Hétnapos kihívás a türelmesebb életért
A sztoikus filozófusoktól kezdve a buddhista tanítókon át egészen a modern sikergurukig talán mindenki egyetért abban, hogy a türelem egyike azon erényeknek, amelyekből többre lenne szükség. Ennek ellenére modern világunkban mindannyian sietünk valahová és a türelem gyakorlása szinte lehetetlen kihívásnak tűnik.
A türelmetlenség másik oka abban is rejlik, amit a tudomány azonnali kielégülésnek nevez: a közösségi média és a modern élet egyik következményeként ugyanis mindenre azonnal vágyunk: azonnal szeretnénk látni az eredményeket, a munkánk gyümölcsét, olyan gyorsasággal, amilyen gyorsan dopamin-löketet kapunk egy-egy hirtelen felbukkanó üzenettől vagy értesítéstől a telefonunkon.
Pszichológusként és coach-ként azonban első kézből tudom, hogy a türelem számos előnnyel jár: javíthatod a mentális jól-létedet, erősítheted a rezilienciádat és még az emberi kapcsolataid is egészségesebbekké válhatnak. Biohacking cikksorozatom keretei között ezért elhatároztam, hogy „biohackelem magam” egy türelmesebb hozzáállásra és egy teljes héten keresztül úgy működöm, gondolkodom és cselekszem, mintha a türelem egy természetes, magától értetődő tulajdonságom lenne.
Ebben a cikkben leírom a tapasztalataimat: hogyan sikerült - és mit tanultam a türelemről egy hét alatt.
1. nap: A kihívás elfogadása
A kihívás elméletben roppant egyszerű volt: egy héten keresztül gyakorlom a türelmet: türelmesen viselkedem, gondolkodom, cselekszem, tehát magamévá teszem a türelem erényét. A gyakorlatba ezt azonban sokkal nehezebb beépíteni, mint azt elsőre gondolnánk. A biohacking kísérletet bármilyen tulajdonsággal kipróbálhatjuk.
Én azért választottam a türelmet, mivel sokan küzdünk azzal, hogyan váljunk türelmesebbekké a mindennapok során, akár a hétköznapi élethelyzetekben is: sorban állva a kasszánál, a dugóban vagy a buszmegállóban várakozva vagy egyszerűen akkor, amikor bármennyire is okosan és tudatosan tervezünk, mégsem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok.
Svéd halál-takarítás: A rendteremtés és elengedés skandináv művészete
Bár a hivatásomban különösen türelmesnek tartom magam, az életem többi területére ez már kevésbé jellemző, így az első napon már azonnal éreztem a fokozódó feszültséget, amikor változás következett be a napi teendőimben. A szokásos türelmetlenségem azonnal akcióba lendült a reggeli rohanás során, különösen, akkor, amikor bármennyi igyekezetem ellenére sem tudtam mindent elvégezni a teendőlistámon vagy amikor megmakacsolták magukat az elektromos eszközeim és internet-hozzáférés problémáim is adódtak.
A kísérletemet már a kezdetektől fogva veszélyben éreztem, de aztán emlékeztettem magam arra, hogy a türelem gyakorlása olyan, mint a meditáció vagy az izomépítés: a folyamat fontosabb, mint maga az eredmény. Sőt,
a gyakorlás folyamata önmagában is eredmény.
Idegtudományi szempontból a szokások az ismétlések számának növekedésével és a következetességgel formálódnak, miközben a neuronok egymáshoz kapcsolódnak, megerősítve a viselkedési mintákat és új idegpályákat kialakítva. Arra összpontosítottam, hogy figyelmes és tudatos legyek. Rájöttem ugyanis, hogy a türelem fejlesztéséhez is türelemre van szükség.
A folyamat segítésére, amikor a frusztráció felbukkant, vettem egy mély lélegzetet és azt mondtam magamnak: „Türelmes vagyok. Elengedem azt, ami felett nincs kontrollom és lépésről lépésre teszem a dolgom.”. Ennek ismételgetése segített felismerni és azonosítani azokat a konkrét, akár ismétlődő helyzeteket is, ahol a türelmetlenség felbukkant. A felismerés és az azonosítás pedig már félsiker.
2-3. nap: A várakozással való megbarátkozás
Ahogy a kísérletem folytatódott, meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sok apró helyzet vált ki türelmetlenséget és irritációt belőlem - például a késlekedés a közlekedésben, vagy a várakozás az üzeneteimre adott válaszokra. A második napon sorban álltam az élelmiszerboltban. Alapesetben ilyenkor az idő produktív eltöltése érdekében a telefonomat nyomogattam, üzenetekre válaszoltam, inspiráló tartalmakat nézegettem, de ezen a héten úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak ott állok, jelen vagyok a pillanatban és figyelek.
Gyakoroltam a tudatos légzést és még egy kis beszélgetést is kezdeményeztem a körülöttem lévőkkel. Rájöttem, hogy a türelem nem csak a kitartásról szól, hanem a jelenlétről is. Amikor nem azzal vagy elfoglalva, hogy harcolj az idővel és előre száguldj, jobban ráhangolódsz a környezetedre.
Amikor szándékos türelmet gyakorlunk, az elfogadást is gyakoroljuk, ami lehetővé teszi számunkra, hogy arra összpontosítsunk, amit irányítani tudunk és ne arra, amit nem. Ez a váltás segített abban, hogy a várakozást inkább kíváncsisággal, mint ingerültséggel éljem meg, ami teljesen új perspektívát jelentett számomra.
4-5. nap: A belső váltás
A 4. napra kezdtem észrevenni, hogy apró, de mélyreható változások történtek a reakcióimban. Idegtudományi vizsgálatok is alátámasztják ezt: minden egyes alkalommal, amikor egy türelmetlen reakciót türelmesre cserélünk, lényegében „átprogramozzuk” az agyunkat, hogy az nyugodtabban és konstruktívabban reagáljon.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a türelmetlenség megszűnik. Még mindig felbukkant, de úgy éreztem, hogy jobban kézben tartom a dolgokat és kevésbé vagyok reaktív. Ahelyett, hogy tápláltam volna a türelmetlenséget, meg tudtam állni, megfigyelni az érzést és tudatosan elengedni vagy elfogadni. Tudtam, hogy ahogyan zajlik a napom, az érzés is tova fog szállni az események sorozatával. Ez a folyamat emlékeztetett arra, hogy
a türelem egy készség, nem pedig egy tulajdonság, amivel vagy rendelkezünk, vagy nem rendelkezünk.
6-7. nap: A türelem beépítése a mindennapi életbe
A hét vége felé a kísérletemet egyre kevésbé éreztem gyakorlatnak, inkább egy belsővé tett szokásnak. Azon kaptam magam, hogy jobban élvezem a hétköznapi tevékenységeket. Egyik este, miközben intéztem a teendőimet, ahelyett, hogy siettem volna, a folyamat minden egyes fázisát értékeltem. Nem néztem állandóan az időt; jelen voltam. Ez a „lassú élet” hozzáállás meglepően felszabadító érzés volt, mintha nem lettem volna többé a gyors és hatékony munkavégzés kényszere alatt.
Elfogadtam, hogy az idő így is, úgy is eltelik és nem tudom kontrollálni. Azt viszont igen, hogyan vagyok jelen a pillanatban, az aktuális cselekvésben. Nekem csak az a dolgom, hogy szépen, egymás után, lépésről lépésre végezzem a teendőimet.
Kutatások kimutatták, hogy a türelmes emberek gyakran nagyobb életelégedettségről számolnak be, főként azért, mert nem ragaszkodnak ahhoz, ami nem áll az irányításuk alatt. A türelem stresszcsökkentő hatással van a szervezetre is, mivel minimalizálja a frusztrációt általában kísérő harc-vagy-menekülés reakciót. Rájöttem, hogy a kísérletem pszichológiai változást idézett elő:
átalakítottam az irányítással kapcsolatos gondolkodásmódomat.
Ahelyett, hogy harcoltam volna az irányításomon kívül eső dolgok feletti uralommal, megtanultam inkább a belső reakcióimat kezelni és igazítani.
Végső reflexiók
Az egyhetes biohacking kihívásom megtanított arra, hogy a türelem nem csak arról szól, hogy frusztráció nélkül várjunk valamire. Ez egy teljes gondolkodásmód-váltás, amely mélyreható hatással van a mentális és érzelmi jól-létünkre. Azzal, hogy úgy gyakoroltam a türelmet, mintha az már a személyiségem része lenne, valós időben tapasztalhattam meg ennek a tulajdonságnak az előnyeit. Kevésbé éreztem magam stresszesnek, sokkal inkább jó értelemben földhözragadtabbnak és leginkább „jelenlévőnek”.
A türelem a szerotonin boldogsághormon felszabadulásához vezet, egy olyan hormonhoz, amely a hangulat stabilitásához és a boldogsághoz kapcsolódik. Ennek az erénynek a fejlesztése pedig nem csak lehetséges, hanem tanulható. Nem arról van szó, hogy elnyomjuk a türelmetlenségből fakadó frusztrációnkat, sokkal inkább arról, hogy kialakítsuk az elfogadás, a tudatosság és a reakcióink feletti kontroll szokását.