7 módszer a szakértő szerint, hogy ne a szeretteid szenvedjenek a téged ért stressz miatt
A stressz gyakran, és sokszor észrevétlenül lopózik be az életünkbe. A munkahely ennek kiemelt terepe, talán nincs is olyan ember, aki bármiféle stressz, feszültség, konfliktus nélkül vészeli át a napi hajtást. Mindannyian átéltük már ezt: elhagyjuk a munkahelyet, de az elménk még mindig a határidők, e-mailek, esetleges napi konfliktusok és ügyek körül forog, meg persze ott volt az a kollégánk is, aki valami büdöset melegített a mikróban, és mindenképp muszáj volt neki az asztalánál megennie.
És hazafelé a közlekedés! De otthon a párunk vagy a családunk érthető módon nem a felpaprikázott változatunkat várja, aki szenved a stressz nyomásától, legyenek bármennyire is türelmesek és megértőek. Sajnos sokszor, sokakkal megtörténik, hogy a felgyülemlett feszültség egy gyenge pillanatban előtör, mint egy felrázott kólásüvegből, és mindenkit lefröcsköl a közelünkben.
Ha ez ismerősen hangzik, akkor először is jó, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül. Egészen sokan küzdenek a munkából az otthoni létbe való átállással, és ezen sajnos az olyan jó tanácsok vajmi keveset segítenek, hogy „ne vigyük haza a munkát“. Rendben, de hogyan? Mit tegyünk, hogy ne a szeretteinknek kelljen viselni a „behurcolt“ érzelmi terheket?Szerencsére vannak módszerek, amelyekkel megelőzhetjük a stressz kiáradását, és harmonikusabb otthoni környezetet teremthetünk. A mindfulness ezen a területen is nyújthat megoldást, vagy legalábbis iránymutatást, hogy meg tudjuk őrizni a türelmet, megértést, harmóniát a családban.
Felismerni és elismerni
Az első lépés mindig a probléma felismerése és elismerése. Annak észrevétele, hogy egyáltalán létezik ez a probléma — apróságnak tűnik, de nem az, és már ez is egy fontos lépés a tudatosságban —, illetve annak a belátása, hogy a stressz, feszültség ott van bennünk. Sokszor megpróbáljuk ezt lekicsinyelni vagy racionalizálni, esetleg olyasmiket mondani magunknak, hogy „nem kéne ezt éreznem“. Rendben, de hát mégiscsak érzem — ennek az elismerése nagyon fontos.
Szóval mielőtt hazaérnénk, rászánhatunk egy pillanatot erre: el is képzelhetjük a stresszt, mint egy nehéz csomagot, amit egész nap cipelünk, és egyre csak pakolnak bele. Egyszerű, de sokszor meglepően hatékony technika, ha ezt a csomagot képzeletben, vagy akár fizikailag el is játszva kint hagyjuk (utóbbi mindig hatékonyabb, de azért jó, ha nem látnak közben, nehogy furcsákat gondoljanak rólunk.)
Összeköthetjük ezt pár mély és lassú lélegzettel, mintha valóban megkönnyebbülve felsóhajtanánk a súlyt letéve, és tudatosan emlékeztethetjük magunkat, hogy azért csináljuk ezt, mert nem akarjuk a csomagot a családra borítani. Ha van olyan részünk, amelyik fél elengedni ezeket az ügyeket, mert „meg kell oldani“, emlékeztethetjük rá, hogy a csomag másnap reggel is ott lesz, és majd felveheti, ha még mindig szeretné.
Steiner Kristóf: „Az is jó, ha nincs minden jól, és vannak rossz napok, hetek”
Átmeneti rituálé
Már az előző kis gyakorlatocskát is tekinthetjük ennek, mindenképpen sokat segíthetünk magunknak azzal, ha létrehozunk valamiféle átmenetet, szimbolikus határvonalat életünk két területe között. Ez segít az agyunknak valóban elválasztani a kettőt, hogy kevésbé szivárogjon át az egyik stressze a másikba. A rituálé, ami jelzi a váltást, igazából lehet bármi: akár csak annyi, hogy átöltözünk, esetleg sétálunk egyet vagy főzünk egy teát.
Használhatjuk erre magát a hazautat is, ha van lehetőségünk közben olvasni, hangoskönyvet hallgatni, játszani, vagy bármi olyasmit csinálni, ami nem a munkához kapcsolódik. Nagy különbség lehet ahhoz képest, hogy a buszon, vonaton még megválaszolom az e-maileket, vagy a kocsiban felhívom a problémás ügyfelet. A lényeg, hogy legyen valamiféle tevékenység, ami hidat képez a munkahelyi és a magánéletünk között.
Tudatos kommunikáció
Kis túlzással mindent megfordíthat a tudatos kommunikáció vagy „odafigyelő hallgatás“ gyakorlása. Ha megfigyeljük, nagyon sokszor úgy kommunikálunk, hogy miközben a másik beszél, mi már a saját mondanivalónkat készítjük elő, a saját problémáinkra akarjuk terelni a szót, vagy az is lehet, hogy teljesen máshol járunk gondolatban.
A kommunikáció sokkal pozitívabb szintje, ha valóban odafigyelünk a másikra, miközben megosztja például a napját: ellenállunk a késztetésnek, hogy azonnal beleugorjunk a saját történeteinkkel vagy panaszainkkal, vagy azonnal „megoldjuk“ a bajait, ehelyett egyszerűen csak meghallgatjuk őt, esetleg kérdéseket feltéve és validálva, elismerve az érzéseit. Ez biztonságos teret teremt a nyílt kommunikációnak, így mi magunk is teret kapunk arra, hogy adott esetben beszélni tudjunk arról, ami bánt, ne pedig egyéb váratlan helyeken és pillanatokban a törjön ki a feszültség.
A szünet ereje
Mielőtt reagálnánk egy otthoni stresszhelyzetre, tartsunk szünetet. A mindfulness megtaníthat minket arra, hogy egy történés (például egy otthoni stresszhelyzet) és a reakciónk között van egy választási lehetőség. Ha a történés és az arra adott reakciónk előre lenne programozva, akkor nem lennénk mások, mint automaták — tény, hogy sokan sok helyzetben így működnek, de ha elkezdünk tudatosabbak lenni, megláthatjuk, hogy bizony van választási lehetőségünk, itt és most.
Dönthetünk úgy, hogy ingerülten felcsattanunk, amikor a gyerek mondjuk felborítja a poharát, de úgy is, hogy megnyugtatjuk őt, hiszen valószínűleg jobban megijedt, mint mi.
Tudatos légzés
A légzés mindig kéznél van: amikor felerősödik a feszültség, a legegyszerűbb, ha először a légzésünk felé fordulunk figyelemmel. Ennek önmagában is van egy lenyugtató hatása, ráadásul a mély, lassú, tudatos légzés aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, lecsöndesítve a harcolás-menekülés üzemmódot. Ez egyfajta „reset gomb“ lehet az idegrendszernek, persze nem mindent verő csodaszer, de minél többet gyakoroljuk, kísérletezünk vele, annál hatékonyabb lehet.
Hála
Több családból hallottam már, hogy napi rituálé, hogy este megosztanak egymással három jó dolgot, ami aznap történt. Ez nagyon kedves, és nem utolsósorban nagyon hasznos szokás: eleve az, hogy el kell gondolkodnunk rajta, hogy pozitív dolgok is történtek aznap, ebbe az irányba tereli a figyelmünket, a hála a stresszről az elismerésre helyezi át a hangsúlyt, emlékeztetve minket a szeretetre és a közös kapcsolatra. (Aki egyedül él, annak is lehet ez rituálé naplóírás vagy csak végiggondolás formájában.)
Önegyüttérzés
Ne feledjük, hogy emberből vagyunk, a legjobb szándékunk ellenére is lesznek olyan napok, amikor mindez nem használ, és előtör a stressz. Ha ilyenkor — persze sajnálatunk kifejezése után — együttérzéssel tudunk fordulni magunkhoz, abban nagy fejlődési potenciál rejlik. És itt se kell feltétlenül nagy dolgokra gondolni: pusztán annak az elismerése, hogy hát ez most félrement, ilyen megesik az életben, és igyekszünk úgy szólni magunkhoz az önostorozás helyett, mint egy jó barátunkhoz tennénk, önmagában nagy változásokat indíthat el.
A mindfulness nem a stressz kiiktatásáról szól — ilyesmit sajnos még nem találtak fel —, hanem arról, hogy ügyesen kezeljük azt. És nem feltétlenül kell hosszú ideig meditálni ahhoz (bár ez sem haszontalan persze), hogy akár ilyen apró, tudatos lépésekkel javítsunk a saját és a családunk közérzetén. Ha ezeket, vagy hasonló gyakorlatokat beépítjük, olyan otthont teremthetünk, ahol nem a stressz uralja a légkört, és ez biztosan visszahat arra is, ahogyan a munkahelyen kezeljük a dolgokat. Win-win.