Ha egyszer a vezetői feladataimat le szeretném adni, el tudom képzelni, hogy nyugdíjas éveimben Spanyolországban egy tengerparti kis butikot nyitok, és békésen horgolok

tegnap 22:31
glamour-női-vezetők
Somogyi Flóra, Jamniczky Tímea és Danks Emese az üzleti élet más-más szegleteiből érkeznek, mégis egy dologban egyetértenek
Fotó: Csibi Szilvia, Janne Jüsmä, Pejkó Gergő, GLAMOUR-archívum

Danks Emese, Jamniczky Tímea és Somogyi Flóra az üzleti élet más-más szegleteiből érkeznek, mégis egy dologban egyetértenek: a karrier nem minden, és az életet a passzió megélése teszi teljessé.

Riportunkban három sikeres és kreatív nővel beszélgettünk, akik szabadidejükben kis lépésekben teszik sokkal jobb hellyé a világot. Egyre több felsővezető érkezik el arra a pontra, hogy a sikeren túlmutató horizonton keresnek új kihívásokat, melyekkel máshogyan lehetnek hatással a társadalomra. Munkájuk mellett személyes passziójuk által vezérelve hoznak létre innovatív projekteket. Míg a korábbi társadalmi berendezkedés arra sarkallta a nőket, hogy álljanak ki magukért, a céljaikért és az álmaikért, addig a modern világban a közösségépítés és egymás felemelése van fókuszban.

Fő a tájékozottság

Somogyi Flóra kutatási vezetői pozícióban dolgozik a Lightyear befektetési platformnál. Karrierje során befektetőknek segít hosszú távú sikereket elérni, piaci trendeket elemez és stratégiát alkot, amely a gyümölcsöző pénzgazdálkodás egyik alapja. Miközben a pénzügyi szektorban jobbára férfiak hoznak döntéseket, Flóra még több női vezetőt szeretne látni maga körül, azon dolgozik, hogy áttörje az üvegplafont, és munkájából inspirálódva fiatal lányoknak és nőknek adjon létfontosságú tudást: pénzügyi edukációt.

Az egyik, ami iránt leginkább érdeklődöm, az annak megértése, hogy különböző csoportok – különösen a nők – hogyan közelítik meg a befektetést. A kutatások azt mutatják, hogy a nők általában óvatosabbak a kockázatvállalás terén, de valójában hosszú távon jobban teljesítenek, mint a férfiak, éppen e stabil, következetes megközelítés miatt” – meséli a kutató. Flóra szerint a nők gyakran alábecsülik pénzkezelési képességüket, mert sokan még mindig úgy gondolják, hogy „túl bonyolult”, pedig bárki képes arra, hogy hozzáértően menedzselje a pénzügyeit.

glamour plusz ikon Naponta tíz perc és közelebb kerülhetsz az álmaidhoz - így vezess pénzügyi naplót

Naponta tíz perc és közelebb kerülhetsz az álmaidhoz - így vezess pénzügyi naplót

Azt szeretné elérni, hogy minél több nőt be tudjon vonni a financiális életbe, hogy igenis női téma legyen a tőzsde, a diverzifikált portfólió és a dinamikus vegyes alap. A Lightyear szervezésében olyan beszélgetéseket és workshopokat vezet, amelyek összehozzák a laikus befektetőnőket a szakértőkkel, és közösen tudnak ötletelni. Hisz abban, hogy megfelelő tudással a nők képesek megváltoztatni az életüket, és szilárd alapot biztosítani vágyaiknak.„különösen a nők számára fontos ez a tudás, akik történelmileg alulreprezentáltak a pénzügyi és a matematikai oktatás terén. Hiszek abban, hogy a tájékozottság kontrollt ad az élet felett.

Közösséget formál

A fiatal nőknek adott a lehetőség, hogy karriert építsenek és akár generációs hagyományokkal szakítsanak. Jamniczky Tímea családjában az első, aki vidékről Budapestre költözött és nagybetűs karrierbe fogott – már egy bő évtizede vezeti az ország egyik legmeghatározóbb outdoor vállalatát, a JC Decaux Hungaryt. A szakmai sikerei mellett mindig szakított időt a társadalmi célú és művészeti tevékenységekre is, azonban pár évvel ezelőtt elérkezettnek látta az idejét, hogy kreatív alkotással kerekítse ki az életét – megalapította a La Vida Yarn horgolt divatmárkáját.

A horgolás fortélyait még édesanyjától leste el, a későbbiekben pedig elengedhetetlen, lelassulást biztosító hobbijává. „Ez a projekt lehetőséget adott arra, hogy egy másik oldalamat is kibontakoztathassam, és a napi stressz levezetése mellett alkothassak is. Fontos számomra, hogy ebben a gyors tempójú világban is találjak időt a kreatív feltöltődésemre.” A La Vida Yarn horgolt termékeit Tímea készíti délutánonként munka után, mellette nyugdíjas asszonyokból álló társai is alkotnak a száz százalékban újrahasznosított pamutfonalakból táskákat és otthoni kiegészítőket.

glamour plusz ikon A kétgyermekes édesanya horgolt táskáira már Ördög Nóra is felfigyelt, és ez még csak a kezdet

A kétgyermekes édesanya horgolt táskáira már Ördög Nóra is felfigyelt, és ez még csak a kezdet

Az alapító számára a kezdetektől alapvetés volt, hogy a márka ne csak a dizájnos és elegáns táskák, hanem egy „mélyebb értékrend” szinonimájává is váljon – jelentsen egy életérzést és egy közösséget, amely organikusan növekszik és alkot. A La Vida Yarn hamar egy valódi „women power branddé” nőtte ki magát: márkanagyköveti programja révén összetartó közösséget is kovácsolt lelkes vásárlóiból. „Hiszem, hogy ha nők támogatják egymást, akkor határtalan sikereket érhetünk el, mind a személyes, mind az üzleti életben.

Tímea a vezérigazgatói posztja mellett még számos alapítványban tevékenykedik, mecénásként támogat művészeket, és természetesen horgol – de életének jelenlegi szakaszában a La Vida Yarn mellett a munkája a másik nagy szenvedélye. „Ha egyszer a vezetői feladataimat le szeretném adni, el tudom képzelni, hogy nyugdíjas éveimben Spanyolországban egy tengerparti kis butikot nyitok, ott árulom a táskákat és kiegészítőket, és békésen, boldogan horgolok. De addig még nagyon sok teendőm van vezérigazgatóként és márkaépítőként is.”

Komfortzónán kívül

A teendők sosem fogynak el egy ambiciózus és sikeres nő életében, aki folyamatosan a kihívásokat és önfejlesztésének újabb stációit keresi. Danks Emese balerinának készült, majd kormányszóvivőként és kommunikációs szakemberként vált ismertté az üzleti világban, egy időben pedig az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatójaként koordinálta a humanitárius segélyszervezet mindennapi működését. Azonban fiatalkori karrierálma nem a státusról és az elért sikerekről szólt, hanem arról, hogy nehéz sorsú gyerekek életét segíthessen jobbá tenni.

glamour plusz ikon „Soha ne adjuk fel azt, amiben hiszünk”- Fülöp Bori művészete: a női lét ünneplése

„Soha ne adjuk fel azt, amiben hiszünk”- Fülöp Bori művészete: a női lét ünneplése

Mostani tanácsadói munkái mellett alapította meg négy éve a Lótuszvirág Clubot, amelyen keresztül Indiába és Nepálba szervez az érdeklődőknek és kalandvágyóknak önkéntes utakat. Önkéntesei többek között iskolákban taníthatnak angolt az ottani gyerekeknek, esetleg fákat ültethetnek és a vegán életmóddal ismerkedhetnek egy dél-indiai természetvédő alapítványnál. Emese szerint, ha kiragadjuk magunkat a megszokott környezetünkből, és távol a mostani életünktől, tudásunkkal segíteni tudunk embereken, magunk is rengeteg erőt tudunk meríteni belőle.

A cél az, hogy más embereket, más életkörülményeket ismerhessünk meg, és a velük való önkéntes munka során átgondoljuk céljainkat, fejlesszük önbizalmunkat, és nyitottak, érzékenyek legyünk a világ és a más emberek problémáira. „Ez adja a szabadságot, a személyes szabadságot, hogy egy teljesen idegen környezetben, kilépve a saját konfortzónádból végre levetkőzheted magadról azt, akit a külvilág számára fölépítettél magadban, és önvalódban tudod a személyiségfejlesztésedet egy másik országban megvalósítani.

Ahogy Mahatma Gandhi mondta: Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.” Vallja, hogy az önfejlesztésnek nincs határa – mindig lehet arra törekedni, hogy jobb emberré váljunk. A siker kulcsa talán pont abban rejlik: arra keresni a választ, hogy mit tehetek még