Sokan elfelejtik, hogy az anyagi biztonság hosszú évek munkájának eredménye
Ugyan a rendszerváltás óta három évtized telt el, mind a mai napig tartja magát az idealizált, generációról-generációra öröklődő berögződés a boldog nyugdíjasévekről. A jó hír: egyáltalán nem kizárt ennek megvalósítása. A rossz, hogy ez egyedül rajtunk múlik. Úgyhogy elő a túrabakanccsal, mert helyettünk senki sem fogja kitaposni az odavezető utat!
Tegyük fel, hogy friss diplomásként kezdünk első munkahelyünkön. Örülünk annak, hogy végre hónapról-hónapra kimutatható összegből gazdálkodhatnak. A végérvényesen felnőtté válás első leckéjeként hamar ledöbbenek az árakon: az albérlet, a rezsi és az egyéb költségek, különösen Budapesten az egekben vannak, így a végén az is kész csoda, ha nullára kijövünk. Akinek bejelentett állása van, legalább azzal vigasztalódhat, hogy betegség esetén nem kell a saját zsebébe nyúlnia (annyira), és gyarapodik a nyugdíjkassza is. Aki KATÁ-zik, KATÁ-zott, vagy más módon (kényszer)foglalkoztatják, még erre sem számíthat.
Kilátástalannak és kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, és a legkevésbé sem érdekel minket, hogy valójában rengetegen – akár az országon belül, akár az egész világon – élnek sokkal rosszabb körülmények között. Ehhez hasonló élethelyzetben ugyanakkor: fel sem merül bennünk kérdésként:
mi lesz velünk negyven év múlva?
Ha befut valami mellékes, azt is boldogan költjük el, hiszen „megérdemeljük”, azonban a megfontolatlan önjutalmazás csak egyre távolabb visz annak megvalósításától, hogy évtizedek múlva valóban önfeledt nyugdíjas éveket élhessük. Ehhez jobb a legelejétől elfogadnunk, hogy a nyugdíj, amit a fizetésünkből kötelezően befizetünk, jobb esetben is inkább valamiféle szerény kiegészítésre lesz elegendő, de arra semmiképp, hogy abból hónapról-hónapra megéljünk.
Arra ugyanis az a pénz szolgál, amit külön félretettünk munkával töltött aktív éveink alatt, befektettünk különböző módokon, hogy az értékét minimum ne csökkentsük, és mindenekelőtt nem költöttünk belőle ilyen-olyan ürüggyel, amikor rászorultunk.
Egy csomag csipesz hatszáz forint a sarkon, miért rendeljem meg négyszázért Kínából avagy így (nem) jártam a Temuval
Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér
Gyakori kifogás, hogy valaki a túl kevés bevételre hivatkozva egyáltalán nem takarít meg. Nem csak, hogy hosszú távú tartalékai nincsenek, de egy-egy váratlan kiadásra sincs félretett pénze. Így nem csak egy elromlott mosógép, hirtelen jött betegség, de akár egyetlen hónapnyi munkából kiesés komoly anyagi terhet jelenthet. „Ha a munkádat elveszítenéd, és az új munkahelyeden húszezer forinttal kevesebbet keresnél, mi történne? Azon kívül, hogy húszezer forinttal kevesebbet költenél, mint eddig: semmi.
És mi történne akkor, ha húszezer forinttal többet keresnél? Ugyanúgy semmi, mivel húszezer forinttal költenél többet.” – meséli Csernok Miklós pénzügyi tanácsadó, a Kiszámoló blog készítője. „Nem azon múlik, mennyit keresel, hogy hogyan bánsz a pénzzel és van-e megtakarításod. Ha keresel kétszázezer forintot, de úgy élsz, mint aki százötvenezret keres, semmi gondod nem lesz az életben. Ha keresel másfél milliót, de úgy élsz, mintha két és fél milliót keresnél, garantált a csőd” – állítja a szakember.
Komoly problémát jelent, hogy – különösen a fiatal munkavállalóknak – nem sikerül mindig felbecsülniük valódi piaci értéküket, ellenben az anyagi elvárásaikat igen magasra lövik be. Így még könnyebb az elrugaszkodott vágyakhoz igazítani a költéseket. Csernok „desszert mentalitásként” hivatkozik rá, amikor szüleink biztos anyagi hátteréből indulunk ki, elfelejtve azt, hogy az ő megtakarításaik és életszínvonaluk mögött bő 30 évnyi kemény munka és spórolás áll. Mi ezt 3 év alatt szeretnénk behozni, elfeledve, hogy az ebédet sem a levest és a főételt átugorva a süteménnyel kezdjük.
Önismeret
Ha ráeszméltünk arra, hogy eddig valóban nem tettünk félre, de szeretnénk változtatni ezen, hogyan kezdjünk hozzá? Elvégre hónapról-hónapra azt látjuk, hogy üres marad a kassza. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy milyen ügyesen tudtunk spórolni, amikor pár hónapig félretettünk például egy új telefonra, mert igazából az csak az összeg későbbi elköltése, mintsem valódi spórolás volt.
Első lépésként mérjük fel valódi anyagi szokásainkat: írjuk a kiadásainkat tételesen lebontva, az utolsó fillérig. Ehhez már számos applikáció segít (bizonyos esetekben a bankunk saját appjai is, persze azok a kézpénzforgalmat nem tudják lekövetni), így nem kell mindenáron bonyolult Excel-táblákat bújnunk. A kezdeti kényelmetlenséget tegyük a mindennapi rutin részévé, így kapásból látni fogjuk, hol úsznak el nagyobb összegek.
Például lehet, hogy jobban esik 5 perccel tovább aludni, és a munkába menet beugrani egy elviteles kávéért, de ez jó eséllyel többtízezres mínusz a havi kasszában, mint ahogy az állandó ételrendelésre is célszerű inkább luxusként, mint természetes adottságként tekinteni. Ugyanígy biztosan fájó pont, de a pár hetente új ruhavásárlás is hosszú távon átértékelendő lehet, annál inkább, ha elfogadjuk: a jövő az újrahasznosításról szól. Új dolgok vásárlása helyett inkább poroljuk le a szekrényünk rejtett zugait, és nézzünk körül, van-e bármi, amibe új életet lehelhetünk!
Malacpersely helyett
Ha ezeket a dolgokat helyre tettük, ideje elkezdeni a spórolást. Fordítsuk meg a dolgot: ne a hó végén tegyük el a maradékot (hiszen akkor ott tartunk, hogy nincs mit félretenni), hanem amikor megkaptuk a fizetésünket, egyből tegyünk belőle félre (lehetőség szerint legalább 20%-ot), és a maradékból éljünk. A félretett pénzre tekintsünk úgy, mintha nem létezne. Érdemes meghatározni rövid és hosszútávú célokat, és ez alapján felosztani a megtakarításokat.
Például, ha nyugdíjra gyűjtünk, akkor azzal számolhatunk, hogy az elkövetkező 30-40 évben nem szeretnénk a pénzhez nyúlni, és ez alapján befektetni, ha a gyerekünk taníttatására, akkor az egy rövidebb időszak stb. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy kezdetben képezzünk vésztartalékot, arra az esetre, ha bármi problémánk adódna (például elveszítjük az állásunkat), így a lehető legzökkenőmentesebben, stressz nélkül vészelhetjük át ezt az időszakot.
A szakemberek minimum félévnyi bevétel félretételét javasolják.
És hogyan növelhetjük rögtön a bevételeinket úgy, hogy például nem keresünk mellékállást, ha egyszer már így is naphosszat dolgozunk? Elég lehet az is, ha félévente körül nézünk a lakásban, és meghirdetjük a használaton kívüli kacatokat, annak ugyanis semmi értelme, hogy tovább porosodjanak.
Lakhatási nehézségek
A nyugdíj tévképzetéhez hasonlóan alakult ki hazánkban a lakástulajdonlás utáni vágy, ami felülírhatja anyagi helyzetünk racionális ismeretét. Pedig, ha minél nyugatabbra tekintünk, láthatjuk, hogy abszolút fordított a helyzet. Még a módosabbak is – anyagi lehetőségeikhez mérten – bérelnek vásárlás helyett, amennyiben az adott otthont nem engedhetik meg maguknak. Mert lehet, hogy a fizetésünk számottevő részét felemészti a bérleti díj, de cserébe fenntartható lakásban élünk minimális kockázattal.
Ha bármi problémánk van a bérleménnyel, annak anyagi terhe jó eséllyel a tulajdonost illeti, és természetesen könnyedén költözhetünk, ha például ráeszmélünk, hogy nem jövünk ki a szomszédokkal, vagy a környék nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezzel szemben, a vásárláshoz esetlegesen kapcsolódó hitelnek köszönhető sokévnyi vagy évtizednyi eladósodás, röghöz kötöttség, a lakáshoz kapcsolódó keserű meglepetések, és további anyagi terhek mindenképpen mérlegelendő tényezők.
Természetesen a fenti leírt példák egyáltalán nem vonatkoznak mindenkire, hiszen mindannyian más családi háttérrel és anyagi lehetőségekkel rendelkezünk. Az azonban egységesen elmondható, hogy ha anyagi lehetőségeink ismeretében alakítjuk ki az életvitelünket, egész biztosan nem lesz hosszú távon sem problémánk. Ehhez szükség lesz némi tudatosságra és önismeretre, ahogy az élet minden területén. Azonban, ahogy megtanultuk, mik az egyéniségünkhöz és alkatunkhoz összepasszoló darabok a ruhatárunkban, úgy miért ne szánnánk erre is egy kis időt?
