A biztonságos húsfogyasztás nyomában az egykori budapesti közvágóhídon - csak erős idegzetűeknek

Pesten, Buda és Óbuda egyesítése előtt a három különböző dunaparti város kezelésében nem volt vágóhíd, így a mészárosok magánintézményeket használtak, összesen harminckettőt. A sufni tuningolt vágóhidak azonban sokszor sem a minőségi, sem a higiéniai előírásoknak nem feleltek meg, arról nem is beszélve, hogy Budapest szédítő tempóban növekedett a XIX. század második felében.

A marhák keresztülhajtása a piszkos utcákon, valamint az egyre szennyezettebb városi levegő pedig növelte az állatok megfertőződésének esélyét. Így egy idő után nem adtak ki több engedélyt magánvágóhidak létesítésére, hanem egy közvágóhíd és marhavásártér létesítése mellett döntöttek a Soroksári úton, ahol ekkor még csak szántóföldek voltak.

Egy különösen csinos vágóhíd

A munka végül két évig tartott, és a vágóhidat, melyet vasút kötött össze a marhapiaccal 1872-ben, egy évvel Buda, Pest és Óbuda egyesítése előtt nyitották meg. A mi szép, új vágóhidunkhoz „fogható, hasonló czélra emelt épülete csínra és czélszerű berendezésre nézve Európa egy fővárosának sincs” – írta a korabeli sajtó.

A komplexum előtt virágos parkot alakítottak ki, a főbejárat két oldalán pedig sóskúti kőből készült bika- illetve bivalyszobor fogadta az érkezőket, mindkettő egy berlini szobrász alkotása. Az új budapesti vágóhíd tervezői tanultak a külföldi jó gyakorlatokból, és a külön osztályokra bontott vágótermeket francia, a földszint felett kialakított hűtőtermeket és jégvermeket pedig amerikai minták alapján alakították ki.

Kantamanto piac: a körforgásos gazdaság reménye és kihívásai Ghánában

Az istállókban hatszáz marha fért el, a harminc vágóteremben pedig egy nap összesen száznyolcvan állatot lehetett levágni. A kor sok más intézményéhez hasonlóan a Közvágóhídon is számos szolgálati lakást alakítottak ki, itt kapott otthont a vágóhíd igazgatója, az ellenőr, az állatorvos, az írnok, a vágóhídi felügyelők és a gépész is.

„Az összes helyiségek, udvarok és utak légszesszel világittatnak, az intézet önálló vizvezetéssel és a Dunába kiágazó csatronázással bír, több helyen angol árnyékszékek és vizeldék léteznek, minélfogva a czélszerűen berendezett vizvezetés és csatornázás mellett az egész intézetben mindenütt a legnagyobb tisztaság uralkodik”– jegyzi meg egy korabeli forrás.

A közvágóhídon még különböző vallási előírások szerinti rituális vágásokat is vállaltak, ami jól mutatja a soknemzetiségű Budapest elfogadó, multikulturális hangulatát. A területen volt még paczalfőződe, patásoknak szánt gyógyfürdők, vágóhíd beteg marhák számára, sőt egy külön börtönhelyiség is, ha valakit esetleg ott helyben kellett letartóztatni.

Fizetsége velő és bél

A vágóhídon szigorúak voltak a szabályok. Sem kutyák, sem gyerekek nem mehettek be a marhapiac területére, a bikákat pedig „még ha látszólag szelídek is” csak úgy lehetett kötélen bevezetni a területre, ha a fejüket az egyik lábukhoz kötözték. Az állatok kínzását csak a XX. század elején tiltották be, csak ekkor rendelkeztek arról is, hogy marhákat az elvéreztetésük előtt el kell kábítani. A művelet a vágósegéd dolga volt, aki a marhák nyakszirtjére és homlokára „angol taglóval oly ütést mér, hogy ennek következtében az állatok pillanatnyilag összeesnek, elvéreztetésük pedig ezután a nyak nagyereinek átvágása útján történik.”

Marrákes, a kalandos város, ahol találkozik a múlt és a jelen, és ahonnan nem akarsz hazatérni

A dinamikusan növekvő Budapest méretei egyre nehezebbé és költségesebbé tették, hogy a mészárosok állataik vágásáért, a hús feldolgozásáért majd annak hazaszállításáért a saját alkalmazottjaikkal érkezzenek a vágóhídra. Ugyanis kevesen engedhettek meg maguknak akkora személyzetet, hogy legyen, aki az üzletben marad, és legyen, aki a Soroksári útra szállítja az állatokat. Így a vágóhidakon elvégzendő feladatokra a húsipari munkások egy külön kategóriája alakult ki, akik a levágott és feldolgozott állatok száma szerint keresték a kenyerüket.