Tényleg baj lenne, ha apa menne gyesre, és addig anya dolgozna?
A társadalmunkban erőteljesen jelen lévő szexizmust talán szülőként érezzük a leginkább a bőrünkön. Pedig éppen ekkor lenne a legnagyobb szükségünk a nemek közötti egyenlőségre és munkamegosztásra. Mit tehetünk az egyén szintjén azért, hogy könnyebb dolgunk legyen?
Jó esetben a férfi és a nő közösen dönt arról, hogy gyereket vállal, ám már a fogantatást követően egyre inkább a nőre hárul az ezzel kapcsolatos terhek viselése. A születés után pedig gyakran már teljesen az anya felelőssége a gyereknevelés, amibe az apuka maximum besegít. Hiszen szinte minden apa teljes állásban dolgozik, hogyan is lenne ideje párjával egyenlő részben osztozni az otthoni feladatokban?
A baj csak az, hogy általában ez akkor is így marad, amikor az anya is visszatér a munkába – ezzel pedig az ő terhei megsokszorozódnak. Míg ő ebben megy tönkre, addig a férfi abba, hogy a szívrohamig hajtja magát a munkahelyén, hiszen csak családfenntartóként tud magára gondolni, fél kiesni a mókuskerékből, pedig lehet, hogy ő is többet szeretne otthon lenni. Ez pedig nem a férfiak és nem a nők, hanem a rendszer hibája – mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, akivel a témáról beszélgettünk.
Nem rosszabb szülő az, aki vissza szeretne menni dolgozni, és ezért bölcsődébe adja a gyerekét, ahogyan az sem, aki szívesen maradna otthon vele az óvodáig
Klasszikusok röviden
Mindenki kapásból tudja, mik az úgynevezett klasszikus vagy hagyományos férfi - és női szerepek. A gond csak az, hogy Szél szerint ezek egyfelől nem hagyományosak – az ősközösségeken belül például valószínűleg sokkal demokratikusabban voltak leosztva a férfi -női szerepek –, másfelől semmi sem indokolja a létezésüket.
Vannak nyilvánvaló hormonális különbségek a két nem között, ugyanakkor neurológiaiak már nem igazán.
Szél szerint sokan azért nem tudnak változni, mert elhiszik, hogy ezek tényeken alapuló, kőbe vésett szerepek. A férfiak félnek, hogy elpuhulnak, ha a munkahelyi „harctérről” elmennek gyesre (mintha kisgyerekekkel otthon lenni olyan laza időtöltés lenne!), a nők pedig attól, hogyha nincsenek hároméves koráig a gyerekükkel, vagy a karrierjük éppolyan fontos számukra, mint a szülőség, akkor nem jó anyák. Pedig a biztonságos kötődésnek és a jó szülőségnek semmi köze ahhoz, hogy valaki évekig otthon van-e a gyerekével vagy sem. A másik nagy probléma, hogy a nők és a férfiak felé is megjelentek új, modern elvárások, ám azok nem irtották ki a hagyományosakat, hanem velük párhuzamosan léteznek.
Káros elképzelés, hogy a gyerekszülés után a nő egyetlen szerepe az anyaság
„Anya legyen otthon sokat a gyerekkel, de mellette dolgozzon is, az apa pedig legyen macsó, ugyanakkor lágyszívű, törődő is.” A pszichológus szerint ezek az elvárások egy idő után mindkét felet megbetegítik mentálisan és fizikálisan is. „Pár évvel ezelőtt az Amerikai Pszichológiai Társaság kiadott egy iránymutatást a fiúkkal és férfiakkal foglalkozó pszichológiai praxisok számára, amelyben felhívja a figyelmet a toxikus maszkulinitásra, vagyis arra, hogyan teszi tönkre a patriarchális berendezkedés a társadalmat, valamint a férfiak és nők egészségét. Ez tehát létező és súlyos probléma” – mondja a pszichológus.