előfizetésem
Hírlevél
A nyár utolsó napja választ ad a kérdésre: a pároknak az egybekelést vagy a különválást kellene megünnepelniük?
Jonás Trueba filmje a nyár végi Madridba repít bennünket – és semmi nem eshet jobban a lelkünknek így a tél utolsó napjaiban, mint megmerítkezni a bágyadt napfényben sütkérező, gyönyörű városban és egy szívmelengető szerelmi történetben.
A nyár utolsó napja a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, ahol elnyerte az Europa Cinemas díját, és bár a történet pont a főszereplő pár különválása köré szerveződik, mégis az egymásra találásról szól. Ale, a nő filmrendező, Alex pedig színész, a nyarat előbbi filmjének forgatásával töltötték, melyben a férfi játszotta a főszerepet. Fáradtnak tűnnek, a folyamatos, több szinten való kapcsolódásban feloldódott az egymás iránti érdeklődésük és mindketten elvágyódnak ebből a kapcsolatból.
Mindemellett két rendkívül szeretetreméltó, egymásra figyelő, összhangban működő embert látunk a rendező által megteremtett „film a filmben” valóságában. Ale ugyanis a filmje vágásával van elfoglalva és a monitorokon is a saját életük elevenedik meg: ezt szerkeszti, keretezi újra meg újra.
A tény, hogy Alejandra ugyanazt a filmet vágja, amit mi nézünk, a film humorának része.
Nem annyira a „film a filmben” intellektuális megnyilvánulása, hanem inkább azt szimbolizálja, hogy hogyan fonódik össze az életük és a film – nem a mozi, a filmművészet világához való tartozást idealizálja, hanem azt mutatja be, milyen nehéz a munka, az élet és a szerelem összehangolása. Tizenöt együtt töltött év után hozzák meg a döntést, hogy külön utakon folytatják életüket. A köztük automatikusan működő harmónia azonban folytatást követel, így kitalálják, hogy valóra váltják Ale apjának régi tréfáját, miszerint az igazi ok az ünneplésre a különválás, nem pedig az egybekelés.
Barátaikat és családtagjaikat is meghívják a szakítást ünneplő bulira, akik értetlenül állnak a váratlan fordulat előtt, sőt csalódottságuknak, ellenérzéseiknek is hangot adnak – nekik azonban úgy megtetszett a szakítós buli ötlete, hogy nem hagyják kizökkenteni magukat a folyamatból, bár a cselekmény előrehaladtával egyre nyilvánvalóbb, hogy több dolog szól az együtt maradás, mint a különválás ellen.
A válás is lehet békés
A film közvetlen, bensőséges világának alapja a rendező és a szereplők való életbeli, soros kapcsolódásában is kereshető: Jonás Trueba a nyolcadik filmjében választotta főszereplőnek a párt alakító Itsaso Aranát és Vito Sanzot és a sorban a harmadik film, amelyben ráadásul párt alakítanak – ez esetben a forgatókönyv megírásában is a rendező partnerei voltak. Ha ez nem lenne elég: Itsaso Arana épp ez időtájt rendezte első filmjét, így intenzívebben átérezte a főszereplő rendezői elbizonytalanodásait is.
A hab a tortán pedig, hogy az apát, akitől a vezérfonalként szereplő ötlet érkezik, a rendező apja, Fernando Trueba alakítja. Erről Jonás Trueba így beszélt egy interjúban: „A film az apámmal való kapcsolatomból is fakad, és az apámon keresztül a filmművészettel való kapcsolatomból. A klasszikus újraházasodási vígjátékokban az apa visszatérő szereplő. Mindig van egy apa, egy esküvő és egy parti, amire az apa házában kerül sor. Ez a film ezeket a sztereotípiákat veszi újra elő a mi, mai madridi léptékünkben.
Az a gondolat, hogy „a pároknak inkább a különválást kellene megünnepelniük, mint az egybekelést” valóban apámtól származik, tinédzserkoromban mondta nekem. Csak egyszer, de megragadt. Még a barátaimnak is elismételtem, amikor szakítottak. Aztán rájöttem, hogy ez abszurd ötlet, amit nagyon vicces kimondani, de sokkal bonyolultabb megvalósítani... De mindig úgy gondoltam, hogy erre való a mozi: hogy a filmekben megvalósítsuk azokat a dolgokat, amelyeket az életben nem merünk megtenni. Ez az a fajta mozi, amit szeretek: a valóság kissé javított változata.”
Nem lehet nyíltan kijelenteni, hogy A nyár utolsó napja vígjáték. Vannak komédiába illő elemei, de több olyan kérdést tart folyamatosan nyitva, melyek nem hagynak elmerülni bennünket a humorában: nem tudjuk például, konkrétan miért válnak külön, de azt sem, hogy milyen pár voltak. De a film előrehaladtával, a különválási buli szervezésének folyamatában apránként elképzelhetjük – és egyre kevésbé értjük a helyzetet. Bár végig úgy tűnik, hogy tudják, mit akarnak, ahogy közeledünk a végéhez, bennük is kétségek merülnek fel.
A szent füge magját az iráni nők mozgalma melletti kiállás ihlette, de a készítők az életüket kockáztatták a forgatással
A buli létrejön és minden várakozást felülmúlóan jól sikerül. A rendezőtől nem kapunk konkrét lezárást, de egy tiszta energiákkal teli, induló folyamatban válunk el a szereplőinktől. Viszont a film eredeti, spanyol címe (Volveréis - „Vissza fogsz térni”) azért ad egy pozitív jövőképet.
A spanyol–francia film eredeti (spanyol) nyelven, magyar felirattal már a mozikban, a Cirko Film forgalmazásában.
