Túl komolyan veszem a vicceket – velem van a gond, vagy a környezetem érzéketlen?
Humoros embernek tartom magam, aki megnevetteti a családját és a barátait. Mégis gyakran kapok olyan visszajelzést, hogy „nem értem a viccet” vagy „túl érzékeny vagyok”, így hát úgy döntöttem, hogy a végére járok ennek a kérdésnek: tényleg túl komolyan veszem a tréfákat, vagy érzéketlen megnyilvánulásokról van szó?
Érzékenynek lenni szép dolog, és akinek igazán fontos vagy, az nem fogja megnehezíteni az önismereti utadat a tiszteletlenségével. Lehetséges, hogy azért veszed túl komolyan a vicceket, mert igazából nincs min nevetni. Az is benne van a pakliban, hogy azért veszel magadra bizonyos poénokat, mert erősítik a saját bizonytalanságodat. Ez a cikk talán segít közelebb kerülni a válaszhoz.
A humor mindannyiunk számára mást jelent
Ki ne szeretne nevetni? A nevetés fantasztikus hatással van a fizikális és mentális egészségünkre egyaránt, csökkenti a stresszhormonok szintjét, és növeli az endorfin nevű, fájdalom csökkentésért felelős boldogsághormonok számát. A velünk született természettől kezdve a családi, társadalmi és kulturális körülményekig a humorunkat rengeteg tényező befolyásolhatja, épp ezért az is eltérő, hogy mit találunk viccesnek. A humor stílusokat a pszichológusok négy csoportra osztják.
- Az affiliatív humorú emberek szeretik megosztani a jókedvüket másokkal, gyakran mesélnek vicceket, hogy megnevettessék a körülöttük lévőket. Nem veszik magukat túl komolyan, és képesek nevetni magukon anélkül, hogy rosszul éreznék magukat.
- Az önerősítő humorú személyek még egyedül, és a nehézségek idején is képesek megőrizni optimista életszemléletüket. Minden helyzetben meglátják a dolgok vidám oldalát, és a humorérzékük biztosítja az érzelmi kiegyensúlyozottságukat.
- Az agresszív humorú emberek fegyvere az ugratás, a lekezelés és a manipuláció. Mások gúnyos, érzéketlen kigúnyolásával a saját önbizalmukat igyekeznek növelni. Az sem érdekli őket, ha rasszista, szexista vicceikkel esetleg megbántanak másokat.
- Az önpusztító humorú emberek valóban szórakoztatóak tudnak lenni, de a saját kárukon való viccelődéssel gyakran túl messzire mennek. A lealacsonyítás céltáblájává válva próbálják elfedni érzéseiket, valamint elérni, hogy mások elfogadják őket.
A felsorolt kategóriák természetesen nem ennyire fekete-fehérek, a jellemzőik százalékos arányban megoszlanak mindannyiunkban. A Rod A. Martin és Patricia Doris által megalkotott Humor Styles Questionnaire (HSQ) nevű 32 pontos kérdőív kitöltésével mi is feltérképezhetjük, hogy hol pontosan hol helyezkedünk el ezen a skálán. Most pedig, hogy ezt tisztáztuk, térjünk is át a viccek befogadásának kérdésére. Önmagunkban, vagy a környezetünkben érdemes keresni a válaszokat?
Így transzformálhatod a FOMO depresszív magányát a JOMO derűs nyugalmává
Ők bántanak, vagy te bántod saját magad?
Rendkívül érzékeny ember vagyok. Ez a személyiségem része, amelynek persze egyaránt vannak pozitív és negatív aspektusai: az érzékenységnek köszönhetem, hogy empatikus vagyok, és képes vagyok intenzív boldogsággal megélni az élet szépségeit, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy meglehetősen mélyre is tudok zuhanni, és könnyű fájdalmat okozni nekem. Tudatosan meg kell válogatnom, hogy kit engedek be, és fel kell vérteznem magam a mérgező helyzetekkel szemben.
Ennek a folyamatnak a részeként jöttem rá, hogy is működik azoknak a „vicceknek” a dinamikája, amelyektől minden alkalommal egy kifejezetten kényelmetlen érzés fog el. Mindenekelőtt a fenti agresszív humort érdemes megemlíteni, hiszen a poénnak álcázott udvariatlan, tiszteletlen megjegyzések az abuzív személyek fegyvertárának közkedvelt elemei. Profin fedik el manipulatív viselkedésüket, sőt még azt is elérik, hogy az ember önmagát hibáztassa, amiért „nincs humorérzéke”.
Ha így van, az ilyen emberektől érdemes mihamarabb elhatárolódni. Amennyiben viszont humoros kritikáról van szó, miért üt szíven a dolog?
Lehetséges, hogy azért veszem magamra az ugratást, mert triggerel valamit, esetleg rávilágít a bennem rejlő önbizalomhiányra?
Ebben az esetben még a segítségemre is lehet a sértettségem, hiszen felismerem a területet, amin érdemes dolgoznom. A probléma ott kezdődik, ha kommunikálom egy bántó vicc hatását, mégis visszatérő poén lesz belőle.
Aki nincs tekintettel rád, annak nincs helye az életedben
Normális esetben ha a humoroddal megbántasz valakit, bocsánatot kérsz, és többet nem viccelsz az adott témával, ez pedig bárkitől elvárható, aki azt állítja, hogy fontos vagy számára. Természetes, ha bizonyos dolgok, amelyekkel esetleg még nem barátkoztál meg önmagaddal kapcsolatban, szenzitíven érintenek, és azok az emberek, akik törődnek a jólléteddel, tiszteletben fogják tartani az érzékenységedet. Amennyiben nem hagynak fel az élcelődéssel, nem ők a te embereid.
Érzékeny emberként a határok megerősítése véget nem érő feladatnak tűnhet. Idővel azonban egyre egyértelműbbé válik, hogy kinek érdemes megnyitni a szíved, és kik azok, akiket semmiképp nem szabad beengedni. Végül, de nem utolsósorban, íme néhány pszichológusok által ajánlott frappáns válasz, ha sértéssel találkozol:
- Nem hallottam jól, megismételnéd?
- Köszönöm, de nem fogadok el kéretlen visszajelzéseket.
- Milyen durva dolog ezt hangosan kimondani!
- Kíváncsi vagyok, miért érzed jól magad attól, hogy ezt mondod nekem.
- Nem értem. El tudnád magyarázni ezt a viccet?
- (Csend. Válaszolhatsz a csend erejével is.)