Steiner Kristóf: Forgalmi dugó van az agyamban

És nem elég, hogy hatalmas a forgalom - mindenhonnan mindenhova, és azon túlra is gondolatok cikáznak, az „autók” semmiféle közlekedési szabályt nem tartanak be. A sofőrök dudálnak egymásra, mint az őrült, káromkodnak, csapkodják a műszerfalat, ráncigálják a sebváltót, és mindeközben még a telefonjukon is lógnak - hangüzeneteket küldenek, hogy „késésben vagyok”, hogy „nem bírom idegekkel”, hogy „itt hagyom a kocsit a francba”, és van, aki a forgalommal szemben kezd el vezetni, hátha arra gyorsabb - még ha nem is abba az irányba tartott eredetileg.

És ez így megy órák óta. Néha napok óta, és olyan is volt már, hogy heteken át tartott. Pedig minden gondolat releváns. Mindegyik okkal tart valahova. Mindegyiknek dolga lenne ott, ahová el kéne jutnia. Igaz, van, amelyiknek kevésbé volna sürgős, olyan is akad, aki kicsit el is tévedt, de most, mikor ott állnak egy kereszteződés kellős közepén, elzárva az utat az életmentő gondolatok elől, késő hazaküldeni őket. Az egyetlen lehetséges megoldás a közlekedési reformok bevezetése az agyamban. Ez a káosz nem történhet meg napról napra. Beülök a rendőr autómba - ami az „értékelem, amim van” gondolata, és nekilátok a tisztogatásnak.

Rend, tisztaság és harmónia: Fengsuj alapelvek a testi és lelki egészségért

Mostantól kezdve csak azok a gondolatok kapnak jogosítványt a közlekedésre, amelyeknek igazán fontos dolguk van. A „hogy megbántott egy ismerősöm tavaly nyáron, mikor azt mondta, hogy…”, a „sokkal jobban néztem ki hosszabb hajjal, miért kellett levágatnom, ráadásul már nem is nő olyan gyorsan, mint régen”, a „vajon az exemnek van most valakije, és boldog -e, és ha igen, akkor az azt jelenti, hogy velem nem is volt soha boldog”, meg a hozzájuk hasonlók mind a garázsban maradnak. Elsőként indul az egészséges napi rutin felépítését szorgalmazó gondolat - mert ő ad engedélyt a többieknek az indulásra.

A túl régóta halogatott kötelesség gondolata már izzítaná a motort, de tuti lerobbanna út közben, ha nem indul el előtte a gondolat-kocsi, amely meggyőződik róla: jók az útviszonyok, és tiszta a levegő. A produktivitásért felelős gondolatok közül azok startolnak el elsőként, akiknek a céljuk egy üzenet elküldése egy támogató barátnak, egy háziállat megcirógatása, egy nagy nyújtózás, egy kis séta - eztán indulhatnak a praktikus küldetések, mint az email küldése a szerkesztőmnek, a social kollab előkészítése, a prezentáció összerakása, a bevásárló lista megírása, az étteremmel kötött szerződés kitöltése.

És mindeközben haladéktalanul el kell indulnia az ételfutároknak - egy könnyű reggeli, vagy egy tápláló smoothie jó ötletnek tűnik, egy saláta, vagy egy szendvics, mondjuk kovászos kenyérrel ebédre, pár szem olajos mag, vagy egy gyümölcs valamikor délután, és egy korai vacsora - mondjuk abban az étteremben, ami úgy hiányzik, vagy akár útjára indulhat az a recept is, amit olyan régóta ki akartam próbálni. Mert - megint csak - ezek nélkül nincs rend az utakon. Ők táplálják a teherszállítókat is, akik úton vannak azzal, hogy „mit akarok megvalósítani”,

hogyan lehetek önmagam még jobb változata?

És minden nap szabad jelzést adok a másokról való gondoskodás konvojnak, és biztosra megyek, hogy odaér, ahol nagy szükség van rá. Tudom, hogy ha ezt elmulasztom, előbb-utóbb tankokkal robog végig az elmémen a „velem senki sem törődik”. Hasonlóan működik a szeretet kimutatása is - ha nem küldöm útjára, kevésbé érzem szeretve magam. És - bár látszólag ellentétes, valójában nagyon is ide tartozik - ide tartozik a mértéktartás, és határhúzás gondolata is: ha mindent kimondok, megteszek, ami az eszembe ötlik, amikor az eszembe ötlik nem meglepő, hogy mások sem tartják majd tiszteletben az én személyes teremet.

A terápiás módszer, amiben ötvöződik az írás, az olvasás és az önismeret: irodalomterápiát mindenkinek! - Beszélgetés Ughy Szabina író, irodalomterapeutával

Persze mindig lesznek szabályszegők. Kigurul parkolóból a „nem vagyok elég jó”, a „másoknak minden jobban megy”, a „ha másképp döntöttem volna akkor, ma minden más volna” - de amíg nincs esztelen dugó, észreveszem őket, és jó közlekedési rendőr módjára igyekszem határozottan, de azért kedvesen vissza tessékelni őket. Ha pedig nem megy, mert nagy agresszióval berregtetik a motort, engedélyt adok nekik az indulásra, egy határozott úticéllal: a terapeutámhoz kísérem őket. És hogy mi történik akkor, ha valamelyik gondolat-kocsiból kifogy a benzin, miközben fontos fuvart kellene teljesíteniük? Előfordul.

Ilyenkor természetesen teletankolom őket - alvással. Ami nekem nem mindig megy könnyen - előfordul, hogy bár megérkezem a benzinkúthoz - az ágyamhoz -, kiderül: nincs üzemanyag. Fekszem az ágyban, és minden erőmmel azon vagyok, hogy elaludjak, órákon át, vagy épp, hogy hamar feladom a próbálkozást. A gondolatok pedig egymás után állnak le félúton, a legszükségtelenebbek érkeznek célba, és a legzavaróbbak robbannak le a felüljárón, az alagútban, a zebra kellős közepén, és megint csak ott vagyok, ahol voltam - forgalmi dugó van az agyamban. Most viszont már tudom, hogyan vessek véget a káosznak az utakon.