Az emberek jobban kedvelnek, mint gondolnád - de akkor miért hiszed az ellenkezőjét?
Képzeld el, hogy új munkahelyre érkezel, most találkozol először az újdonsült kollégáiddal. Bemutatkoztok, csevegtek pár mondatot, majd körbevezetnek az irodában, el kell látogatnod a HR-re és az informatikai osztályra, eltelik a nap. Hazafelé a buszon azon filózol, hogy vajon mit gondoltak rólad a frissen megismert munkatársaid, és úgy érzed, lehet nem is kedvelnek. Miközben az említett kollégák ebédnél megjegyezték egymás között, hogy milyen szimpatikus vagy nekik. Honnan ered ez a torzítás?
A Yale Egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársai 2018-ban jelentettek meg egy kutatást, amely az úgynevezett “tetszési szakadék”-ot (liking gap) vizsgálta, de mi is ez pontosan? “Tetszési szakadéknak" nevezik azt az ellentmondást, amely az általunk gondolt és a ténylegesen keltett benyomás között van, ez egyfajta kognitív torzítás, amely megnehezítheti az új kapcsolatok kialakítását.
A kutatás egyik fő felismerése az volt, hogy ez a “szakadék” univerzálisan jellemző, és hogy az emberek hajlamosak arra, hogy alulértékeljék azt, hogy mennyire élvezik mások a velük való interakciót. Az eredmények szerint az emberek gyakran aggódnak amiatt, hogy hogyan teljesítettek egy beszélgetésben (például túl sokat beszéltek vagy nem voltak elég érdekesek), míg a másik fél ezzel szemben inkább pozitívan vélekedik róluk.
Ez a jelenség fontos társadalmi hatásokkal járhat, mivel a „tetszési szakadék” miatt az egyes emberek kerülhetik a társas interakciókat, hiszen azt gondolják, hogy nem voltak eléggé kedveltek, miközben a valóság ennek az ellenkezője. A kutatás segít megérteni, hogy az emberek miért aggódnak túlzottan a társas helyzetek miatt, és hogyan tudják jobban kezelni a szociális kapcsolataikat.
Önbecsülés, önbizalom
Az érdekes eredményeket olvasva elgondolkozhatunk azon, hogy vajon mi okozhatja ezt a torzítást? Lehet például, hogy akinek alacsonyabb az önbecsülése, az kisebb eséllyel gondolja majd, hogy az újonnan megismert beszélgetőpartnere pozitívan vélekedik róla? F. Takács István pszichológus szerint ez egy sajátos, és nagyon gyakori csapda. “Ugyanis az, hogy mi a véleményünk arról, mások mit gondolnak rólunk, leginkább attól függ, saját magunkról hogyan gondolkodunk.
A saját magunkról szóló önbecsülésünk az életünk minden területét meghatározza, és a legtöbb ember esetében kisebb-nagyobb fejlesztésre szorul. Ha alacsony az önbecsülésünk, vagyis azt gondoljuk, mások jobbak, szebbek, ügyesebbek nálunk, könnyen érezhetjük azt egy társas helyzetben, hogy értéktelenebbek vagyunk. Aki csökkentértékűnek érzi magát, az fél az emberi kapcsolatoktól, nehezére esik beszélgetést kezdeményezni vagy fenntartani másokkal, folyton azon rágódik, mit mondhatott rosszul, aggódik a kinézete, viselkedése miatt.”
A szakember szerint ennek természetesen az lesz a következménye, hogy az emberi kapcsolataiban alárendeli magát, és rendszerint abból indul ki, úgy sem lehet szimpatikus és érdekes mások számára. Felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán miért érezzük fontosnak, hogy az, akivel találkozunk, megkedveljen minket? A pszichológus úgy véli, “amikor találkozunk másokkal, néhány alapvető információt azonnal monitorozni kezdünk. Ebből a szempontból a legfontosabb információ az arc.
Néhány tizedmásodperc alatt döntést hozunk arról, hogy ismerjük-e a másikat, valamint arról, hogy szimpatikusnak, azaz megbízhatónak tartjuk-e az illetőt. Elsődlegesen fontos ez, hiszen meghatározza a saját biztonságérzetünket a másikkal való kapcsolódás során. És természetesen az is fontos, hogy magunkról kedvező benyomást alakítsunk ki, hiszen ez pozitívan befolyásolja az önbecsülésünket.”
Mit tehetünk a “szerintem nem kedvelnek”- érzés leküzdéséért?
F. Takács István szerint az ilyen érzés gyakran fakad néhány jellegzetes gondolkodásbeli torzításból. “Ilyen az ún. fekete-fehér gondolkodás, vagyis a dolgok vagy csak jók, vagy csak rosszak lehetnek, nincs átmenet. Ha nem sikerült jól egy beszélgetés, ne gondoljuk azt, hogy itt a világ vége, ezt megint elrontottuk. Attól, hogy nem ment minden tökéletesen, találhatunk benne olyan pontokat, ahol sikeresen kommunikáltunk. Nem kell rögtön katasztrófát látnunk ott, ahol nincs. Legközelebb sikerülhet.
Akár elkezdhetünk táblázatos formában naplót is vezetni az ilyen helyzetekről. Ebben leírjuk azt, mi történt pontosan, és hogyan éreztük magunkat ebben a helyzetben. Gondoljuk végig, legközelebb mit csinálhatunk másképp és ennek milyen pozitív hatása lehet a megélt érzelmeinkre. Vezethetünk sikernaplót is. Ebben azt követjük végig rendszeresen, milyen cselekedeteket hajtottunk végre aznap, aminek a sikere rajtunk múlt. “ - magyarázza a szakember, hozzátéve, hogy észre fogjuk venni, sokkal több ilyen van, mint amennyire magunktól gondolnánk.
“Egy idő után rá fog állni az agyunk arra, hogy ezt akkor is észrevegyük, amikor éppen zajlanak az események. Ez pedig pozitívan fog hatni az önbecsülésünkre. Mert az alapvető cél ez, az önbizalmunk fejlesztése. “
A közösségi média
Lényeges kitérnünk arra is, hogy a közösségi média és úgy egyáltalán az online világ gyökeresen alakította át a kommunikációnkat. “Az emberi kommunikációnak vannak olyan elemei, amik csak élőben, offline működnek. Ilyen az összes nonverbális elem: a hangsúly, hangszín, arckifejezések és a testtartás is. Ezek szerepe a kommunikáció során a legtöbb esetben fontosabb, mint a konkrét tartalmi elem. Hiszen ezek adnak a nyelvi elemek által hordozott jelentésnek árnyalatot és érzelmi töltetet.
És ezeket a szituációkat csak élő beszédben tudjuk megtanulni. Így alakul ki egy nagyon fontos, humánspecifikus működésmódunk is, az empátia. Az empátia működtetéséhez elengedhetetlen, hogy jelen legyen a másik. Lássam, milyen érzelmi állapotban van, megtanuljam az erre utaló jegyeket felismerni. Az AI egyre nagyobb térnyerésével az empátia lehet az egyik olyan speciális viselkedéses emberi jellemző, aminek egyre nagyobb jelentősége lesz az emberi csoportok (pl, munkahelyek) működésében a mesterséges intelligenciával szemben.“
Így alakítják a sorsunkat a hétköznapok Lady Whistledownjai – pszichológus mesélt a pletyka erejéről
Mi a megoldás?
A szakember fontosnak tartja kiemelni, hogy minden emberi kapcsolat alapja a kommunikáció. “Mivel minden ember eltérő primer szocializációs közegből, azaz családból jön, a kommunikációs szokások kisebb-nagyobb mértékben eltérnek egymástól. Nagyon fontos, hogy ezeket a lehető legalaposabban megismerjük. Másrészt a kultúránk is olyan, aminek jellemzői megnehezítik a transzparens kapcsolódást másokhoz”. Majd felhoz néhány példát, amit hasznos lenne gyakrabban csinálnunk:
- Feltételezés és megítélés helyett kérdezni. Ne gondoljuk azt, még sok év együttélés vagy barátság után sem, hogy pontosan ismerjük a másikat és biztosan tudjuk, mit gondol, vagy mit szeretne a másik. Tegyük félre a mindentudás illúzióját, legyünk kíváncsiak és kérdezzünk. Sok félreértés megelőzhető ezzel.
- Jogunk van az igényeinkhez! De fogalmazzuk is meg azokat! Sokszor látom azt, hogy évek óta együtt élő párok sem fogalmazzák meg egymás számára, mit is szeretnének igazán. Ezek az igények lehetnek egyszerű hétköznapi dolgok is (mit szeretnék enni, hova szeretnék menni a hétvégén), vagy bonyolultabb, érzelmi tényezők is. Legyünk bátrak, és mondjuk el a másiknak mi tetszik, és mi nem. Így lehet közeledni egymáshoz.
- Adjunk fel pozitív üzeneteket egymásnak! Ebben igazán rosszul áll a mi kultúránk. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy dicsérjük a másikat. Pedig egy-egy kedves megjegyzés nemcsak a másik fél önbizalmát, de a sajátomat is növeli.