Népművelés, Duna TV, Örömzene és MÁV Szimfonikus zenekar - Ámon Bettivel újrakezdésekben bővelkedő pályájáról beszélgettünk

Ámon Betti neve nem csupán a hazai zenészszakma berkeiben vált ismertté, sőt elismertté: a határon inneni és tengeren túli tévénézők is sokáig élvezhették az általa készített műsorokat. Egy kis zempléni faluból, Dámócról startolt, jelenleg a Terézvárosban él, ahol újrakezdésekben bővelkedő pályája vakuélményei közt egy Bridget Jones naplójába illő jelenetet is felidéztünk.

Ez még a kezdet kezdetén volt, a kilencvenes évek Duna tévéjében, ahol a Virradóra című adásban műsort vezetett és kulturális blokkot szerkesztett, a Megszállottak című sorozatban többek között sky-szörfösökkel is forgatott, akik ejtőernyővel ugranak, bravúros koreográfiával zuhannak.

Te is ugrottál?!

Igen, tandemben, miután lenyomtam egy standupot. „Önök a képernyők előtt, kényelmes fotelből nézhetik végig, hogy mi történik, amikor négyezer méter magasból kiugrunk” – és ugrottam. Közben a sky-szörfösök vettek videón: lebegett az arcomon a bőr…

Mi volt az első, meghatározó tévés élményed?

Nézőként? Amikor a hétfői tévéadásszünet helyett bevezették a színházi közvetítéseket. Ott csüngtem a képernyő előtt, és színésznői álmokat kergettem: a gimiben szavalóversenyekre jártam, énekeltem, sokat szerepeltem. Aztán, miután Sátoraljaújhelyen leérettségiztem, eljöttem Budapestre.

Hogy valóra váltsd az álmod?

Nem volt bátorságom a színművészetire jelentkezni, talán nem is igazán akartam, de munka mellett beiratkoztam a Zilahy Tamás által vezetett ELTE 8. csoportjának amatőr színjátszóképzésére. Montágh tanár úr is tanított beszédtechnikát, Rókás Laci mozgás művészetet. Rékasi Karcsi és Tasnádi Csaba is járt a csoportba.

Hogy kezdődött a pesti életed?

Albérletben, Csepelen, hárman laktunk lányok. Egy helyi OTP-ben kezdtem dolgozni – és rögtön bérleteket vásároltam a Zeneakadémiára, az Operába, színházakba. Elég korán férjhez mentem, az első önálló lakásunk a Czuczor utcában volt, oda született a lányom. Ezután jött a gondolat, hogy a kulturális szférában akarok dolgozni. Miután ismét Csepelen kaptunk lakást, besétáltam a közeli általános művelődési központba, hátha van számomra valami lehetőség.

Fel is vettek képesítés nélküli népművelőnek. Programokat kellett szervezni, művészekkel kerültem kapcsolatba, ráadásul a kerületi kis kábelcsatorna, a Csepp Tv is ugyanabban az épületben volt. Ők szóltak, hogy „te sok mindenkit ismersz, gyere, próbáld meg a tévézést”.

Sokat vállaltál a család mellett, hogy jött ez össze?

A férjem mindig mindenben támogatott. Közben megszületett a fiunk is, aztán elvégeztem a szombathelyi tanárképző főiskolán a művelődésszervező szakot. Időközben beiratkoztam a Komlósi média iskolába, ahol televíziós szerkesztőket, műsorvezetőket képeztek. Érdi Sándor, Vitray Tamás is tanítottak ott. Ez egy egyéves „gyorstalpaló” volt, mert valójában a gyakorlatban tanultuk meg a szakmát, én a Csepp Tv-ben kaptam egy önálló kulturális műsort, a Montázs című magazint.

Képernyőre kerültél?

Igen, élő adásba. Sok művésszel készíthettem itt interjút. Találtam egy butikost is, aki kölcsönadott ruhákat, amikben a képernyőn valahogy mutattam. 1996-ban elhívtak a Szív Tv-be, majd a Tv3 hétvégi magazinjába szerkesztőnek, ahol kulturális témájú riportokat készítettem. Buza Sándor volt a műsorvezető. Aztán ’97-ben eladták mindkét csatornát, és minden kiment alólam.

Mihez fogtál?

Megkérdeztem egy volt Szív tévés kollégát, Sebők Gyurit, aki a Duna Tv-ben is dolgozott, hogy nincs-e ott számomra lehetőség. Egy hét múlva szólt, hogy indul egy Virradóra című reggeli műsor, menjek be a főszerkesztőhöz. Bementem, kellettem. Ez még Sára Sándor elnökségének idején volt. Reggel ötre jártam dolgozni a Mészáros utcába…

Csepelről?!

Még messzebbről, akkor már Halásztelken laktunk. A Duna Tv-ben nagyon sokat tanul tam, sok interjút, riportfilmet készítettem, és szerkesztettem. 2005-ben pedig felkértek, hogy legyek a művészeti műsorok főszerkesztője. Ez 2011-ig tartott, amikor a leépítésekkel együtt a Mészáros utcai székházat is kiürítették.

Mennyire viselt meg?

Én léptem tovább… Jobban megviselt az, ahogy a kollégáim nagy részétől is meg szabadultak. Vadas Vera felkérésére a Zsidó Nyári Fesztivál programszervezőjeként és sajtósaként folytattam a munkát 2017-ig utána vele együtt a Zsidó Művészeti Napokban dolgoztam, mellé jött az Armel Operafesztivál is pár évig.

Mindeközben egy ideig a Vígszínház sajtófőnöke is voltál.

Igen, 2014-2015-ben, majd 2019-ben egy fél évig, de nem tudtam tovább csinálni, nagyon stresszes volt.

Mikor jött a rádiózás?

Amikor kirúgtak bennünket a Duna Tv-ből, megkeresett Vicsek Ferenc, a Klubrádió akkori főszerkesztője, hogy csinálnék-e náluk egy kulturális műsort. Azt mondtam, ha portrékat készíthetek az alternatív zene, a jazz, az igényes popzene képviselőivel – amibe belefér például Bródy, Lukács Miki, Dresch Misi, Dés László, az egykori Kontroll Csoport zenészei, akkor boldogan vállalom.

Így indult az Örömzene?

Így. És 2012 óta minden kedd este nagyszerű zenészekkel beszélgetek élő adásban.

Jelenleg a MÁV Szimfonikus Zenekarral dolgozol együtt. Oda is hívtak?

Mivel a covid alatt leállt minden, nem voltak fesztiválok sem, a rádióműsor mellé kerestem feladatot, és láttam egy hirdetést, hogy a zenekar PR-ost és marketingest keres. Írtam egy e-mailt, és azóta – negyedik éve – dolgozom velük. Nagyon színvonalas zenekar, öröm a társulat életének részese lenni.

A közönség továbbra is szívügyed?

Abszolút. Hiszen én is közönségként kezdtem. Sokunknak a MÁV szimfonikusokról Kobajasi Kenicsiro jut eszünkbe. Mivel a maestro nemzetközi karrierje a MÁV szimfonikusokkal indult ötven éve. A jubileumot nyáron Japánban is megünnepelték egy háromhetes turné keretében. De Kobajasi mellett fantasztikus vendégművészekkel dolgozik a zenekar, ezáltal én is neves karmestereket, szólistákat ismerhetek meg. Hát nem csodálatos ez a munka!?

Irigylésre méltó. Van valami, amibe még belefognál?

Évtizedekben már nem gondolkodom, ahogy eddig is, mindig hozta az egyik feladat a másikat, és a tanulást. Amíg szükség van rám, addig szívesen dolgozom a MÁV Szimfonikusokkal. Közben igyekszem lépést tartani a kommunikáció fejlődésével, most az MI előnyeit kell felfedeznem. A fiam nagy mestere ennek, az ő tanítványa vagyok… Legutóbb egy interjút szinkronizáltunk, amit Kobajasi japánul adott a turnén. Mondtam a fiamnak, hogy beiratkozom hozzá egy tanfolyamra, mert az MI megkönnyíti az életemet.

Hosszabb távú cél?

Örök vágy az utazás, nyilván ez anyagi kérdés is. Sokfelé jártam a világban, de a múlt nyáron egy munkamentes, anya-lánya New York-i út mindent vitt. John Coltrane fiával is találkoztunk a Birdland Jazz Clubban, nagy élmény volt. De legfontosabb, hogy még sokáig örülhessek a tündéri családomnak.

Közben ezerrel pörgeted a nagymamaprojektet is.

A lányomék Írországban élnek tizenöt éve, ott születtek az unokáim is. Ki szoktam repülni hozzájuk Dublinba, ők meg az iskolai szünetekben jönnek haza. A fiaméknál még nincs unoka, de nagyon várom.

Terézvárosi lettél. Hogy érzed itt magad?

Jól, bár még mindig kicsit furcsa a pesti belváros. Amikor a Bartók Béla úton járok, ahol húsz évig éltem a gyerekeimmel a válásunk után, még mindig megdobban a szívem. A covid alatt döntöttem úgy, hogy elköltözöm. Imádtam ott lakni, de meguntam, hogy nappal is lámpafénynél élek a lakás fekvése miatt. Természetes fényre vágytam.

Az új otthonodban, a hosszúra nyúlt interjúnk alatt egész délelőtt besütött a nap.

És erkély is van. Innen az Andrássy út, a színházak, a koncerttermek is sétatávolságra vannak, és nekem ez fontos.

Stylist: Komáromy Csillu

Smink és haj: Marencsák Zsófia