A meg nem értett addikció, ami épp annyira alattomos és veszélyes, mint a drog, vagy az alkohol: a társfüggőség
Elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy nem vagyok pszichológus, így bizonyos szempontból kevésbé érvényes az, amiről beszélni szeretnék. Másrészt viszont – a tízmillió pszichológus országában – higgyétek el nekem, hogy léteznek más, a pszichológiai szakirodalomtól eltérő álláspontok is. Nos, ilyen például az enyém.
A magyar társadalom, mint azt mindenki tudja, rendkívül hajlamos az addikcióra. Érdekes lenne talán ennek okait is firtatni, de ez már egy másik cikk témája. Annyit viszont bátran kijelenthetünk, hogy ez történetileg alakult így velünk. Iszunk, iszogatunk. Meggyújtjuk, beleszívunk. Összetörjük, felszippantjuk, és ki tudja mi mindent még, ki-ki vérmérséklete, belátása (pontosabban be nem látása), életkora és generációs mintái szerint.
Mindenkinek van egy rokona, aki súlyos függőségtől szenved
Minderről nem tudomást venni nagyon képmutató dolog volna, de az ugyanannyira az, amikor az élet normális velejárójának tekintjük, hogy munka után megiszunk egy-két pohár bort. Fontos, hogy legalább magunknak igazat mondjunk, még akkor is, ha megisszuk. Én például kifejezetten vihetetlennek érzem az életet alkohol nélkül. Berúgni nem igazán szoktam, de az absztinencia gondolatától is irtózom. Így eszem ágában sincs elítélni azokat az embereket, akiknek problémát okoz a függőségük.
Ám előfordul, hogy tétlenül kell végignéznünk, ahogy egy másik, számunkra fontos embernek ebben napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra számolódik fel az egészsége, az egzisztenciája, meg úgy általában az élete. Úgy alakult, hogy én is tanúja vagyok egy ilyen összeomlásnak, az első sorból figyelem, hol kétségbe vagyok esve, hol dühös vagyok, máskor igyekszem úgy tenni, mintha nem érdekelne az egész, és egyáltalán nem nyugtat meg a gondolat, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Szakértővel az alvásparalízisről: Olyan, mintha a képzelet és a valóság határán egyensúlyoznánk
A KSH statisztikák ennél visszafogottabb képet mutatnak ugyan, de Zacher Gábor addiktológus szerint nyolcszázezer főre tehető a magyarországi alkoholbetegek száma, a nagyivóké pedig két és fél millióra. Ezek az elképesztő adatok nem foglalják magukba a drogfüggőket, akiknek száma Magyarországon 2021-ben körülbelül húszezer volt. Ebből pedig arra következtetek, hogy legtöbbünknek van valakije, akit szeret, és aki vagy súlyos függőségtől szenved, vagy a közelében van ennek. Nekem is van,
mi vagyunk az úgynevezett hozzátartozók.
Társak lennénk a függőségben?
Mit csinál a hozzátartozó, amikor először szembesül azzal, hogy az általa szeretett ember élete, legyen az a partnere, a családtagja vagy egy jó barátja, nagyon rossz vágányra került? Megmondom: felmegy az internetre, és szétolvassa az agyát, hogy kiderítse, mégis mit kellene tennie. Ez általában bőven azelőtt van, hogy a partnere, családtagja vagy jó barátja észlelné saját problémáját.
