A történelem vége a ’90-es évek filmjeiben egy „kiégett” millennial szemszögéből - beszélgetés Szirmai Gergely filmkritikussal
Egy este, amikor úgy döntöttem, hogy ideje megadni magam a Nagy Semmittevésnek, a TV-csatornák unott kapcsolgatása közben megakadtam az Amerikai szépség, mára kétes megítélésű filmnél. Sosem láttam korábban, de úgy éreztem, eljött az idő. Ez most nem egy kritika lesz, nem is tartom magam annyira jártasnak a filmes világban, hogy megkritizáljam. Ami viszont beindította a fogaskerekeket, hogy megint egy olyan film tárul elém, ahol a középkorú férfi főszereplő látszólag az álom életet éli – és mégis szenved.
Ha visszatekintünk a ’90-es évekre, majd egy évtizeddel korábbra, a Rém rendes család Al Bundyja szintén az Amerikai Álmot élte egy cipőbolti fizetésből, miközben világosan utálta az életét. Ez a minta ismétlődött, és felmerült bennem a kérdés: Miért érzik ennyire elveszettnek magukat ezek a karakterek?
Itt vagyok én, a munkásosztálybeli, frissen 30-as szingli, akinek egy kis garzon is álomszerű célnak tűnik. Az ő tátongó ürességük, önmarcangolásuk és kilátástalanságuk az én szemszögemből elsőre inkább luxusproblémának hat.
„A lehető legkevesebb felelősséget keresem”
Az Amerikai szépség főszereplője, Lester Burnham látszólag a tökéletes életet éli: nagy ház, szép feleség, gyerek, stabil és jövedelmező állás. A checklist kipipálva. Ha ma ezt egy millennialnak vagy Z generációsnak jósolnánk, valószínűleg aláírná egy szempillantás alatt. Ez a stabil egzisztencia azonban Lester számára nem jelent boldogságot. Életközepi válságában lázad: felmond, füvet szív, gyorsétteremben kezd dolgozni, gyúrni kezd és megveszi álmai autóját.
Mindenkit elér az életközepi válság, de az nem mindegy, hogy nézünk szembe vele
2024-ből nézve ezek „úrigondokra adott úri megoldások”-nak tűnnek, hiszen a fiatalabb generációk már az életközepi válságot sem engedhetik meg maguknak.
De vajon miért üres az élet, még akkor is, ha mindenünk megvan?
„Abszolút normális ürességet érezni ilyenkor. Teljes őrület, hogy az ember össze tudja vásárolni magának a stabil egzisztenciát és a mentális egészséget” – mondja Szirmai Gergely, a Hollywood Hírügynökség YouTubere, akivel a filmek témájáról beszélgettem. Szerinte az embereknek célokra, vágyakra és személyes önkifejezésre van szükségük, hogy elégedettséget érezzenek, és ez az "ideális élet", amit az Amerikai szépség ábrázol, ezekből szinte semmit sem nyújt.
Carolyn Burnham – a látszat kényszer
Lester felesége, Carolyn is ugyanebben a tökéletes álomvilágban él, legalábbis kívülről. Ő azonban a megfelelési kényszer és a tökéletesség hajszolása alatt roskadozik. Míg Lester a lázadást és a kevesebb felelősséget választja, addig Carolyn a munkába és a karrierbe menekül. A státusz és anyagi célok üldözése közben azonban elveszíti régi, felszabadultabb önmagát.
Carolyn és Lester története nem csak egy életközepi válság lenyomata, hanem a korszak generációs problémáinak sajátosságainak tükröződése. Ők a baby boomer generáció tagjai, akiknek az anyagi kiteljesedés és az álmok megvalósítása realitás volt. Boldogságot mégsem hozott magával. A mai generációk számára ezek problémák nem csak nosztalgia számba mennek, de már-már utópiába.
A lakhatási, klíma, gazdasági válságok és a technológia változások egy olyan jelent hoztak el, és olyan további jövőképet mutatnak, amiben a stabilitás és biztonság furcsa szavak. A pár tragédiája valójában nem más, minthogy elhitték, hogy az anyagi kiteljesedés elhozza a boldogságot, de amíg azt kergették, elvesztették önmagukat.
Bár nyilván az anyagi sikereikre én is vágyakozva tekintek, szomorú belegondolni, hogy mennyire nem foglalkoztak ebben az időszakban a mentális egészséggel és szellemi kiteljesedéssel. A munka végső soron munka. Az embernek szüksége van valamire, amiből szellemileg töltődni tud és izgalomban tudja tartani. Levert világ az, ahol az embernek ebből áll az élete, pénz ide vagy oda.
„Nincs világháborúnk, se válságunk”
Tinédzserként már motoszkált bennem valami azzal kapcsolatban, hogy ahogy működik a világ az nem oké. Így láttam először a Harcosok Klubját, ami óriási hatással volt rám. Az egyik jelenetében elhangzik az ikonikus mondat: „Nincs háborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk.” Ez az üzenet a '90-es évek X generációjának szól, akik a hidegháború utáni stabilitásban nőttek fel. Azóta azonban a világ radikálisan megváltozott.
Célunk és helyünk nekünk sincs sok, de háborúk és válságok bőségesen felütötték a fejüket. A '90-es évek lázadása gyakran céltalannak tűnt, hiszen egy olyan társadalom ellen irányult, amely viszonylagos jólétet biztosított. Ennek a dühnek a legmarkánsabb megnyilvánulása az 1999-es Woodstock Fesztivál volt, ahol a közönség szó szerint felgyújtotta az egész eseményt.
„A '90-es évek Amerikájában, meg úgy általában a nyugati kultúrában felmerült az a probléma, hogy jó élet és nyugalom volt, fejlődő gazdasággal, és ezért nem igazán volt helye annak a fajta lázadásnak, amit a ‘70-es, majd a ‘80-as évek Amerikájában tapasztalhattunk. Ettől függetlenül valami miatt muszáj lázadni. Egy generációnak muszáj definiálnia magát az előtte lévőkkel kapcsolatban. Vagy velük szemben. Ezért lázadtunk az ellen, ami történt, még akkor is, ha relatíve jó volt.
Tisztán emlékszem, ahogy a Limp Bizkit üvöltött arról, hogy kapja be az X generáció, annak ellenére, hogy nem igazán csináltak semmi rosszat. De muszáj volt. Tehát ez minden fiatal generációnak a lételeme. A lázadás, a megkérdőjelezés, az ellenkezés. Mi is megláttuk ezt a relatíve jólétet, és azt mondtuk, hogy nem.
Ez se jó, mert valahogy kizabálja az emberből az életkedvet, és fogtuk a méregdrága bő gatyáinkat, kivonultunk Woodstockra és széttéptünk mindent, hogy valahol levezessük ezt a generációs energiát. - mondta Szirmai korszakos dühvel kapcsolatban.
Azt hiszem volt egy jó megérzésük, amit talán nem tudtak megfogalmazni. Vagyis: ha a totális elidegenedés ára a „normális életnek”, akkor inkább nem kérünk belőle. Teljesen érthető az a gondolat, hogy az életet így nem lehet megélni, mert több szeretetre és odafigyelésre van szükség. A problémát az adja, amikor checklist megközelíthetetlenné válik. Szinte egy picit valósággá válik Francis Fukuyama nagy vitákat kiváltó, az ideológiai küzdelmek meghaladottságáról szóló megtépázott esszéje, az A történelem vége?, amit így zárt 1989-ben:
„A történelem vége nagyon szomorú időszak lesz. Az elismerésért folytatott küzdelmet, a hajlandóságot, hogy valaki az életét kockáztassa egy pusztán elvont célért, a világméretű ideológiai küzdelmet, amely merészséget, bátorságot, képzelőerőt és idealizmust követelt, felváltja a gazdasági számítás, a technikai problémák végtelen megoldása, a környezetvédelmi aggályok és a kifinomult fogyasztói igények kielégítése.”
Férfinak lenni azt jelenti, hogy…
Mindkét film rátapint egy olyan kérdésre, ami azóta csak tovább eszkalálódott: mi a szerepe egy férfinak a modern világban? Hogyan határozható meg egy szerep, ami egyszerre szembesül a régi normák lebomlásával és az új elvárások zűrzavarával? Szirmai szerint ez a válság ma még élesebb, mint a Harcosok klubja megjelenése idején, relevanciáját pedig az adja, hogy „a férfi identitás talán még nagyobb válságban van, mint, amikor megjelent. A nemi identitások történelmünk során soha ennyire nem borultak fel.
Tehát ez rájuk nem volt jellemző, pont ezért érdekes, ami ma zajlik. Nem igazán tudjuk, hogy mivé változik át a férfi identitás, hogy minek kéne lennünk, minek nem kéne lennünk. Vannak javaslatok, szabályok, rengeteg üvöltözés, de
nincsen egy olyan stabil alap, amire tudunk építkezni.
Ez a fajta bizonytalanság az, amit a Harcosok Klubja bemutat, és amit a szereplői roppant negatív módon kihasználnak. Szóval úgy gondolom, hogy a mai popkultúrában is hasonló kihívásokkal küzdünk. Nehezen szögezzük le, hogy mit jelent a férfinak lenni. Ez érthetően őrületbe kerget minden férfit”.
Foglalkozzunk magunkkal és a másikkal
Mindannyiunk számára fontos kérdés, hogyan élhetünk céllal és kiteljesedéssel egy olyan világban, ahol a kiüresedett stabilitás sincs garantálva. A pénzügyi stabilitás fontos alapot ad a személyes kiteljesedéshez, de ennél többre van szükségünk.
Az emberi kapcsolatok megerősítése és a mentális egészségünkkel való törődés elengedhetetlen része annak, hogy kiegyensúlyozott és teljes életet éljünk.