezeket, az kielégítő lehet.

Carl Jung pszichiáter elmélete szerint mindannyiunknak vannak „árnyékoldalai”, és normális, ha időnként „bűnös” dolgokra vágyunk.

A hangsúly ezeknek a vágyaknak a megismerésén és az árnyékoldal feltárásán van. Az antihősök azt tehetnek, amit akarnak, nem korlátozzák őket a társadalmi normák. Nem fenyegeti semmi a pozitív önérzetük fenntartását, ezért a velük azonosulás biztonságos módja annak, hogy elismerjük ezeket a sötétebb késztetéseket. Dióhéjban: azért szurkolunk nekik, hogy a bőrükbe bújva átélhessük azt, amit másképp sosem fogunk.

Végezetül nem hagyhatjuk figyelmen kívül a casting hatását sem. Sokan ugyanis aggódva néztek magukba, amikor a Netflix Jeffrey Dahmer sorozata közben azon kapták magukat, hogy egy hidegvérű gyilkosnak szurkolnak. Egyrészt Dahmer nem kitalált, hanem nagyon is valós személy, másrészt semmiképp sem antihős, viszont a sorozatban Evan Peters alakította, aki egyébként női szemmel nézve jóképű. Így hát a sárm miatt éledt fel sokakban a szimpátia, csakúgy, mint a Lokit megformáló Tom Hiddlestonnal kapcsolatban is. Azonban az is igaz, ha a karakter kevésbé lenne vonzó, akkor is szívesen vacsoráznánk vele, hiszen szórakoztató, humoros, intelligens alak, aki még jellemfejlődésre is képes.