„A színészet kegyetlen szakma, de a metódusai életmentők lehetnek egy laikusnak is" - Riport Perjés János színésszel, coachcsal
A színjátszás nehézsége, hogy folyton új szerepekben találják magukat a színészek: hol a gonosz cselszövő, hol pedig a jótevő figura bőrébe bújva állnak közönség elé. De vajon milyen hatással van a lelkükre a szerepek váltogatása? És hogy tud egy laikus hasznot húzni az eszközeikből? A színjátszás módszereivel dolgozó coachingről kérdeztük Perjés János színészt és coachot.
„A színészet egy kegyetlen munka” – kezdi a beszélgetést Perjés János színész és coach, aki jelenleg a színjátszás és a lélektan kapcsolatait vizsgálja. (Többek között ezért kezdett pszichológiát és családállítást tanulni, miközben felnőtt színjátszó csoportot is vezet.) Elmondása alapján a színészet is egy szakma, amely bizonyos értelemben sokkal nagyobb kihívást jelent az azt végző emberek számára, mint más hétköznapi foglalkozások.
Nem várt kihívások
Mielőtt azt hinnénk, hogy a szövegtanulás jelenti a kihívást, fontos tisztázni, hogy ez csupán egy vékony szelet abból a tortából, amelyet színművészetnek nevezünk. A szövegtanulásra számos bevett módszer létezik, kezdve a hangos tanulástól a páros memorizálásig. A nehézség tehát nem a szövegmennyiség megtanulásában rejlik, hanem a figura felépítésében, és sorsának megértésében.
Habár vannak olyan hírességek, akik számára nagy gondot jelentett ez a munkafolyamat! Bruce Willis például a Tortúra 2015-ös Broadway-előadás alatt minden egyes mondatnál megvárta, hogy a súgó elmondjak neki a szöveget. Tom Cruise pedig a Mission: Impossible filmek alatt csalt, hiszen minden autós jelentben a rádión keresztül súgták neki a szöveget, hogy ne kelljen folyton újra venni a jeleneteket, csak azért, mert elfelejtette a szöveget. Ezek ellenére a színészek számára mégsem a szövegtanulás jelenti a legnagyobb kihívást.
„A színészembernek az a feladata, hogy előadásról előadásra eljátssza a rábízott szerepet, de előbb fel kell építenie a karaktert, pontosan egy egész életet, akkor is, ha a figura csak ritkán jelenik meg. Ha ezzel kész van, akkor tudja belehelyezni magát a színpadi szituációba és megvédeni a saját álláspontját, hogy miért reagál az adott figura úgy, ahogy. Több sors felállítással is próbálkozhatunk, aztán kiderül, melyik illik legjobban a közös alkotásba. Ha ezt nem tesszük meg, bármennyire »tehetségesek vagyunk is«, általánossá válik a színjátszás."
A professzionális színészettel szemben más jellegű feladata van az amatőr színjátszóknak, akiket eleve a karakterek megismerésére, cselekedeteik mozgatórugóinak feltérképezésére vezetnek rá. Perjés János elmondása alapján ezt a helyzetet megkönnyíti az önismeret.
„A színész játék közben teljességgel kinyitja magát a közönség előtt és ezzel a nyitott aurával csinálja végig az előadást. Ahhoz viszont már nagyfokú önismeretre van szükség, hogy a darab végén becsukja magát, különben nagyon sebezhetővé válik" - állítja a szakember.
Azok a színművészek, akik nem mennek végig az önismereti úton, könnyen áldozatokká válhatnak. Jó példa erre Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál esete, amellyel kapcsolatban jelenleg is járom az országot, és egy előadás formájában mesélek arról, hogy mennyire sebezhetővé válik az az előadó, aki nem tudja elválasztani önmagától a szerepeket.
„A humor nekem a megküzdés eszköze, a nehéz helyzetekben egyfajta feloldozás” – Ács Fruzsinával beszélgettünk
Segítség a felismerésben
Perjés János egyszerre dolgozik színészként és coachként, így jól tudja, milyen jelentőséggel bír az önismereti munka: a hozzá forduló (nem színész) klienseket is ebben segíti. Az interjú alatt részletesen ecseteli, a színészet eszközei pontosan hogyan támogatják az objektív nézőpont kialakítását.
„Vegyünk egy színdarabot, amelyet kívülről nézünk. Bizonyára tudunk azonosulni vele, vagy legalábbis egy karakterrel, de miközben azonosulunk, pontosan tudjuk, hogy nem válhatunk eggyé a figurával és a helyzettel. Ezzel szemben az életünk eseményeiben hajlamosak vagyunk azonosulni azzal, amit más emberek gondolnak rólunk. Meg kell tanulnunk leválasztani magunkat a másik személy gondolatairól és cselekedeteiről azáltal, hogy a saját szerepünkre koncentrálunk.”
A cél érdekében János néhány hasznos kérdést tesz fel kliensei számára, amelyet nekünk is érdemes fontolóra venni. Mit akarok, mit várok az adott helyzettől? Hol van ebben a helyem? Hogyan tudom kontrollálni, hogy belefolyjak az eseményekbe? Ezek a kérdések segíthetnek abban, hogy eltávolodjunk az adott helyzettől és objektív képet kapjunk a történésekről. Ki tudja? Akár az is lehet, hogy valójában semmi közünk hozzá.
Forró fej, hideg szív
A színészeti eszközökkel dolgozó coaching segít abban is, hogy hiteles képet kapjunk önmagunkról. János érdekes esetről számol be ezzel kapcsolatban: „Van egy kliensem, külföldi diplomata. Azzal a kéréssel fordult felém, hogy segítsek neki abban, hogy előadásain hatásosabban, lazábban, izgalom nélkül adhassa át a mondanivalót hallgatóságának" - vázolja fel a helyzetet János.
„Ahogy elkezdtük a közös munkát, arra kértem, hogy nézzük végig az eddigi beszédeit, és kiderült, hogy a szerepléssel kapcsolatos önbizalmával kell dolgozni. Mégpedig úgy, hogy előadásmódot biztosabbá, komfortosabbá alakítjuk annyira hogy ennek bebiztosításával magabiztosabb legyen. Ameddig ez a helyzet nem rendeződik, addig a szerepléssel járó szorongás megmarad” – magyarázza a coach, aki rögtön hozzáteszi, hogy fontos megkülönböztetni, kinek, milyen jellegű támogatásra van szüksége.
„Sajnos manapság a legtöbb embernek fontos lenne, hogy kapjon valamilyen segítséget, de korántsem mindegy, hogy pszichológusra, pszichiáterre vagy coachingra van szükség. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy rengetegen vannak, akik nem mernek lépni, és a szorongások ellenére sem fordulnak szakemberhez. Nem tudják, hogy a probléma honnan ered. Ilyenkor nagy szerepet kap a színjátszás, amely rávilágít arra, hogy bátran belehelyezkedhetünk nehezebb helyzetekbe is.”
János végül felhívja a figyelmet arra, hogy laikusként remek megoldást jelenthet a színészi eszköztárral dolgozó módszer, hiszen ráébreszt arra, hol van a helyünk a különböző eseményekben és így a világban.