A mentális egészséged meg fogja köszönni, ha rendszeresen rajzolsz vagy firkálsz
Volt, hogy rád szóltak azért, mert firkálsz jegyzeteléskor vagy esetleg Te is kidekoráltad a tankönyveidet még középiskolában? Nem is tudsz róla, de sokkal jobban jártál, mintha nem tetted volna.
Fejes-Vékássy Lili pszichológus, egyetemi tanársegéd véleménye szerint, az alkotás – ezen belül is a rajzolás – tulajdonképpen végig kíséri az életünket, és minden életkorban egy kicsit más funkcióval is bír. Ám legyen szó bármilyen életszakaszról, az ezzel kapcsolatos kutatások a mentális egészségünkkel összefüggésben szinte kizárólag a kedvező hatásait említik: csökkenti a stresszt, enyhíti a szorongásos tüneteket, javítja a koncentrációt és a memóriát, valamint a hangulatunk is kellemesebb lehet, ha rendszeresen rajzolunk.
Doodle
Az angol szónak nehéz magyar megfelelőt találni, mert a rajzolGATás – egy kicsinyítő képzőt tartalmaz, ami egyáltalán nem takarja a rajzolásnak a valódi értékét. A firkálás szó pedig még bántó is. Az angolban sokkal kedvesebb jelentéssel bír és egy alkotói folyamat jelentése is kapcsolódik hozzá. A legigazibb jelentése, hogy egy-egy ilyen alkotás a maga nemében nem verbális üzeneteket tartalmaz hanem ezek olyan információk amik a tudatalattinkból érkeznek hozzánk.
Élesebb fókusz, nagyobb önbizalom, céltudatosabb mindennapok - a vizualizáció az a biohacking, amit még a tudomány is elismert
Általánosságban egy érzést, gondolatot vagy épp a mentális állapotunkat tükrözik. Sajnos, általánosságban ennek a tevékenységnek nincsen jó hírneve, pedig valójában kreativitást fejleszt, segít a tanulnivalók elsajátításában és idegnyugtató hatása is van. Ennek a pozitív hatása csak még jobban felerősödött a covid által behozott otthoni munkavégzéssel, amikor is rengeteg időt töltünk online és minden meetingen úgy kell ott lennünk és figyelnünk, mintha fizikálisan is ott lennénk. Ilyenkor még fontosabb kapcsolódni önmagunkhoz, a kreatív énünkhöz és ennek a rajzolás, alkotás egy kiváló módja.
Jót teszel magaddal
A rajzolással, alkotással egyszerűen jót teszel magaddal – akkor is amikor épp egy másik folyamatban vagy. Egy 2017-es német kutatás szerint a rajzolás még az emlékező készségünkre is jó hatással van és fejleszti azt. Mindez mellett megannyi jótékony hatása van, mint például stressz szint csökkentése – ami olyan tud lenni mint egy relaxációs technika.
A hangulatunkat is tudjuk befolyásolni a rajzolás által – de a színezés is ugyanolyan jó megoldás tud lenni kezdésnek. Kreativitás fejlesztő hatása van hosszú távon és önazonosság érzést ad. A probléma megoldás készség fejlesztésében is van szerepe és hatása, hiszen a rajzolás által eddig teljesen elszigetelt agyi területeket köthet össze, amik kreatív megoldásokhoz vezethetnek.Hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?
Azt mindenki tudja mennyire nehéz és stresszes egyszerre, egy időben nagyon sok információt befogadni és feldolgozni. A rajzolás ebben a folyamatban mentális terhet vesz le rólunk miközben az agyunkban szabad területeket szabadulnak fel és az információk könnyebben raktározónak el. Egyszerű tehermentesítési mechanikája az agynak.
Papír, ceruza
A legjobb hír, hogyha szeretnéd kipróbálni, akkor a legjobb amit tehetsz, hogy csak szimplán elkezded. Nem kell hozzá se speciális eszköz, se előképzettség. A cél nem az, hogy művészeti alkotások szülessenek, hanem hogy terhet vegyél le az amúgy is ezer fokon égő agyadról ami megannyi feladatot lát el. A következő megbeszélésen vagy online meetingen egyszerűen csak vegyél elő egy lapot és engedd meg a kezednek, hogy kövesse a gondolataidat.
Amikor túl sok a minden: az információs túlterheltség mentális csapdája - beszélgetés a Mélylevegő Projekt pszichológusaival
A jegyzeted, rajzod nem kell megmutatni senkinek, még neked sem kell értékelned – bírálni meg semmiképp. Arra figyelj inkább, hogy a megbeszélés végén milyen érzéseid vannak, mennyivel vagy szabadabb, kreatívabb mennyivel érzed magad jobban. Fontos, kihangsúlyozni hogy minden átálláshoz idő kell és nem kell egy alkalom után következtetések levonni. Engedd meg magadnak hogy alkoss, tervezz, rajzolj szabadon és figyeld meg magad egy hát és pár hét eltelte után. Csak kezd el!
Fejes-Vékássy Lili elmondása szerint a rajzolás tud nagyon pozitívan hatni a mentális egészségünkre, viszont fontos hangsúlyozni, hogy az alkotásnak, önkifejezésnek nagyon sok formája lehet, és nem mindenkinek ugyanaz válik be. Ha úgy érzi valaki, hogy a rajzolás nem az ő útja, egészen nyugodtan válasszon és próbáljon ki más műfajt is, a lényeg, hogy élvezetes legyen számunkra, amit csinálunk!
A pszichológus arra is kitér, hogy kutatások szerint a rajzolás inkább javítja a figyelmi funkcióinkat is. Ha például egy másik tevékenységgel párhuzamosan rajzolunk, az általában segíti a koncentrációnk fenntartását, és ettől a fókuszáltságtól több információra fogunk emlékezni. De ezt nem csak tudományos cikkek alapján, hanem személyes tapasztalatból is meg tudja erősíteni.
„Én is nagyon sokszor rajzolok párhuzamosan más tevékenységekkel, és még soha nem fordult elő, hogy annyi kognitív erőforrást foglalt volna le a rajzolás, hogy ne tudtam volna figyelni, pl. arra, akit hallgatok” - magyarázza a szakértő, aki azt tanácsolja, hogy kezdőként, mindenképp olyan keretek közt kezdjünk bele, ami kellemes, komfortos megélést biztosít, semmiképp ne legyen belőle szorongató helyzet!
Kezdők előnyben
Manapság már – mint annyi minden egyéb területtel kapcsolatban – a rajzolás terén is nagyon változatos lehetőségek vannak az önképzésre - például online tanfolyamok, tutorial YouTube videók - de akár be is lehet iratkozni egy rajziskolába, ha valaki egy kicsit strukturáltabb tanulásra vágyik.
„Diamonds Are a Girl's Best Friend” - Egy évszázad eljegyzési gyűrűkben
„Akármit is csináltam életem során, a vizualitás mindig utat talált magának benne, valamilyen formában (látnotok kellene kidekorált gimis tankönyveimet vagy egyetemi jegyzeteimet. Talán azért is, mert saját magamat mindig is így volt a legkönnyebb kifejezni. Amikor az Instagram oldalamat elindítottam 2021 decemberében, az olyan volt, mint amikor egy puzzle-ba beilleszted az utolsó darabkát: úgy érzem, hogy jelenleg ez a legjobb módja annak, hogy a rajzolás méltó helyet kapjon az életemben, és közben még szakmai tartalmat is tudjak készíteni.
De persze azt fontos kiemelni, hogy itt sem az történt, hogy belekezdtem, és rögtön megtaláltam azt a stílust, azokat a kereteket, amit a leginkább a sajátomnak érzek. Rengeteget próbálgattam, kísérleteztem (és hibáztam!), amíg meg nem érkeztem abba a formába és tartalomba, amiben jelenleg nagyon jól érzem magam. Ezt tudom javasolni bárkinek, aki belekezd az alkotásba: a gyakorlati folyamat közben fog kialakulni az, hogy mi működik, és mi az, ami kevésbé, máshogy valószínűleg nem – érdemes tehát belevágni!” - tanácsolja a szakember, aki zárásképp hozzáfűzi: „Bárki aki belevág csak profitálhat belőle!”