Akkor tudunk jól viszonyulni önmagunkhoz, és ezáltal másokhoz is, ha saját érzelmeink megértésére is időt fordítunk.

Elkeserítő, milyen sokan gondolják úgy, hogy a telefonnyomkodás ezt kimeríti, holott ez távol áll az önmagunkkal töltött idő fogalmától, hiszen a telefonon keresztül idegen vagy ismerős személyekhez, és így mások érzéseihez kapcsolódunk” – kezdi a beszélgetést a szakpszichológus, és azonnal hozzáteszi, hogy éppen húsz éve gyakoroljuk ezt az illúziót, ugyanis 2024-ben immár húszéves múltra tekint vissza a közösségi média elterjedése.

De felmerül a kérdés, hogy mégis miért olyan ártalmas a közösségi média, és az általa fenntartott felszínes kapcsolatok? Nem az információtechnológiával van baj, hanem azzal, hogy eredetileg ezen eszközöknek az életünk mellé kellett volna felsorakoznia.

Most viszont azt látjuk, hogy helyettesítő életterületté vált, sokkal fontosabbá, mint egy eszköz.

A végtelen számú sekélyes érintkezés miatt előáll egy bénító helyzet, amikor is egyedül vagyunk, viszont a közösségi média miatt elhisszük, hogy sokak vesznek körbe minket. De vajon a sok követő közül ki lenne az, aki a bajban személyesen is segítene, akár éjnek évadján?

Amikor felütik fejüket az élet nehézségei, az elkerülhetetlen krízisek, a Z-generáció tagjai akkor ismerik fel, hogy a sok online kapcsolat ellenére egyedül vannak. Érdekes tény, hogy a legnagyobb szorongást mégsem ez a keserű megállapítás okozza, hanem a félelem, hogy senkinek sem számít az életünk.

FOMO

„Sokan attól félnek, hogy lemaradnak, ezért rohannak a technológiai újítások után, és ha sikerül megszerezni az új okoseszközt, az új alkalmazást, sikerül felvenni a trendeket, akkor megnyugszanak. Miközben paradox módon az emberek számára az állandóság ad valódi megnyugvást. Nem akarom azt mondani, hogy régen minden sokkal jobb volt, és kevesebb volt a szorongás, természetesen minden kornak megvoltak a maga nehézségei.

Ugyanakkor érdemes tudni, hogy azok a személyek, akiknek nincsen és soha nem is voltak közösségi média profiljaik, jobb önbizalommal rendelkeznek, mi több, kiegyensúlyozottabbak lehetnek. Például, ha egy ilyen személy azt hallja, hogy két barátnője elment moziba, akkor maximum az juthat eszébe, hogy milyen kár, amiért nem szóltak neki is, mert pont ráért volna.

Amennyiben viszont egy, a közösségi médiában élő személy hallja ugyanezt, szeparációs szorongás jelenik meg benne, mert arra fog gondolni, hogy ő nem volt elég fontos, tehát nem szeretik. Ez a nagyon nagy különbség” – magyarázza Tari Annamária. Tehát a FOMO (az angol Fear of Missing Out kifejezés betűiből keletkezett mozaikszó, magyar jelentése: félelem a kimaradástól) nem azért okoz szorongást, mert valaki lemarad egy eseményről, hanem azért, amiért úgy érzi, hogy egyáltalán nem is számít mások számára.

A mai huszon- és harmincéves nők és férfiak legnagyobb nehézsége, hogy folyamatos frusztrációt okoz számukra az önértékelésük, sokan pedig úgy vélik, hogy egyáltalán nem számítanak az életben.

Kiút a szorongás útvesztőjéből

Ahhoz, hogy megoldást találjunk a szorongásra, mindenekelőtt fel kell ismerni például azt, ha a közösségi média megnyitásakor még egész jó hangulatunk valahogy elpárolog, semlegessé vagy rosszabb esetben pocsékká válik. Ez biztos jele az önértékelés csökkenésének, nem véletlen, hogy Jane Twenge a tíz-tizenkét éves kislányok szüleinek azt tanácsolja, napi egy óránál többet semmiképp ne használjanak közösségi médiát, mert maradandó nyomot hagyhat az én- és testképük fejlődésében.

Két módon veheti észre valaki, hogy eljött az idő egy pszichológiai konzultációra. Az egyik, amikor az életvezetését megnehezíti a szorongás, ez olyan, mint a legtöbb eset, amikor orvosra van szükség, például akkor megyünk fogorvoshoz, amikor már nem lehet elviselni a fogfájást. Vagyis akkor válik szükségessé a terápia, ha a szorongás kezd eluralkodni az egyén felett.

A másik, amikor valaki nem várja meg, hogy rosszul legyen, hanem egy-egy helyzeten szeretne változtatni, mondjuk azon, hogy hosszú ideje nincsen párkapcsolata, és ezért kér szakszerű segítséget.

Viszont minden esetben érdemes vigyázni azzal, hogy kihez vagy kikhez fordulunk támogatásért. „Amikor egy személy megosztja másokkal a negatív érzéseit, akkor általában vakvágányra fut, mondván: ne is törődj vele, én is ramatyul vagyok; rosszabb esetben téves diagnózis születik, mert sokan gondolják úgy, hogy az internet által eleget tanultak a lélektanról ahhoz, hogy fajsúlyosnak tűnő kijelentéseket tegyenek.

A hitelesnek vélt, de szakmai tudás nélkül pszichológiai témákat boncolgató közösségi média személyiségek képesek elhitetni, hogy elég kettő darab tuti mondat, amit ha alkalmazunk, akkor miénk a világ, és ha ez mégsem sikerül, akkor biztosan nem jól alkalmaztuk azt a két mondatot…

Vagyis visszateszik a felelősséget a fogyasztóra, és közben erősítik a passzív csodaváró attitűdöt, amikor is ülünk a székünkben, és olvasunk vagy hallunk egy érdekes, fennkölt mondatot, majd elhisszük, ettől jobb lesz. De rossz hírem van, ugyanis több száz éve tudjuk, hogy ettől nem lesz jobb.

Közhelyes mondat, hogy tegyünk önmagunkért, de igaz. Ne másoktól várjuk a csodát és a megoldást. Nagyon fontos, hogy mértékkel és tudatosan használjuk a közösségi médiát, nem is beszélve a mesterséges intelligencia alkalmazásairól, mert csak ez véd meg attól, hogy életünket a technológia érzelemszabályozása alá rendeljük. Szerintem igazságtalan, hogy a fiatalok olyan problémákkal kell, hogy küzdjenek, amihez pont azon készségek kellenének, amit a technológia éppen felülír.

Ezért nem mindegy, hogy bár az információ elérése jó dolog, milyen információkat érünk el” – zárja a beszélgetést Tari Annamária.