A szerelmesség egy életforma is lehet - beszélgetés Rády Eszter pszichológussal
Évezredek óta elsősorban az tesz bennünket, embereket boldoggá, ha kapcsolódhatunk valakihez, ha szeretünk és szeretve vagyunk. De mi a boldog párkapcsolat titka, és hogyan tartható fenn az egymás iránti őszinte szeretet és érdeklődés?
Az örök fiatalság és az élethosszig tartó boldogság mellett mindannyian kíváncsiak vagyunk a boldog házasság titkos receptjére is. Lehetséges-e egyáltalán hosszú távon fenntartani a szerelmet? Rády Eszter pszichológus szerint a siker titkát ötven százalékban önmagunkban találjuk.
Mi a titka egy hosszú éveken át fenntartott és jól működő párkapcsolatnak?
Sokféle megközelítés létezik, ami fejben segít a titkokat „megfejteni”. Szokták mondani (Füst Milán és Popper Péter után szabadon), hogy egy jó kapcsolat olyan, mint egy asztal, négy lába van: a hasonló életstílus, a szeretet, a szexuális egyezés és a működő gazdasági kapcsolat. Vannak, akiknek az segít, hogy a párkapcsolatoknak vannak fejlődési ciklusai, amelyek ismeretében könnyebb megérteni a kapcsolatuk változásait.
A mindfulness nemcsak rád, de a párkapcsolatodra is pozitív hatással lehet - szakértő mondja el, hogyan
Sokaknak a szociális kapcsolatok segítenek, például legalább öt baráti pár, akikkel rendszeres, jó kapcsolatot ápolunk, bizonyítottan hozzájárulhat ahhoz, hogy tartós kapcsolatunk legyen.
Egy jó párkapcsolati önismeret, a családi kapcsolataink ismerete sok erőt és példát adhat.
Szerintem mindezek mellett az önszeretet és az önmagunkkal való jó kapcsolat egy kihagyhatatlan elem a képletből. Végül azonban mégis azt gondolom, minden jól működő kapcsolatnak megvan a maga „titka”, amit mi hozunk létre együtt, és ettől is olyan értékes a kapcsolatunk.
Átlagosan hány év után kezd ellaposodni egy kapcsolat, és mi ennek az oka? Miért „unjuk meg” egymást?
Az evolúciós pszichológia azt mondja, hogy az ember alapvetően, ősi természete szerint két-három évig monogám, majd újra beindul a „nézelődés”. Ennek oka, hogy nagyon régen, őseinknél ennyi idő kellett egy emberpalánta biztonságos felnövekedéséhez (ez még az őskorban volt), és addig a szülők együtt maradtak, aztán új társak felé néztek. Ma már nem így élünk, sok évszázada a párkapcsolat és az azon alapuló házasság egy alappillére lehet egy működő emberi közösségnek.
Számtalan oka lehet egy kapcsolat ellaposodásának, és néha minden kapcsolatban lehetnek rövidebb vagy hosszabb lapos időszakok. Egyet azonban mindenképpen kiemelnék: minden kapcsolat ötven-ötven százalék, vagyis a fele én vagyok a lapos időszaknak is. Mi a mi ötven százalékunk? Ezen lehet dolgozni, gondolkodni: mi az, ami igazából nem is a társunkon, a kapcsolaton múlik?
Szerintem, ha mi magunk nem fejlődünk, ha mi „unatkozunk” a kapcsolattól függetlenül, ha nem vagyunk már kíváncsiak a társunk dolgaira vagy a világra, ez az, ami elvezethet végül oda, hogy például elkezdjük keresni valahol máshol, másban énünk egy vélt jobbik verzióját.
A szerelmesség egy életforma is lehet
Hogyan lehet újra és újra szerelembe esni a párunkba - ha egyáltalán lehetséges ez?
Ha mindketten úton vannak a felek, fejlődnek és elérik céljaikat, akkor könnyebb egymást újra és újra felfedezni. Vannak, akik „megérnek” a szeretetre, és idővel még szerelmesebbek lesznek, mint voltak a kapcsolatuk kezdetén. A szerelem egy nagy adag kémiai folyamat is: soha nem lesz annyi vegyület a vérünkben a másiktól, mint az elején, erre ne várakozzunk. A szerelem nemcsak egy érzés: a szerelmesség egy életforma is lehet. Itt nem arra gondolok, hogy mindig más emberrel kellene szerelembe esnünk hozzá.
Egyszerűen arra kellene berendezkedni, hogy lehetünk szerelmesek időszakonként a munkánkba, egy jó könyvbe, egy új hobbiba, egy utazás során megélt élménybe.
Ez adhat nekünk és a párunknak olyan tartalmas élményeket, hogy újra és újra felfedezhetjük egymást. Persze ez sokkal összetettebb, de egy önismereti munka, a transzgenerációs örökségeink (például, hogyan voltak a szerelemmel a családtagjaink) sokat segíthet a megértésben vagy éppen az elengedésben.
Mi történik a párokkal? Együtt maradhatnak-e, ha nem lesz gyerekük?
Nehéz kérdés, hogy „kell-e gyermek” az együtt maradáshoz, esszenciális része-e a saját életutunknak vagy a közös terveinknek. Először is, erről érdemes beszélnie a párnak, már a kapcsolatuk korai szakaszában, az ismerkedés időszakában is. Fontos lehet, mielőtt elköteleződünk egymás mellett, hogy megbeszéljük, ki hogyan képzeli el az életmódját, szeretne-e családot. Azt hiszem, ez az első lépés. Amennyiben egyezik az elképzelésünk, bátran léphetünk tovább, bármilyen irány is legyen az.
A következő állomás lehet, ha betegség vagy más élethelyzet miatt nehezen jön a gyerekáldás. Tapasztalatom szerint ez is próbára teszi a feleket, a kapcsolatot. A legfontosabb itt is a közös kommunikáció és a közös döntés. Ha a pár lombikprogramok mellett dönt, az mindkét felet érzelmileg igénybe veszi.
Tiszteletben kell tartani egymás érzéseit, és ha az a belső megélésünk, hogy ebben a nehéz helyzetben kezdünk egymás mellett elmenni, vagy más közös célunk már nincs a gyerekáldás mellett, kezdjünk el beszélgetni a kapcsolatunkról, vagy kérjünk segítséget barátainktól, rokonainktól vagy szakemberektől. Ismerhetünk kapcsolatokat, amelyekben végül nem születnek gyermekek, vagy éppen nem is szeretnének gyermeket a felek. Ez egy másik életforma, de ugyanolyan teljes értékű élet.
A család egy szerteágazó rendszer, ahol több emberhez is kapcsolódhatunk, vagy éppen gondoskodhatunk is róluk. Egyszer azt olvastam egy írásban, hogy aki gondoskodik valakiről vagy valamiről, annak az embernek családja van. Szerintem nemcsak az a fontos, hogy mi lesz gyermek nélkül a kapcsolatunkkal, hanem az is, hogy mi magunk képesek vagyunk-e szeretettel kapcsolódni másokhoz. Ha rendben vagyunk, boldogok is lehetünk sokféle kapcsolatban.