Lelkifurdalásom van, mert én utazhatok, míg más a megélhetéséért küzd - akkor most maradjak otthon?

Farmerhez, ékszerekhez, márkás sportruházathoz stb. Ezekről az utakról sokszor mesélt, ilyenkor mindig elképzeltem a nagy, hömpölygő török piacot, ahol egyébként ő maga is elveszett egyszer. Később, miután kirepültem a családi fészekből és Budapestre költöztem, nehezen bár, de sikerült összehoznom egy röpke olaszországi utat, utána pedig jött a többi is sorban. Rákaptam az ízére.

Az évek alatt egyre inkább tudatosult bennem: az utazás nagymértékben gazdagítja az érzelmi világomat, feltölt mentálisan és szélesíti a látókörömet minden tekintetben. Számomra egy igazán intim, bensőséges interakció az, amikor belépek egy országba és az megnyílik előttem – olyan, mint amikor meglátogatok valakit az otthonában, aki aztán elkezdi felfedni nekem élete mementóit.

Az utazás ad valami olyat, amit mástól, máshogyan nem kaphatnék meg. Egy olyan komplex élmény együttest, ami által minden alkalommal gyarapodom.

De mi van a többiekkel?

Bevallom, sok időbe telt, mire ráeszméltem, hogy utazni szeretnék, de mint minden döntésnek, ennek is vannak különböző hatásai, következményei.

Amikor elindulok felfedezni a világot, gyakran hátra hagyom azokat az embereket, akik közel állnak hozzám és esetleg nem engedhetik meg maguknak, hogy utazzanak. Ez a helyzet nem csupán fizikai távolságot teremt közöttünk, de lelki távolságot is eredményezhet, különösen, ha az utazás luxusnak vagy privilégiumnak tűnik számukra. Természetesen a legtöbb hozzám közel álló személy őszintén örül annak, hogy felkerekedem, bennem mégis megfogalmazódnak bizonyos kérdések.

Helyes-e, kell-e 0-24-ben hírt adnom az utazásaim során szerzett élményekről, ha az az érzésem, hogy valaki ettől rosszabbul érzi magát az Instagramot böngészve? Vagy épp ezzel hozom hozzájuk közelebb az utazást, még ha virtuálisan is? Ki tudok-e kapcsolódni teljes mértékben, ha közben azt érzem, jobb lenne mindenkinek, ha velük együtt lennék az adott helyen? A hozzám közel állókon kívüliekre is gondolva, helyénvaló-e világot látni, miközben sokan soha nem részesülhetnek ebben?

Ez a fajta bűntudat azokkal kapcsolatban is fennállhat, akik a világ más tájain élnek szegénységben és nélkülözésben. Amikor Malajziában vagy Indonéziában jártam, szembesültem a helyi lakosság nehézségeivel. Ekkor arra gondoltam, hogy etikus-e az, hogy én mint turista jól érzem magam az országukban két hétig, miközben a közvetlen környezetemben emberek – a jelek szerint – nehezen boldogulnak, és noha sokan az idegenforgalomból élnek, éhbérért dolgoznak nap mint nap?

Persze tisztában vagyok vele, hogy azzal nem oldódna meg a helyzetük, ha én otthon maradnék, hiszen egy mélyebben gyökerező, rendszerszintű problémáról van szó, amire rá sem látok mélységeiben, a morális dilemma ettől függetlenül munkálkodik bennem.

Számomra az segít ilyen helyzetekben, hogy mielőtt útnak indulnék, igyekszem többféleképpen tájékozódni a célország kulturális és társadalmi hátteréről. Ez támogat abban, hogy tudatosabb, felelősségteljesebb utazóvá váljak és felkészüljek arra, amit látni, tapasztalni fogok. Ezenkívül megpróbálok pozitív hatást gyakorolni az utak során.

Például lokális termékeket vásárolok, helyi vállalkozókat támogatok, beszélgetek a helyiekkel és amikor csak lehet, megosztom a dilemmáimat másokkal különböző fórumokon. Ez által további tippeket kapok arra vonatkozóan, hogy hogyan tudnék még többet adni az adott országnak, illetve még többet kapni tőle.

Utazás mint befektetés

Vannak helyzetek, amikor a dilemmák átfordulnak aggodalomba, sőt, szorongásba; ilyen az, amikor az utazás van a mérleg egyik nyelvén, a másikon pedig egy olyan körülmény, amit nem tudok befolyásolni – például háború, világjárvány vagy a bizonytalan gazdasági helyzet.

Ahogy már fentebb is érintettem, számos országban a turizmus jelentős bevételi forrás, ami hozzájárulhat a helyi gazdaság fenntartásához és a háborúk utáni helyreállításhoz. Ugyanakkor a háború sújtotta területek felfedezése a legtöbb esetben nem etikus, tekintettel a helyi lakosságra és a biztonsági kockázatokra. Ilyenkor érdemes feltenni a kérdést: a jelenlétem valóban hozzájárul a helyi közösségek támogatásához, vagy éppen ellenkezőleg?

A globális vagy lokális gazdasági ingatagság, valamint az egyre erősödő infláció idején az utazás szintén felvet kérdéseket. Olykor úgy érzem ugyanis, hogy a pénzemet félre kellene tennem utazások helyett. Tény azonban, hogy én választottam azt, hogy utazásra mint a személyes fejlődésembe való befektetésre költöm a pénzemet. Tisztában vagyok vele, hogy ennek következményeivel szembe kell néznem, illetve vállalnom kell érte a felelősséget.

Az utazást, bárhová megyek is, igyekszem mindig alaposan megtervezni, hogy legyen időm, energiám felfedezni annyi dolgot, amennyit csak tudok, hiszen ekkor úgy érzem, minden befektetett forint megérte. Ugyanakkor nem egyszer előfordult már, hogy az útiterv módosult. Mi a tanulság? Talán az, hogy hagyni kell teret a rögtönzéseknek is, mert sokszor ezek adják a legemlékezetesebb pillanatokat az utazás során. Ha pedig úgy alakul, tudni kell elengedni, lemondani az utazást.

A környezetvédelmi szempontok

A légi közlekedés, mint az egyik leggyorsabb és legkényelmesebb utazási forma, sajnos jelentős mértékben járul hozzá a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz, ami a klímakrízis egyik fő okozója. Ez az összefüggés gondolkodóba ejt, akárhányszor útra kelek, hiszen a környezetvédelem iránti elkötelezettség és az utazás iránti vágy között kell mérlegelnem.

A „megmentőm” talán az a tény lehet, hogy környezetvédelmi szempontból számos praktikus dolgot tudok tenni annak érdekében, hogy még fenntarthatóbb legyen az utazásom.

Az első dolog, amit megfogadtam, hogy kevesebb, de tartalmasabb utazásokat fogok tervezni, ahelyett, hogy számos rövid kiruccanást szerveznék. Rájöttem az elmúlt években, hogy a környezettudatos utazás nem azt jelenti, hogy soha többet nem indulok útnak, hanem inkább az utazási szokásaim átgondolását és a fenntarthatóbb lehetőségek felkutatását.

Olykor elkerülhetetlen a repülés, és noha folynak már kutatások a bioüzemanyagok szélesebb körben való használatával kapcsolatban, addig is érdemes megfontolni a vonatozást alternatívaként, például Európán belül. A vonatok kisebb ökológiai lábnyommal bírnak, mint a repülőgépek, különösen, ha elektromossággal működnek, amit megújuló energiaforrásokból nyernek.

És ha már közlekedés: a célországban való mozgáshoz én főleg a gyaloglást, a buszozást vagy a kerékpározást szoktam használni. Ezenkívül több légitársaság és turisztikai szolgáltató kínál lehetőséget a repülőút okozta környezeti károk kompenzálására, például faültetési programokba való befektetéssel, bár sok esetben ezek sajnos nem hatékony kompenzációk, mindenesetre a semminél többet érnek.

Azt gondolom, hogy a környezettudatos utazás és az ezzel kapcsolatos bűntudat leküzdésének egyik kulcsa a tudatosság, vagyis az, hogy tisztában vagyok vele, hogy az utazásaimnak milyen környezeti és társadalmi hatásai vannak.

A szálláshely kiválasztásától kezdve a közlekedési módokon át az étkezésig lehetséges előre tervezni. Érdemes ugyanakkor felkészülni arra, hogy ezek közül egyik vagy másik nem mindig jön össze – ezzel együtt kell tudni élni.

A magam részéről elfogadom, hogy az utazás egyes aspektusai kérdéseket, dilemmákat vetnek fel bennem, ezekre minden esetben igyekszem válaszokat, megoldásokat találni. Amikor rálelek ezekre a válaszokra, megoldásokra, akkor hálát adva a lehetőségért, útra kelek – mert az élet rövid, a világ nagy, a kiszakadás és a fellélegzés pedig hozzájárul ahhoz, hogy hazaérkezve még hasznosabb tagja lehessek a társadalomnak.