Társadalmi szinten az emberek java része még mindig ott tart, hogy mások előtt sírni csak a gyengék szoktak

Elnyomhatjuk a gyötrő érzéseket és ezzel együtt elfojtjuk a pityergést is, de azzal csak azt érjük el, hogy dühösek, erőtlenek, megrekedtek és feszültek maradunk. A tanulmányok azt is kimutatták, miszerint a könnyek visszatartása káros az egészségre, növelik a szívbetegség, a magas vérnyomás és a mentális betegségek kockázatát. Tehát, biológiai szempontból a sírás serkenti az endorfinok termelését, amelyek szervezetünk természetes fájdalomcsillapítói és a „jó közérzet” hormonjai.

A kiadós bömbölés segít helyreállítani az egyensúlyt azáltal, hogy aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, ami elősegíti szervezetünk pihenését. Emellett az ún. kötődéselmélet azt sugallja: a sebezhetőség kimutatásával a sírás erősíti a társadalmi kötelékeket, és arra sarkall másokat, hogy megadják nekünk azt az együttérzést, támogatást és vigaszt, amire szükségünk van. Ez egy nonverbális módja annak, hogy testünk segítséget kérjen.

Ám ezt leginkább a szeretteink, barátaink körében tapasztaljuk meg, legalábbis olyanokkal, akikkel közeli viszonyban állunk, de nem minden esetben. Több olyan párt is ismerek, ahol a nő nem hajlandó sírni a férfi előtt, aki érzelmi intelligencia-hiánnyal küzd. Frusztrálja, hogy a férfi nem vigasztalja meg, mert nem tudja, mit kellene ilyenkor tennie, mondania és szemmel láthatóan zavarban van kedvese sírástól. Hiába vannak régóta együtt és hiába adja a nő pontosan a férfi tudtára mi bántja, nem kapja meg a szükséges érzelmi támogatást, ezért inkább nem sír a jelenlétében.

Miért számít tabunak a sírás?

A nyilvánvaló haszna ellenére mégis sok kultúrában arra tanítják a fiúkat, hogy ne sírjanak, nyomják el az érzéseiket és ez sajnos átragadt a nőkre, akik manapság szintén szeretnének erősnek mutatkozni. A sírás még mindig egyet jelent a gyengeséggel és egyúttal a társadalom azt várja, hogy ezt mindenki otthon a négy fal között tegye meg. A társadalmi elzárkózás hátterében azok a tükörneuronok állhatnak, amelyek ásításra késztetnek bennünket, amikor valaki más ásít.

Amikor zokogást látunk, a saját könnycsatornáink is beindulnak. A sírás aktiválhatja az empátiát és a szeretetet másokban, lehetővé téve, hogy összekapcsolódjunk és törődjünk velük, de ez sokakból kellemetlen érzéseket válthat ki, amit inkább mások inkább el akarnak kerülni. Nem csak azért, mert ők is elsírnák magukat, hanem esetleg épp az ellentétével szembesülnek: nem tudnának sírni és megijeszti őket a saját közönyük. Így vagy úgy, mások sírása fenyegetésnek tűnhet, ezért kezelik olyan kórságként, amit messzire kell kerülni és otthon kell kiheverni.

Nem kellene, hogy probléma legyen a munkahelyen a sírás

Napi 8, de akár 12 órát is a munkahelyünkön tölthetünk, ami rengeteg idő. Lehetetlenség nem bevinni oda a házassági problémáinkat, a gyászunkat, a családi veszekedéseinket vagy éppenséggel elkerülni, hogy épp a munkahelyükön kerüljünk érzelmileg megterhelő szituációba. Mivel emberek vagyunk, és nem robotok, felmerül a kérdés: mi történik akkor, ha épp a munkahelyünkön tör ránk a sírás?

Egy ideális világban nem kellene, hogy ez problémát jelentsen. Amerikában például már „divat az együttérző vezetés”, vagyis, empatikusabban állnak a munkavállalókhoz, mivel bármily meglepő is legyen, így sokkal elégedettebbek és boldogabbak a munkahelyükön. Dr. Alex Wills pszichiáter szerint nem kellene ügyet csinálnunk a könnyeinkből és meg kellene engedni magunknak, hogy nyugodtan sírjunk, ugyanis ezzel nemcsak magunknak tehetünk szívességet, de segíthet jobban kötődni a munkatársakkal.

Wills szerint az a nem mindegy, hogyan mutatjuk ki az érzéseinket és kinek. Ha egész álló nap sírunk és esetleg csapkodunk vagy dühöngünk, azzal megzavarjuk a munkahelyi rendet és ezzel hosszú távon az állásunkat is kockáztathatjuk. Megint más, ha egy megbízható munkatárshoz fordulunk és elmondjuk neki mit érzünk. Sok múlik azon, vannak-e bizalmas kapcsolataink a munkahelyünkön, akár a kollégákkal, akár a főnökkel.

A Thrive Global cikkében azt javasolják, ha nehéz időszakon megyünk keresztül, arról mindenképpen érdemes beszélni egy felettessel vagy kollégával. Bár egyesek már annak a gondolatától is viszolyognak, hogy tudassák a munkahelyükön a gyászukat, a válásukat, a családi gondjaikat, mivel nem akarják, hogy róluk beszéljenek és pletyka tárgyai legyenek. Pedig, ha valaki nem akar bujkálni, amikor éppen sír, azt ezzel előzheti meg.

Könnyen előfordulhat, hogy munka közben az embernek eszébe jut valami, amitől azonnal elsírja magát. Amennyiben tisztában vannak azzal a kollégák és a vezetőség, hogy min ment vagy megy keresztül, akkor fel vannak erre készülve és könnyebben tudják kezelni amellett, hogy megértőbbek lehetnek. Ha pedig a sírás oka a munkahelyen belül keresendő, mert megbántották, felzaklatták az embert, az a legegyszerűbb, ha ezt megbeszéli az érintettel.

Általában azért, ha sírni látunk valakit, segíteni szeretnénk neki, kivéve persze, ha érzelemfóbiásak vagyunk és félünk mások érzéseitől, amiért nem tudjuk kezelni azokat. Így azzal is megkönnyíthetjük a sajátunk és mások dolgát, ha megmondjuk, mit tegyenek olyan helyzetben, amikor sírni látnak minket. Van, akinek jólesik ilyenkor a támogatás, más viszont azt szereti, ha békén hagyják.

Érzelemszabályozás?

Előfordul, hogy elsírjuk magunkat az utcán vagy igen, a hipermarketben. Ilyenkor jobbik esetben arra gondolunk, kit érdekel, úgyis idegenek, nem számít, mit gondolnak. De mi van akkor, ha olyan munkahelyen dolgozunk, ami nem teszi lehetővé a sírást, hiszen nincs meg az a bizalmi légkör, amiről korábban szó volt. A The Glasshammer erre példákat is hozott: Stella Fayman a Fee Fighters, egy chicagói székhelyű pénzügyi szolgáltató cég alapító tagja azt vallja, hogy „a sírás nem tölt be semmilyen funkciót, inkább eltereli a figyelmet, és megfoszt a produktivitástól, ezért senkinek sem szabad sírni a munkahelyén.

A fontos kérdés az, hogy mit érsz el a sírással? Ha produktívabbá tesz anélkül, hogy elvonnád mások figyelmét, akkor elfogadható magánviselkedésként szolgálhat. Ha ez csak a stressz miatti érzelemkitörés, és drámát csinálsz, akkor ennek nincs helye a munkahelyen.” Nikki Johnson, a CFC Properties ingatlankezelő és -fejlesztő cég alelnöke is hasonló állásponton van.

„Nem fogadható el, hogy egy nő vagy férfi sírva fakadjon, mert munkájuk végzése közben elöntik az érzelmek; ezt gyengeségnek, nem pedig egy jó vezető tulajdonságának tekintik. Vezetőként azt gondolom, hogy a munkahelyen sírni nem professzionális.” Ha tudjuk, hogy olyan munkahelyünk van, ahol nem fér bele a sírás, akkor sajnos kénytelenek leszünk gyakorolni az érzelemszabályozást.

Ezt megtehetjük légzőgyakorlatok, stresszlabda segítségével vagy azzal, szó szerint lehűthetjük magunkat vízzel, akár azzal, hogy felfrissítjük az arcunkat vagy hideg üdítőt tartunk a tartónkhoz. Az egyik leghatásosabb az, ha kimentjük magunkat az adott szituációból és elrohanunk egy olyan helyre, ahol egy rövid ideig tartózkodhatunk és kiadhatjuk magunkból az érzéseinket. Amennyiben tartósan fennáll a probléma és akár napi szinten sírunk, célszerű lehet szabadságot kivenni vagy szakértőhöz fordulni.

Bárhol is érjen utol bennünket a könnyzápor, fontos, hogy emlékeztessük magunkat arra, hogy semmi szégyellnivaló nincs benne, és valójában teljesen normális a sírás, amitől nem leszünk kevésbé értékesek.