előfizetésem
Hírlevél
„A tanyasi életnek hála az ember már nem vágyik vissza a városi nyüzsgésbe”
Aki városban él sóhajtozik, ha legalább négy percet kell várnia a villamosra. Három kattintás, és húsz percen belül csenget a futár az ebéddel. Sosem tapasztalja meg az egyedüllétet, mert még az éjszakain is másokkal utazik… És persze alig várja, hogy egy kicsit kiszabaduljon a természetbe. Milyen lehet az élet a város komfortján túl?
Rajna Nóri húszas évei végén úgy döntött, hogy férjével egy erdőszéli tanyán folytatják, és építik fel új életüket. Mit is jelent ez? Egyfelől őzeket a kert végében, madárcsicsergős reggeleket a verandán kávéval, ropogó tűzifát. Másfelől végeláthatatlan kert és házgondozást, elszigetelődést és folyamatos előre gondolkodást, kihívásokat. Nóri ezúttal meghívja az olvasót a tanyára, ahová minden nehézség ellenére, már holnap odaköltöznénk, olyan meleg otthont faragtak belőle:
Egyszerre vagy a nő, aki helytáll, otthont teremt a tanyán, pezseg, érvényesül a nagyvárosban. Benned hogy dolgozik ez a kettősség?
Úgy érzem, több szempontból is egyensúlyba kerültem, amire már régóta vágytam, csak nem volt meg az eszközöm hozzá, hogy valóban elérjem. Korábban is sokszor okozott nehézséget, hogyan teremthetek harmóniát az életemben. Egyszerre szerettem volna feltöltődni a saját csendességemben, mégis aktívan részt venni azokban a dolgokban, melyeket szeretek, ugyanakkor közösségi életet igényelnek. Ha bármelyik irányba túlzottan eltolódott az egyensúly, könnyen kimerültem.
A tanyára költözéssel valahogy minden természetesen a helyére került. Bennem is letisztultak a prioritások, és a környezetem is ehhez igazodott. Megtaláltam az összhangot ebben a kettősségben, ami egyébként érdekes módon az életem minden területére kihat – beleértve a határaim meghúzását vagy annak felismerését, hogy mi számít igazán.
„A legkedvesebb ország, ahol valaha jártam” - Túl sok lett számukra a nagyvárosi impulzus, ezért belevágtak és a skót tengerpartra költöztek
Mesélj, mi a tanya története?
2022-ben, két évvel az esküvőnk után eldöntöttük, hogy saját otthont szeretnénk. Tele voltunk reményekkel, de hamar szembesültünk a valósággal: a kínálat nem találkozott az igényeinkkel, és az ingatlanárak sem tükrözték a valódi értéket. Hónapokon át keresgéltünk így, de minden alkalommal csalódottan távoztunk. Már fél éve tartott ez, amikor egy online hirdetés felkeltette a figyelmem: a képen egy piros-sárga Kádár-kocka volt az erdő közepén, négyezer négyzetméteres telekkel, fúrt kúttal, a legközelebbi szomszéd kétszáz méterre, a város pedig még annál is távolabb.
Humorosnak szánt üzenetben küldtem el Tominak a hirdetést: „Nézd csak, végül itt fogunk kikötni!”, de hamar kiderült, hogy ő ezt komolyan gondolja. Már azon a hétvégén megnéztük a házat. Mivel Tomi tanyán töltötte a gyerekkorát, számára azonnal otthonosnak tűnt a hely. Én pedig – bárhogy is próbáltam – nem találtam benne semmi kivetnivalót. Így végül vegyes érzésekkel, de elindítottuk a folyamatot. Ha akkor, azon a pünkösdhétfőn előre tudtuk volna, milyen hosszadalmas bürokratikus út vezet még a kulcsok átvételéig, talán bele sem vágunk.
De visszatekintve épp ettől lett szép és kerek a történet: a rengeteg kezdeti nehézség ellenére ma már semmiért sem cserélnénk el az otthonunkat.
Mennyire volt nehéz elhagyni a városi komfortot?
Számomra hatalmas jellemformáló változás volt, hogy közel harminc év után – amit egy társasház második emeletén töltöttem – egy erdő közepén folytassam az életem. A tanyán nincs vezetékes víz, helyette kút, illetve sajátos emésztőgödör-rendszerünk van, és vegyes tüzelésű kazánnal fűtünk – mindezekről korábban semmilyen tapasztalatom nem volt. Gyakorlatilag újra kellett tanulnom mindazt, ami addig észrevétlenül körülvett, hiszen korábban elég volt egyetlen mozdulattal feltekerni a termosztátot. Itt azonban semmi sem történik magától.
Mindenhez kellünk mi is – így élünk egyfajta szimbiózisban nemcsak a természettel, hanem magával a házzal és a telekkel is. Kezdetben ez rengeteg kihívást jelentett számomra, és nehezen éltem meg a változást. Megviselt, amikor víz nélkül maradtunk, de olyan reggel is volt, hogy 11 fokra ébredtem. Ahogy lassan beleszoktam, a tanya egy másik arcát is megmutatta: nemcsak gyakorlatias, kézzel fogható dolgokra tanított meg, de olyan belső értékekkel is gazdagított, melyek ma már meghatározó részei az életemnek.
Sokat tanultam az öngondoskodásról, a türelemről, a kitartásról – de még hosszan sorolhatnám. A tanyának hála teljesen más szemüvegen keresztül tudok ránézni magamra és a környezetemre. Nehéz ezt így megfogalmazni, itt kell élni ahhoz, hogy az ember érezze ezt a mindenre kiterjedő szemléletváltozást.
Milyen új teendőid lettek a váltás által?
Ez minden évszakban más, a házban és a telken is. Mivel a korábbi életem gyökeresen különbözött attól, ahogyan most élünk, a munkámon kívül gyakorlatilag minden mást érintett a tanyával járó változás. A telek hatalmas, harminchat gyümölcsfával, szőlővel, fóliasátorral és magaságyásokkal, így a termesztés az egyik legidőigényesebb és legösszetettebb új feladatom. Igyekszem hatékonyan gazdálkodni, hogy semmi ne vesszen kárba – például nyáron van olyan időszak, amikor két héten át szinte csak befőzéssel telnek a napjaim.
De nemcsak a termelés, a mindennapi élet apróságai is új kihívások elé állítanak. Innen máshogy kell megoldani például a bevásárlást, és a komfortot is magunknak kell megteremteni, ami szintén rengeteg új teendőt hozott. És akkor ott vannak még a kutyáink is. Korábban sosem volt háziállatom, itt viszont rögtön kettő is lett. Ma már el sem tudom képzelni, hogyan élhettem eddig Zsömi és Csoki nélkül. Idéntől pedig szeretnénk tyúkokat és kecskéket is tartani, ami újabb izgalmas kihívás lesz, hiszen jelenleg rajtuk kívül még nincsenek állatok a tanyán.
