Szakértő válaszol: így élheti túl vállalkozásod a kritikus első évet
Egy friss statisztika szerint a kezdő vállalkozások fele nem éri meg a második évet. Közben mégis egyre többen fontolgatjuk a saját üzletet, mondván de jó lenne egy hely, ahol azzal foglalkozunk, amit szeretünk, ahol saját magunk urai lehetünk, és ami nem mellesleg sokkal jobban fizet, mint egy irodai munka. De vajon mi kell a sikerhez? Hol hibáznak azok, akik az első évben elvéreznek? Hogyan építhetünk mi magunk sikeres vállalkozást, ami megadja nekünk a várva várt szabadságot?
A legsikeresebb üzletemberek szerint nem kell más, mint stratégia, vagyis elég, ha alaposan átgondoljuk, hogy mit szeretnénk, és ezt hogyan fogjuk elérni. Persze könnyű ezt mondani azoknak, akik évekkel, sőt évtizedekkel korábban nyitottak saját vállalkozást, elvégre az idő mindig megszépíti az emlékeket, arról nem beszélve, hogy teljesen más kihívásokkal néztek farkasszemet a tíz-húsz-harminc évvel ezelőtt induló vállalkozók, szemben velünk, akik ma, a XI. század elején akarunk saját üzletet építeni. Nézzük, milyen aranyszabályokat kell betartani ahhoz, hogy sikerre vigyük az álmainkat.