Van egy szakember, akinek segítségével képesek lehetünk szembenézni a rákdiagnózissal
Rák. Egyetlen szó, mégis úgy csap le rád, mint egy vihar, amely elsodor mindent, amit addig biztosnak hittél. A jövő, amit terveztél, darabokra hullik, a világ hirtelen más szabályok szerint kezd forogni. De vajon mostantól csak a túlélésről szól minden?
A diagnózis pillanatában az idő mintha megtorpanna. Mindössze néhány másodperc, mégis úgy érzed, mintha egy láthatatlan kéz kirántotta volna a talajt a lábad alól. A világ elnémul, az idő lelassul, és hirtelen minden más jelentéktelenné válik. A hangok tompává válnak, az orvos tovább beszél, de a szavak elvesznek valahol a távolban. „Kemoterápia… sugárkezelés… esélyek… remény…” Remény? Van még ilyen? A hétköznapi problémák, amelyek tegnap még fontosnak tűntek, most teljesen jelentéktelenné válnak. Már nem számít a reggeli dugó, a rosszindulatú megjegyzések, a számlák a konyhaasztalon. Egyetlen dolog marad: az élet maga.
De milyen élet? Egy olyan, amelyben minden gondolat a betegség körül forog? Egy olyan, amelyben a túlélés lesz az egyetlen cél? Vagy van mód arra, hogy a diagnózis ne elvegyen, hanem valami újat adjon? A gyógyulás nemcsak fizikai, hanem lelki folyamat is. Nem elég legyőzni a betegséget – az a cél, hogy a beteg újra megtalálja önmagát és az élet szépségét. Mert a valódi győzelem nemcsak a túlélésben, hanem az igazán megélt pillanatokban rejlik.
A Mellrákinfó Egyesület 9. Országos Konferenciáján, amely évről évre a szakma kiválóságait hozza össze az érintettek támogatására és a hiteles információk megosztására, lehetőségem nyílt találkozni Nógrádi Csilla pszichológussal.
Amikor a lélek többre vágyik, mint túlélés
„Légy erős!” „Harcolj!” „Győzni fogsz!” – ezeket a mondatokat szinte minden rákbeteg hallja. A társadalom azt várja el, hogy küzdj, hogy mosolyogva viseld a fájdalmat, hogy inspiráció legyél mások számára. De mi van, ha egy nap nem érzed magad harcosnak? Mi van, ha eleged van az erőltetett bátorságból? Mi van, ha egyszerűen csak félsz? A pszichológus az, aki megengedi, hogy ne csak harcos legyél, hanem ember is. Mert igenis lehetnek napok, amikor elfáradsz.
Lehetnek napok, amikor dühös vagy, kétségbeesett vagy, amikor nem akarsz semmit, csak elbújni a világ elől. És ez nem a vereség jele – ez annak a jele, hogy élsz. A rákdiagnózis után az élet nem ugyanaz, mint előtte. De talán nem is kell, hogy ugyanaz legyen. Sokan, akik átestek ezen, azt mondják: másképp néznek a világra. Értékelik az apró dolgokat – egy meleg nyári estét, egy nevetést a szeretteikkel, egy egyszerű, hétköznapi pillanatot. Talán a diagnózis nem a vég, hanem egy új kezdet. Egy lehetőség arra, hogy másképp élj, tudatosabban, mélyebben, igazabban.
A tünetmentesség nem a rák vége, ezzel a kezeléssel tovább támogatható a test regenerációja
A diagnózis árnyékában
Amikor a rák diagnózisa villámcsapásként éri az embert, az egész világ meginog. A beteg és családja hirtelen egy érzelmi hullámvasúton találja magát, ahol a halálfélelem árnyéka vetül rájuk, noha sok daganatos betegség ma már sikeresen kezelhető. Az első reakció gyakran a döbbenet és a tagadás: „Miért pont én?” Ez a kérdés visszhangzik a fejben, miközben az érzelmek viharában próbálják megtalálni az egyensúlyt.
„Ez az élethelyzet kiválthat a gyász folyamatához hasonló érzelmi reakciókat is, mint a tagadás, düh, bűntudat, és depresszió. A kognitív funkciók zavara is igen jellemző ebben az időszakban, koncentrációs nehézségek és döntésképtelenség jelentkezhet. Az énkép, testkép, és a jövőkép is sérül. A beteg befelé fordulva elszigetelődhet a megbélyegzéstől való félelmében, esetleg átalakul a családi struktúra is. A szerepek, érzelmi kapcsolatok és prioritások megváltoznak” – fejtette ki Nógrádi Csilla.
Hogyan tovább?
Amikor az orvos kimondja a diagnózist, a világ egy pillanat alatt kifordul a sarkából. A sokk után jön a félelem, a düh, a szomorúság – egy érzelmi hullámvasút, amelyet senki sem választ magának, mégis végig kell mennie rajta. A rák nemcsak a testet támadja meg, hanem a lelket is, és a legnehezebb kérdés nem az, hogy mi lesz ezután, hanem hogy hogyan lehet élni ezzel a bizonytalansággal? „Leginkább egy földrengéshez tudnám hasonlítani ezt a krízist, amely nyomán a stabil érzelmi kötődések épen maradnak, de az élet számos felépítménye összedől, és teljesen új alapokat kell kialakítani” – emelte ki a szakértő.
