Hufnágel Pisti még a legjobbakat is kísérti: vezetői coach-csal bogozzuk ki, hogyan lendülj túl a rossz döntések iránti bánkódáson

Döntések hálójában

A döntések helyességén való rágódás korántsem egyedi eset, sokkal inkább a mindennapok része. Az Amerikai Pszichológiai Társaság kutatása szerint a résztvevők egy egyhetes periódusban nagyjából a döntéseik harmadával kapcsolatban éreznek megbánást, a jövőre nézve pedig úgy látják, azoknak kb. a hetven százalékát fogják megbánni. A bánkódással együtt kéz a kézben jár az önhibáztatás, az önsanyargatás, a szomorúság és a veszteség érzése, amelyek fojtogatóbbak lehetnek, mint önmagában a tény, hogy rossz döntést hoztunk.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ember legyen a talpán, aki a manapság létező ezernyi lehetőség közül a legjobbat választja, ennek nehézségét pedig a tudomány is alátámasztja. Barry Schwarz pszichológus szerint például a választási lehetőségek kezdeti növekedése gyakran nagyobb elégedettséghez vezet, ugyanakkor, a hatás megfordulhat, ha egyre bővül a lehetőségek száma. Azok az emberek, akik úgy próbálják megvédeni a döntéseiket, hogy alaposan átgondolják az összes alternatívát, paradox módon később több megbánást tapasztalhatnak. Magyarán: ritkán és nehezebben ismerik (f)el, ha jó döntést hoztak.

Megnyugtatásképp nem árt tudni, hogy nemcsak az egyénben van a hiba: egy 1989 és 2016 között végzett vizsgálat kimutatta, hogy Amerikában, Kanadában és az Egyesült Királyságban egyre inkább nő a maximalizmus, ezzel együtt egyre kevésbé elnézők az emberek a saját és mások hibáival szemben. Nemcsak azt nem szeretjük tehát, ha mi, magunk hibázunk: mostanra mások lehetetlen döntéseit sem tudjuk tolerálni.

Érzelmek kontra racionalitás

Jankovics Zsanett vezetői coach szerint manapság nemcsak a külső nyomás miatt vagyunk annyira „ráfeszülve” arra, vajon jó döntést hozunk-e, hanem azért is, mert szűkölve rettegünk a kudarctól. A (jó) döntések iránti rögeszménk tehát nem más, mint egyszerű kudarckerülő magatartás, „még akkor is, ha valahol mélyen tudjuk: a visszautasítás és a kudarc ugyanúgy az életünk része” – teszi hozzá.

Érdekes tény azonban, hogy míg a döntéseinket általában érzelmi alapon hozzuk meg, addig a bánkódás főképp azok utólagos racionalizálásából fakad. „A döntéshelyzetben izgalom lehet rajtunk újjá, ezzel együtt egy rakás hormon – például adrenalin vagy endorfin – szabadul fel a szervezetünkben. Ehhez képest, amikor visszamenőleg rágódunk egy döntésen, jellemzően racionális alapon gondoljuk azt végig” – magyarázza Zsanett, aki egyúttal hozzáteszi: a vállalatvezetők egyre kevésbé bánják meg az üzleti döntéseiket, sokkal inkább magánéleti kérdésekben futják le ugyanazokat a köröket. A vezetői coach szerint egy ehhez hasonló, fájdalmas csomót kibontani „csak okulással lehet”.

A szakértő úgy látja, egy döntéshelyzetben kétféle lehetőségtípus áll rendelkezésünkre: az alap lehetőség, amely egy fekete-fehér szituáció (Például: elfogadjam-e az új állást vagy sem?), és a feltáratlan lehetőség. Utóbbi azokra az erőforrásokra utal, amelyeket megmozgatva eljuthatunk a jó, pontosabban jobb megoldáshoz. (Például: valóban ez a megfelelő pozíció számomra? Vagy jobban érezném magam egy másikban? Ha igen, hogyan tudom azt elérni?)

Ezeket kiismerni és feltárni viszont kizárólag egy módon lehet: önismerettel és őszinteséggel. „Ha például a Mézga család Pauláját nézzük, Hufnágel Pisti emlegetése nem más, mint egy erős felelősséghárítás. Paula nem néz szembe azzal a ténnyel, hogy ő bizony Gézához ment hozzá, az okaira pedig már alig emlékszik. Pedig biztosan nem véletlenül került az ujjára a gyűrű” – idézi fel az ismert figura esetét Zsanett, aki szerint megbánás esetén érdemes lefuttatnunk magunkban azt a kérdést, vajon mitől féltünk az adott szituációban, hogy végül ezt a döntést hoztuk a másik helyett?

Mi volt az akkori szükségletünk, hogy végül így döntöttünk? „Az okok feltárása átütő erejű, és tanulságos lehet, ahogy az is, ha megkérdezzük magunktól, vajon csőlátással hoztuk-e meg az adott döntést” – magyarázza a szakértő.

Kiút az ördögi körből

Jelena Kecmanovic klinikai szakszpchológus e témában írt cikkében azt javasolja, engedd meg magadnak a megbánás érzését anélkül, hogy azt elnyomnád magadban, de (– húzza alá,) a továbblépéshez fontos, hogy beismerd, ha hibát követtél el. Jankovics Zsanett vezetői coach öt lépést javasol arra nézve, hogyan kerülhetsz ki a rossz döntések miatti bánkódás hálójából.

1. Gondold át, vajon biztosan elszalasztott-e az adott lehetőség, és egyáltalán: mit értesz kihagyott lehetőség alatt?
2. Ha lehetőséged van rá, éleszd fel az elszalasztott(nak hitt) lehetőséget, amíg az menthető!
3. Ha rájössz arra, hogy az tényleg kicsúszott a kezeid közül, igyekezz túllépni rajta.
4. Tanulj belőle!
5. Felejtsd el, hogy be tudd engedni az életedbe az új lehetőségeket.

A vezetői coach szerint kliensei, a stabil önbecsüléssel rendelkező üzletemberek nagyon gyakran átkeretezéssel lendülnek túl egy-egy nehéz döntéshelyzeten: az elszalasztott döntés helyett tanulságként könyvelik el azt magukban. Az elkönyvelés persze nem azt jelenti, hogy megfeledkeznének róla: tanulnak a hibáikból, hogy legközelebb azzal felvértezve vágjanak neki az újabb „kalandnak”.

Jelena Kecmanovic klinikai szakpszichológus ugyanúgy az átkeretezés módszerét javasolja, kiegészítve azzal a boncolgatásra alkalmas kérdéssel, amit ilyenkor mindig érdemes lehet feltenni: „Látva azt, amit tettem és megbántam, mit tehetek még mindig azért, hogy a cselekedeteim konzisztensek legyenek azzal, aki vagyok?”

Kecmanovic szerint, ha nehezen lendülnél túl egy helyzeten, próbálj megbocsátani magadnak. Kiváló technika lehet, ha elképzelsz egy szeretett családtagot magad elé, olyasvalakit, aki gyermekkorodban a biztonságot jelentette számodra, és elképzeled, mit mondana az adott helyzetben. A „mindent vagy semmit” gondolkodás elengedése elképesztő erejű lehet, ahogy az is, ha kontextusba helyezed a cselekedeteidet és madártávlatból tekintesz azokra. Végtére is, ez lehet az egész kérdéskör nyitja.