Tényleg baj lenne, ha apa menne gyesre, és addig anya dolgozna?
A társadalmunkban erőteljesen jelen lévő szexizmust talán szülőként érezzük a leginkább a bőrünkön. Pedig éppen ekkor lenne a legnagyobb szükségünk a nemek közötti egyenlőségre és munkamegosztásra. Mit tehetünk az egyén szintjén azért, hogy könnyebb dolgunk legyen?
Jó esetben a férfi és a nő közösen dönt arról, hogy gyereket vállal, ám már a fogantatást követően egyre inkább a nőre hárul az ezzel kapcsolatos terhek viselése. A születés után pedig gyakran már teljesen az anya felelőssége a gyereknevelés, amibe az apuka maximum besegít. Hiszen szinte minden apa teljes állásban dolgozik, hogyan is lenne ideje párjával egyenlő részben osztozni az otthoni feladatokban?
A baj csak az, hogy általában ez akkor is így marad, amikor az anya is visszatér a munkába – ezzel pedig az ő terhei megsokszorozódnak. Míg ő ebben megy tönkre, addig a férfi abba, hogy a szívrohamig hajtja magát a munkahelyén, hiszen csak családfenntartóként tud magára gondolni, fél kiesni a mókuskerékből, pedig lehet, hogy ő is többet szeretne otthon lenni. Ez pedig nem a férfiak és nem a nők, hanem a rendszer hibája – mondja Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, akivel a témáról beszélgettünk.
Nem rosszabb szülő az, aki vissza szeretne menni dolgozni, és ezért bölcsődébe adja a gyerekét, ahogyan az sem, aki szívesen maradna otthon vele az óvodáig
Klasszikusok röviden
Mindenki kapásból tudja, mik az úgynevezett klasszikus vagy hagyományos férfi - és női szerepek. A gond csak az, hogy Szél szerint ezek egyfelől nem hagyományosak – az ősközösségeken belül például valószínűleg sokkal demokratikusabban voltak leosztva a férfi -női szerepek –, másfelől semmi sem indokolja a létezésüket.
Vannak nyilvánvaló hormonális különbségek a két nem között, ugyanakkor neurológiaiak már nem igazán.
Szél szerint sokan azért nem tudnak változni, mert elhiszik, hogy ezek tényeken alapuló, kőbe vésett szerepek. A férfiak félnek, hogy elpuhulnak, ha a munkahelyi „harctérről” elmennek gyesre (mintha kisgyerekekkel otthon lenni olyan laza időtöltés lenne!), a nők pedig attól, hogyha nincsenek hároméves koráig a gyerekükkel, vagy a karrierjük éppolyan fontos számukra, mint a szülőség, akkor nem jó anyák. Pedig a biztonságos kötődésnek és a jó szülőségnek semmi köze ahhoz, hogy valaki évekig otthon van-e a gyerekével vagy sem. A másik nagy probléma, hogy a nők és a férfiak felé is megjelentek új, modern elvárások, ám azok nem irtották ki a hagyományosakat, hanem velük párhuzamosan léteznek.
„Anya legyen otthon sokat a gyerekkel, de mellette dolgozzon is, az apa pedig legyen macsó, ugyanakkor lágyszívű, törődő is.” A pszichológus szerint ezek az elvárások egy idő után mindkét felet megbetegítik mentálisan és fizikálisan is. „Pár évvel ezelőtt az Amerikai Pszichológiai Társaság kiadott egy iránymutatást a fiúkkal és férfiakkal foglalkozó pszichológiai praxisok számára, amelyben felhívja a figyelmet a toxikus maszkulinitásra, vagyis arra, hogyan teszi tönkre a patriarchális berendezkedés a társadalmat, valamint a férfiak és nők egészségét. Ez tehát létező és súlyos probléma” – mondja a pszichológus.
Mindenki felelőssége
„A Global Gender Gap felmérés azt vizsgálja, hogy a nők és a férfiak közötti egyenlőség mennyire valósul meg az egyes országokban. 2019-ben Magyarország 153 ország közül a 105. volt. Ez tragikus eredmény, és azt jelenti, hogy itt a mindennapokban is rendkívül erősen jelen van a két nem megkülönböztetése, tényként fogadunk el olyan alaptalan mítoszokat, mint hogy a nőnek a háztartásban a helye, míg a férfinak a családfenntartó szerep való, és hát, tudjuk, hogy a központi ideológia is ezt hangoztatja, ilyenformán is legalizálva a káros szexizmust” – világít rá Szél Dávid arra, hogy hazánkban mennyire súlyos a helyzet.
A pszichológus szerint rengeteg változás kellene makro- és mikroszinten is ahhoz, hogy jelentős elmozdulás legyen ebben a témában a jövőben. A társadalomnak jobban kellene honorálnia a gyereknevelést mint munkát, lehetőséget kellene adni az apáknak is arra, hogy többet lehessenek otthon – esetleg még ösztönözni is őket erre, mint azt a skandináv modell teszi. Az anyáknak szintén biztosítani azt, hogy dolgozhassanak gyerekek mellett is, akár rugalmasan, távmunkában, részmunkaidőben.
Biztosítani azt, hogy a gyes után visszatérhessenek a munkájukba, vagy segíteni őket abban, hogy szakmát váltsanak. Mindehhez pedig jóval több bölcsődei férőhelyre is szükség lenne, és mindenekelőtt arra, hogy apák és anyák egyenlő lehetőségeket és egyenlő megítélést kapjanak ezen a téren. Egyéni szinten pedig megvizsgálni azt, hogy a mi életünkre hogyan hat közvetlenül a toxikus maszkulinitás.
Tényleg baj lenne, ha apa menne gyesre, és addig anya dolgozna? Milyen szemléletet akarunk átadni a gyerekeinknek? Azt, hogy a hajtás a legfontosabb, és minden más, például ők is, csak azután jön? Hogy egy nő csak az anyaszerepben, egy férfi csak a családfenntartó szerepben teljesedhet ki? Ezek nagyon nehéz kérdések, és azt Szél is elismeri, hogy jelenleg kiváltságosnak kell lenni ahhoz, hogy mindkét szülő úgy dolgozzon, hogy egyenlő részt tudjanak vállalni a terhekből.
Valahol el kell kezdeni, és meg kell keresni a lehetőségeket arra, hogy kiegyensúlyozottabban élhessünk. Minél több ember utasítja el a szexizmus bármely formáját, minél több férfi veszi ki a részét az otthoni munka mellett az úgynevezett „láthatatlan és érzelmi házimunkából (azaz a családmenedzsmentből) is”, annál inkább változik a társadalmi légkör is – ez pedig hosszú távon nagyon sok pozitív változást fog hozni.