Tényleg befolyásolja a személyiségünket, hányadik testvérként jöttünk világra?

A másodszülötteknek mindig nehezebb, az első gyereket többet babusgatják, a harmadiknak pedig sokszor kisebbségi komplexusa van? A válaszok családról családra változhatnak, azonban a kérdések a születési sorrend elméletben gyökereznek. E teória alapján pedig annak, hogy hányadikként jövünk világra, messzemenő hatásai lehetnek az ember személyiségére, felnőttkori társas kapcsolataira nézve is - de vajon igaz ez?

Alfred Adler 20. századi osztrák pszichiáter, az individuálpszichológia megalkotója volt az első, aki azt állította, hogy a születési sorrendnek nagy meghatározó ereje van az ember személyiségére nézve. A teória érdekes felvetéseket tartalmaz, melyeket jó ötlet lehet megvizsgálni saját magunkra és családi viszonyaikra nézve.

Három, kettő, egy…

Mivel egy pár az első gyermekük érkezésekor válik szülővé, az elsőszülöttek jellemzően sokkal nagyobb figyelemben részesülnek, mint az utánuk következő gyermekek. A MedicalNewsToday cikkének ide vonatkozó része szerint az ilyen gyermek önálló, maximalista, betartja a szabályokat - főleg annak érdekében, hogy megfeleljen szülei elvárásainak -, érdeklődik a családi hagyományok és úgy általában a múlt iránt.

Akik testvéreiket „megelőzve” elsőként jönnek világra, azok sokszor tanító szerepeket vesznek fel irányukban, majd később nagyobb arányban lesznek vezetők és vállalnak felelősséggel járó pozíciókat.Az adleri elmélet szerint a kontrollmánia és a strukturáltság is jellemző rájuk.

A pszichiáter a másodszülöttekről úgy tartotta, hogy mivel idősebb testvérükkel versenyezniük kell a szülők figyelméért, ezért rájuk életük más területein is jellemzőbb a versengés, az ambicionizmus, a lázadás. Bár ez nem kizárólag a fiatalabb gyermekre igaz, de Adler szerint a családban elfoglalt helyüknél fogva sokszor válnak extrovertálttá.

A középső testvérről is szót kell ejtenünk: a születési sorrend elmélete úgy tartja, hogy míg az elsőként és az utolsóként született gyermekek különleges pozíciót foglalnak el a családban, addig a középső gyermekek nem kifejezetten. A kutatások szerint utóbbiak ezért úgy gondolhatják, hogy kevesebb érzelmi és anyagi támogatást kapnak a szüleiktől, mint a testvéreik. Ennek következtében hozzájuk képest az önbecsülésük alacsonyabb, bizonytalanságuk pedig magasabb lehet.

Ha azonban a középső gyermek neme különbözik a többiekétől, vagy ha a testvérek között csak kis korkülönbség van, ez nem feltétlenül támasztható alá. Abban viszont lehet valami, hogy a középsőként világrajöttek nagyobb hangsúlyt fektethetnek a családon kívüli erős kapcsolatok kiépítésére, például barátságok vagy romantikus kapcsolatok révén. Rájuk igaz lehet, hogy sokkal inkább függetlenek, társaságkedvelők, mint a többiek, és sokszor veszik fel a békebíró szerepét.

A legfiatalabb gyerek - ha az adleri elméletre támaszkodó teóriákat vizsgáljuk - a család kisbabája maradhat akár felnőttkorára is. Ez pedig van, akiknél beválik, és sosem nőnek fel teljesen, de sokak számára terhessé válhat, és kicsúcsosodhat abban, hogy nagy terveket szőnek az életükkel kapcsolatban, amelyek nem feltétlenül válnak valóra.

Azt is mondják, hogy ha valakinek több idősebb testvére van, emiatt nála

lényegesen nagyobb eséllyel alakul ki kisebbrendűségi érzés, ami aztán nemcsak testvéri, hanem más kapcsolataiban is megjelenhet.

Nemcsak a sorrend számít

Azon túl, hogy hányadikként jöttünk világra, a testvérekkel kapcsolatosan még más faktorok is befolyásoló erővel bírnak személyiségünk alakulására. Egy 2018-as tanulmány arra jutott, hogy a korkülönbség is beleszól a dolgokba, például ha az első- és másodszülött között csak néhány év van, akkor ők ketten hasonló „adagnyi” figyelmet kaphatnak a szüleiktől. Ehhez hasonló helyzet állhat elő, ha ikrek születnek a családba.

A nem is befolyásolhatja a születési sorrend szerinti személyiséget. A kutatások azt sugallják, hogy egy középső fiúnak, akinek csak lánytestvérei vannak, magasabb lehet az önbecsülése annál, mint ami általában a középső gyermekre jellemző. Valamint az is igaznak bizonyul, hogy egy több gyerekes családban az a csemete, amelyiknek eltér a neme a többi testvérétől, más bánásmódban részesülhet, emiatt különlegesebbnek érezheti magát.

Ne felejtsük ki az egykéket sem

Cikkünk nagy részében azzal foglalkoztunk, hogy hogyan hatnak ránk testvéreink - de mi van, ha egykének születtünk?

Ugyancsak a MedicalNewsToday írja, hogy mivel az egyedüli gyermekek nem tapasztalnak konfliktust vagy versengést a testvérekkel (kivel is tapasztalnák, ugye?), az egykeként való felnövés olyan tulajdonságokat eredményezhet vagy erősíthet meg, mint például az érettség, a kreativitás, vagy a magas intelligencia.

Az adleri elmélet szerint mivel az egykék mindkét szülő teljes figyelmét élvezik, a legkisebbekhez hasonlóan elkényeztetetté válhatnak. Mivel felnőttekkel nőnek fel, és nincsenek körülöttük egyenrangú testvérek - az unokatestvérek persze „javíthatnak” a helyzeten -, ezért korukhoz képest érettnek tűnhetnek, „kis felnőttekként” beszélve és viselkedve. A kutatások szerint ugyanakkor az egyke gyermekek nagyobb felelősséget és elvárásokat érezhetnek a szüleik részéről, és úgy érezhetik, hogy jobban összefonódnak a szüleik életével.

Nem szabad persze elfelejteni, hogy a személyiségünket a genetikán, a neveltetésen, a testvéreink számán és a születési sorrendünkön túl még egy sor dolog befolyásolja, formálja és építi, így

téves lenne azt állítani, hogy minden egyke önző, és „minden utolsó” gyermek elnyomva érzi magát.

Adler érdekes elméletével azóta sokan foglalkoztak, egyesek tovább is fejlesztették, viszont álljon itt az is, hogy teljességgel meggyőző tudományos alátámasztása azóta sem született a teóriának.

Ettől függetlenül azonban érdemes megvizsgálni a családi dinamikát, azt, hogy vajon igazak-e ránk a fentiek, hiszen ha például gondot okoz számunkra versengő természetünk, alacsony önbecsülésünk vagy megfelelési kényszerrel küzdünk, lehet, hogy azok a gyermekkorunkban gyökereznek.