Az afroamerikai nők, akik forradalmasították az űrkutatást – Ők voltak A számolás joga hősei a valóságban

A számolás joga című életrajzi dráma Margot Lee Shetterly Hidden Figures: The American Dream and the Untold Story of the Black Women Who Helped Win the Space Race című könyve alapján készült Taraji P. Henson, Octavia Spencer és Janelle Monáe főszereplésével. A szereplőgárda alakításáért járó SAG-díjon kívül a film nem remekelt a nagyobb díjátadókon, pedig kétségkívül fantasztikus alkotásról van szó.

„A NASA-nál mindannyian ugyanolyan színűt pisilünk”

A számolás joga valós eseményeken alapul. Hollywood természetesen dramatizálja a történet bizonyos aspektusait, a középpontban álló nők küzdelmét azonban hűen ábrázolja: „A faji és nemi jogokért aratott győzelmeket nem sikerült könnyen vagy gyorsan elérni, és a munkánk még nem ért véget. Ma a NASA arra törekszik, hogy a befogadás és a kiválóság öröksége tovább éljen.” – nyilatkozott a NASA 2017-ben a filmről, melynek főszereplői elmondásuk szerint egyáltalán nem voltak rejtettek.

A szervezet már évek óta kommunikálta a három nő eredményeit, az viszont bizonyos, hogy egy sikeres könyv és egy nagyszabású mozifilm náluk szélesebb és sokszínűbb közönséget tudott elérni – hangsúlyozva, hogy a reprezentáció igenis rengeteget számít. Maga Margot Lee Shetterly is egyetért azonban abban, hogy Hidden Figures cím “téves elnevezés”, hiszen a matematikusok nem rejtettek, hanem inkább láthatatlanok voltak. De lássuk is, mi a helyzet a szereplőkkel.

Al Harrison karaktere (Kevin Costner) nagyrészt Robert C. Gilruthon alapul, aki a Langley Kutatóközpont űrkutatási munkacsoportjának vezetője volt akkoriban, a szervezeti felépítés azonban a valóságban sokkal bonyolultabb volt. A filmben tömörítették a vezetési struktúrát, így Al Harrison egy összetett karaktert képvisel. A jelentős munkaerő fluktuáció miatt Paul Stafford (Jim Parsons) teljes mértékben kitalált, több olyan mérnök összetétele, akikkel Katherine Johnson együtt dolgozott.

Vivian Mitchell karaktere (Kirsten Dunst) szintén nem valós történelmi személyt képvisel, hanem az egyes akkori vezető beosztásban dolgozó fehér nők nézeteit és hozzáállását tükrözi, akik nem tekintettek egyenrangú félként fekete nőtársaikra. A szegregált mosdók esete például bár nem Katherine Johnson, hanem Mary Jackson személyes élményén alapul, mégis tökéletesen ábrázolja a rasszizmus értelmetlenségét.

Mind emberek vagyunk – a nem és a bőrszín irreleváns.

Katherine Johnson (Taraji P. Henson), Dorothy Vaughan (Octavia Spencer) és Mary Jackson (Janelle Monáe) karakterei azonban egy-egy dramaturgiai változtatástól eltekintve nagyon is valósághűen taposták ki az ösvényt a jövő generációi számára.

„Elég komoly feladat. Már nőkre bízzák az ilyesmit?”

Dorothy Vaughan a NASA első afroamerikai vezetője volt, aki 1943 és 1958 között a NACA szegregált nyugati számoló csoportjának élén dolgozott, többek között olyan tehetségek karrierjét egyengetve, mint Mary Jackson és Katherine Johnson. Mary Jackson 1951-ben érkezett a szervezethez, később Kazimierz Czarnecki bátorítására elvégzett egy addig csak fehérek számára biztosított egyetemi képzést, amelynek köszönhetően 1958-ban ő lett az első fekete nő, aki a NASA mérnökeként dolgozott.

Katherine Johnson (leánykori nevén Coleman, első házasságát követően Goble) 1918-ban született, és már kislányként csodagyereknek számított: zseniálisan bánt a számokkal, és jelentősen megelőzte a kortársait, mindössze 13 éves volt, amikor elkezdte a középiskolát. 1937-ben a főiskola elvégzése után tanárként kezdett dolgozni, nem sokkal később azonban személyesen választották a nyugat-virginiai egyetemet deszegregáló hallgatók közé – ő volt az első afroamerikai nő közöttük.

A briliáns matematikus három lánya születését követően visszatért a tanításhoz, majd 1953-ban kezdett dolgozni a NASA elődjeként funkcionáló NACA Dorothy Vaughan által vezetett nyugati számoló csoportjában, ahol az „emberi számítógép” becenevet kapta. Miközben a szovjetek az első műholdat, majd pár évvel később az első embert is felküldték a világűrbe, az amerikaiaknak, valamint az ekkor már NASA-vá alakult szervezetnek is azonnali és látványos előnyszerzésre volt szüksége.

Katherine Johnson kulcsszerepet játszott az űrverseny megfordításának megalapozásában. 1962-ben, amikor a NASA John Glenn föld körüli pályára állítására készült, az űrhajós valóban személyesen kérte, hogy “a lány” kézzel ellenőrizze a kezdetleges IBM számítógépek eredményeit: „Ha azt mondja, hogy jók, akkor készen állok az indulásra.” – emlékezett vissza a matematikus. Mindez azonban nem pár perccel, hanem jóval a kilövés előtt történt, hiszen a számítás másfél napot vett igénybe számára.

Az eredményei megegyeztek a számítógépekkel, amelyeket csak ezt követően tekintettek megbízhatónak. „Szóval igen, rábíznak dolgokat a nőkre. És nem azért mert szoknyát hordanak. Inkább azért, mert szemüveget.” – hangzik frappánsan a filmben.