Ablaktalan irodából az északi sarkkörre - Zaja Kittyt a szánhúzó kutyák tanították meg arra, hogy sose adja fel
2018-ban egy fiatal magyar lány, Zaja Kitty különleges expedícióra indult: lehetőséget kapott arra, hogy részt vegyen a sarkvidéki Fjällräven Polaron, ahol egy 300 kilométer hosszú túrát szánhúzó kutyák segítségével tett meg. Ez az élmény teljesen megváltoztatta az életét: Svédországba költözött és azóta is ott dolgozik szánhúzó kutyákkal. Hogy élte meg az ötnapnyi, nomád életmódot a Sarkkörön? Hogyan tudott kapcsolódni a szánhúzó kutyákhoz, és mit tanítottak neki a négylábúak? Mi hiányzik neki itthonról és hogyan integrálja a skandináv életfilozófiát az életébe? Zaja Kittyvel beszélgettünk.
Bár Zaja Kitty gyermekkora óta szoros kapcsolatot ápol a szibériai huskykkal, a négylábúakkal a sarkköri expedíción fonódott össze végérvényesen az élete. A Fjällräven Polar élménye már csak miattuk is olyan elementális erővel hatott rá, hogy azóta is mélyen hiszi: bármire képes, története pedig minden bizonnyal visszhangra talál azokban, akik jelentőségteljes élményekre vágynak.
Miért jelentkeztél a Fjällräven Polarra annak idején? Mi vonzott benne?
2016-ban találkoztam először az expedícióról szóló Facebook hirdetéssel. Azonnal tudtam, hogy indulni akarok! Édesanyám harminc évig tenyésztett szibériai huskykat, így én legfőképp azért jelentkeztem, mert a szánhúzást mindenféleképpen ki szerettem volna próbálni. Az is meggyőző volt, hogy a promóciós képekről és videókról csak úgy sugárzott a szabadság és a boldogság: két olyan dolog, amit szerettem volna átélni.
Milyen félelmeid voltak az eseménnyel kapcsolatban?
Bár a félelem erős kifejezés, de a hidegtől kifejezetten tartottam, ahogy attól is, hogy öt estét sátorban kell töltenem. Nem igazán voltam az a természetjáró lány, mielőtt Svédországba költöztem, így azt sem tudtam elképzelni, hogyan fogjuk majd megoldani a mindennapi, kényes dolgokat (így például a wc-zést). Az is bennem volt, hogy mi van, ha utána nem akarok majd hazajönni...
Ahhoz, hogy valaki végig tudja csinálni a 300 km-es távot, különleges kapcsolata kell, hogy legyen a szánhúzó kutyákkal. Honnan származik a kutyákhoz való „vonzódásod”?
Anyukám hobbijából eredően, mindig volt kutyusunk, sőt, mikor megszülettem, már több kutyusunk volt, mint testvérem. (Nevet.) A hétvégéket sokszor kutyakiállításokon töltöttük, mindig volt valami kutyás program, amiért örökre hálás leszek. Szerintem a kutyák csodálatra méltó, hűséges lények, akiktől igazán sokat tanulhatunk.
Az expedíciónak nem feltétele, hogy bárkinek kapcsolata kell, hogy legyen a szánhúzó kutyákkal, de azért jól jön, ha az ember nem fél a kutyáktól. Mivel a Fjällräven Polaron minden résztvevőnek el kell látnia a kutyákat (öltöztetni, etetni őket, figyelni rájuk), fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy a munka nagy részét az a hat kutya végzi, aki a szán előtt van. Rengeteg dombon, hegyen kell átkelni közösen és ha együtt dolgoztok, igazán különleges kapcsolat alakul ki köztetek. Rácsodálkozhatsz, micsoda erő rejlik bennük. Az, hogy milyen élménnyel térsz haza, nagyrészt azon múlik, hogy mennyire sikerül egymásra hangolódni és segíteni egymást.
Hogy alakult ez a kapcsolat az expedíció alatt?
„Nagy” kutyásként óriási tanyálással kezdtem a 300 kilométert. (Nevet.) Ez eléggé helyre rakott ahhoz, hogy végig odafigyeljek és jelen legyek. A túra alatt rengetegszer éreztem azt, hogy rettenetesen elfáradtam és hogy nem bírom tovább. Aztán ránéztem a kutyusaimra, akik egyszer sem torpantak meg az emelkedők láttán. Megtanítottak arra, hogy sose adjam fel és hogy mindig van bennem egy kis extra energia
, amihez hozzáférek akkor is, mikor már feladnám.
Melyek voltak a legnagyobb kihívások számodra az expedíció alatt?
Nem igazán aludtam jól a sátorban akkor sem, mikor hulla fáradt voltam. Sokan nem gondolnak bele, de egy ilyen túrán nincs szék, amire le tudnál ülni, nincs ágy, amibe belefekhetnél, nincs csap, amiből egyből jön a melegvíz és ha meleg teára vágysz, bizony, tüzet kell rakni. Amikor elveszik tőled az addig magától értetődő, kényelmi dolgokat, rájössz, hogy milyen melós tud lenni minden. Na meg arra is, hogy milyen kifizetődő ez a meló! Úgy mész haza, hogy dagad a melled a büszkeségtől és rájössz, hogy olyan dolgokra is képes vagy, amikről álmodni sem mertél volna.
Mennyiben járult hozzá ez az élmény az egészséges énképed kialakulásához?
Előtte egy tipikus, városi lány voltam, a megmérettetés során viszont rájöttem, lehetek ennél jóval több is. Élhetek máshogy is! Rettenetesen összezavarodva érkeztem haza és azonnali változást akartam. Tudtam, hogy többre vagyok képes, mint azt eddig gondoltam és ha változtatni akarok, az csakis rajttam múlik.
A kutyád viselkedése rávilágíthat a saját nehézségeidre, szakértő hívja fel a figyelmet a legárulkodóbb jelekre
Hogyan formálta az önbizalmad az expedíció?
Nekem a Polar nem csak az ötnapnyi tapasztalás miatt volt elképesztő élmény, hanem az utána következő, pár hét üresség miatt is. Ahogy visszacsöppentem az életembe, nehezen tudtam megérteni, hogy lehet, hogy az egyik pillanatban még egy hókupac mögött pisiltem a Sarkkörön, a másikban meg már metrózom, hévezem és meetingről meetingre rohangálok? (Nevet.) Emiatt először megingott a belső világom: nem tudtam, mihez is kezdjek ezzel a nagy tapasztalással. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogyan is szeretnék élni az elkövetkezendő pár évben. Visszatekintve óriási önbizalmat adott a Fjällräven Polar!
Hogyan változtatta meg az értékrended a 2018-as Fjällräven Polar?
A verseny előtt egy húsz négyzetméteres, ablaktalan irodában dolgoztam, a szüleimmel éltem és nem volt párom. Mikor a Polar után néhány nappal az irodában ültem, csendben ültem a gépemnél és potyogtak a könnyeim. A kolleganőm ijedten nézett rám, kérdezte mi a baj, én pedig csak annyit tudtam válaszolni: azt érzem megfulladok
. Aznap hazamentem és vázoltam anyukámnak, hogy szeretnék kiköltözni Svédországba. Sírtunk egy jót és elkezdtünk kenneleket és repülőjegyeket nézegetni… Szeptember 15-én visszatértem Svédországba, Kirunába, ahol a Polar végződött. Elkezdtem dolgozni egy olyan kennelnél, ahol kutyás szánhúzótúrákat szerveznek. Sokan azt hitték, megbolondultam. Lehet, hogy a mai napig azt hiszik!
Hogy élted meg a váltást?
Izgatottan! Fogalmam sem volt, mi vár majd, hogy hova megyek, mit fogok csinálni, kik lesznek a kollegáim... Igazság szerint az első pár hétben fel sem fogtam, mi történik, hiszen annyi információt kellett befogadnom, hogy este hét körül már minden nap aludtam. Ugyanakkor nagyon büszke és elégedett voltam magammal, hogy meg mertem lépni ezt a döntést.
Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél az elmúlt években a svéd életmódról? Mennyiben más, mint a magyar?
A svéd életmód teljesen más, mint a magyar, de úgy gondolom, sokat tanulhatnánk egymástól! Mi, magyarok sokkal nyitottabbak, barátságosabbak vagyunk és sokkal inkább szeretünk összejárni, mint a svédek.
Ők kicsit zárkózottabbak, viszont a szabadidejüket általában természetközeli programmal töltik. Plusz (ami számomra a mai napig meglepő) itt mindig és bármeddig tudnak a munkájukról, időjárásról beszélni az emberek, míg otthon, ha ezekkel rukkolunk elő, unalmasnak érezzük a beszélgetést. A svédeket sokkal sportosabbnak is látom, mint a magyarokat (egészségesebben esznek mint mi), de persze, a svéd konyha össze sem hasonlítható magyarral!
Mi az, ami hiányzik itthonról?
Főképp a családom, az anyukám, az apukám, a nagyszüleim és persze a barátaim. Otthon több programlehetőség is van, mint itt: Kirunában nincs mozi, színház, illetve körülbelül tíz étterem van és három kávézó, így a lehetőségek igencsak végesek. Mostanra elkezdett hiányozni a négy évszak is: itt nagyjából hat hónap a tél, három hónap a tavasz, két hónap nyár és talán 3-4 hét ősz váltakoztatja egymást. Amint beüt a hideg idő, a levelek megadják magukat és 1-2 héten belül már esik is a hó!
A skandináv életfilozófia elemei, így például a lagom (a mértékletesség elve), a fika (társasági kávészünet, amely egy finom süteménnyel párosul) vagy a fredagsmys (pénteki kényelem, melynek lényege, hogy péntek este otthon maradunk a családunkkal és a barátainkkal) hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Hogyan változott a saját életfilozófiád a „kint lakással”?
Ahogy fentebb említettem, itt egészségesebbek az emberek: hetente egyszer, péntekenként esznek cukrot, csokoládét pedig általában a családjukkal, barátaikkal esznek, közösen. Régebben rengeteget jártam bulizni hétvégente, most sokkal jobban értékelem a péntek esti bekuckózásokat, mintsem, hogy nekivágjak az éjszakának. A svéd fika-n a mai napig nevetek és elmondom mindenkinek, hogy nekünk magyaroknak ez valóban mit is jelent...
Amióta kiköltöztem, úgy érzem, sokkal jobban jelen tudok lenni a pillanatban és értékelni azt, amim van. Ennek nem feltétlenül csak az az oka, hogy itt élek, hanem az is, hogy öregszem, és most már más dolgok fontosak, mint korábban.
Szeretek hétvégente kutyaszánozni, körbevinni az embereket, és megmutatni nekik, milyen szuper is a természet. Fantasztikus, hogy télen szinte minden nap láthatjuk a sarki fényeket, nyáron pedig nem megy le a nap. Idén nyáron először történt meg, hogy fogtam magam, és elmentem egy hétig egyedül kirándulni.
Egy szó, mint száz, Svédország is szuper hely, akárcsak Magyarország. Mindkettőt imádom! Hálás vagyok, hogy megoszthattam az élményeimet a magyar GLAMOUR olvasókkal, remélem sokatokkal találkozom majd Kirunában, a Sarkkör felett!