Ha nem érezzük át a fájdalmat, amit a trauma kiváltott, nem tudunk felülemelkedni rajta, sem pedig megbocsájtani
Képtelen vagy kiállni magadért a munkahelyeden vagy a párkapcsolatodban? Gyakran érzed úgy, hogy mások kihasználnak? Talán a gyermekkorodból hozott, mélyen gyökerező sérelmek – például édesanyád bánásmódja – még mindig kísértenek. A pszichodráma hatékony megoldást kínál ezekre a problémákra, segítve a belső gátak leküzdését és az önértékelés erősítését.
Egy régi barátnőm mesélt arról, hogy pszichodrámára járt és „eszméletlenül katartikus élményei voltak”. Önismereti céllal ment el a csoportba, mert az volt a célja, hogy javítson a lányával való kapcsolatán, mivel egyre inkább azt érezte: rossz anya. A csoportterápia során ébredt rá arra, hogy a lánya és a közte lévő kapcsolat pont olyan, mint amilyen neki volt az édesanyjával. Nemcsak arra jött rá, hogy ő maga is olyan, mint az anyja, hanem azt is megértette, miért bánt vele úgy a saját anyukája.
A mély felismerés és az évtizedeken át elfojtott érzések felszabadítása után megbocsájtott, és ez alapvetően átalakította a kapcsolatát nemcsak a lányával, hanem önmagával is. Hálával gondolt vissza a terápiás élményre és a csoport szeretetteljes, támogató közegére, amely átsegítette élete nehéz szakaszán, és megmutatta számára, hogy mennyire értékes ember.
A pszichodráma olyan csoportos önismereti-önfejlesztő pszichoterápiás módszer, mely lehetővé teszi, hogy bármely életeseményt, múltban gyökerező problémát, emberi szerepek minden aspektusát, vagy képzeletbeli történést, álmot, vagyis a lélek valós tartalmát, mély, belső folyamatait játékban fejezzünk ki. Ezáltal problémáinkat felvállalhatjuk és új működési formákat fejleszthetünk ki magunkban. Ennek köszönhetően ez az egyik legintenzívebb módszer, amivel a lélek sérülései gyógyíthatók.
A csoportterápia hatásmechanizmusa az egyéni terápiával szemben elsősorban nem a kliens és a terapeuta közötti interakcióra épít, hanem a csoporttagok közötti kapcsolatokra. A csoportban a résztvevők egymás által fejlődnek, támogatják és inspirálják egymást. A gyakorlatok során a tagok behozzák önmagukat, megosztják sérüléseiket és a gyermekkori tapasztalataikat, ami lehetőséget teremt a közös feldolgozásra és a személyes fejlődésre.
Mi pontosan a pszichodráma?
Jakob Levi Moreno orvos és pszichiáter volt a pszichodráma megalapítója, aki felfedezte, hogy az improvizáció jelentősen növeli a kognitív kapacitásunkat és emocionalitásunkat, valamint, hogy a spontaneitásnak és kreativitásnak meghatározó szerepe van a személyiség fejlődésében. Miután elvégezte Bécsben az orvosi egyetemet, nem volt megelégedve az aktuális uralkodó pszichoanalitikus nézetekkel és amikor találkozott Freuddal, aki megkérdezte tőle, hogy mivel is foglalkozik, ezt válaszolta:
„Nos, Dr. Freud, én ott folytatom, ahol Ön befejezi. Ön az irodája mesterséges díszletei között találkozik a pácienseivel, én az utcán és otthonaikban, természetes környezetükben. Ön elemzi az álmaikat, én megpróbálok bátorságot önteni beléjük, hogy ismét álmodni tudjanak”. New Yorkba költözött, ahol megnyitotta a Beacon Hill Szanatórium elnevezésű pszichoterápiás magánkórházát, ahol pszichodráma színpadot alakított ki, és elkezdte a pszichodráma oktatását.
Egy színjátszókörre hasonlító pszichológiai módszert alkotott meg, ami az akció-interakcióra épít.
Kasza Zsuzsanna klinikai szakpszichológus a weboldalán úgy fogalmaz: „a pszichodráma csoportos önismereti-önfejlesztő pszichoterápiás módszer.” Ez a módszer a szeretet, a kreativitás, a motiváció, a játékosság és spontaneitás segítségével gyógyít. A pszichodráma segítséget gyújthat bármely életesemény, trauma feldolgozásában, sőt: számos olyan jelenlegi problémán segíthet, ami valójában a múltban gyökerezik.
„Talán nem éltem át a haláltábor borzalmait, de tudom, mi az a trauma”
A szakértő fontosnak tartja megjegyezni, hogy pszichodrámát manapság pszichológusok és nem pszichológusok is tartanak. Ő klinikai szakpszichológusként a klasszikus pszichoterápiás módszereket alkalmazza, és ötvözi az integratív szemléletű terápiás megközelítésekkel, mint például az imagináció, a családállítás és a bodywork. „Az én értelmezésemben, mint gyakorló pszichoterapeuta, a pszichodráma egy végtelen összetett, nagyon komplikált és egyben a legnehezebb terápiás módszer.
A pszichodráma módszerében megtalálható az összes pszichoterápiás irányzat, például a kognitív, dinamikus szemléletű, az analitikus irányzat és így tovább” – magyarázza a szakértő, majd így folytatja: „Az egyik legfelemelőbb az egész folyamatban, amikor a résztvevők rádöbbennek arra, hogy sokkal több bennük a közös, mint azt gondolnák és a csoport által megélik a feltétel nélküli elfogadást, vagyis azt, hogy a csoport olyannak fogadja el az egyént, amilyen.
Megéljük, hogy elfogadhatók vagyunk anélkül, hogy a legjobb oldalunkat adnák, és bármiféle teljesítményt nyújtanánk - így ez a legnagyobb ajándék, amit a csoportterápia adhat. Egy jó csoport olyanná válik, mint egy jó család. A vezetők a szülők, a résztvevők a gyerekek. Ugyanakkor a csoportnak megvannak a maga szabályai. Az alapvető szabály a titoktartás. A második, hogy nincs minősítés. A harmadik, hogy nincs tanácsadás.
A tanácsadás azt jelenti, hogy a csoportban nem adunk tanácsot a másiknak a problémájával kapcsolatban. Itt inkább a megosztásra és a tapasztalatok cseréjére összpontosítunk, hogy mindenki saját maga találja meg a megoldásokat. A csoportban mind egyformák vagyunk és folyamatosan tanulunk egymástól, még én is, mint vezető a többiektől.”
Hogy működik a pszichodráma ülés?
Mindenki valamilyen aktuális problémával érkezik a terápiára: elhagyta a férje, szemtelen a gyereke, megalázza a főnöke. Ezzel pedig kérdés formájában kezdünk el dolgozni. Például: „Mit tehetek azért, hogy képes legyek egy párkapcsolatra?” Általában egy pszichodráma ülés kétórás, de sokan egész napra szervezik, ahogy Zsuzsanna is, nem csak azért, mert annyira megterhelő és intenzív a résztvevőknek és a vezetőknek egyaránt., hanem azért is, hogy a terápiás folyamatok ki tudjanak bontakozni.
Tehát megjelenik tizenöt ember, akik semmit sem tudnak egymásról. Zsuzsannánál délelőtt tematikus ráhangolódó gyakorlatok vannak, például csoportos imagináció, bodywork, ezek a gyakorlatok segítenek fókuszba állítani különböző fontos témákat, mint például az apa, anya, intimitás, transzgenerációs örökségek stb. Ezeket a gyakorlatokat közösen, páros, vagy kiscsoportos formában végzik, és ilyenkor mindenkiben rengeteg érzés, gondolat, felismerés jön fel, és a résztvevők sokszor jelentős felfedezéseket tesznek.
Ezt követően a csoport tagjai körbeülnek és megbeszélik, kiben mi jött fel és milyen kérdést formáltak benne a feladatok. Például valaki rájön, hogy az anyja sosem vette fel őt gyerekkorában és lehet, hogy ez összefügg azzal, miért nincsenek barátai. Ekkor tagok eldöntik, kik azok, akik szeretnének részt venni a pszichodrámán a főjátékban. Megvitatják, hogy kinek a története, problémája az, ami a legjobban megérintette a csoport tagjait, és azt rendezik meg.
Általában egy csoportfoglalkozás alatt egy, maximum két játékra van idő. Ezért lehet egy évnél is hosszabb a csoportterápia, hogy mindenkire jusson idő. Délután jön tehát a főjáték egy főszereplővel, amikor egy emberre kerül a fókusz, és az egészet valahogy úgy képzelhetjük el, mintha egy színházi előadást rendeznénk a saját életünkből, és azt el is játszanánk.
A kiválasztott főszereplővel konkretizáljuk, hogy milyen témára szeretne rátekinteni, általában kérdés formájában fogalmazzuk meg a témát. Például: ”Mit kell tennem, hogy ki merjek állni önmagamért a munkahelyemen?” Megrendezzük a munkahelyi szituációt, kiválasztjuk a szereplőket, és elindulnak a párbeszédek, és ha testi érzetekkel dolgozunk, akkor kiválasztjuk azokat a testi érzéseket, amiket átél az adott helyzetben.
Az érzéseket - szégyen, fájdalom, megalázottság stb - a csoporttagok testesítik meg. Ezek a testi érzetek rákapcsolódnak a főszereplőre, nyomják, húzzák ezáltal belekerül egy olyan érzelmi állapotba, amikor nagyon mélyen átéli, mit is érez az adott szituációban, és ez honnan ismerős neki. Amikor a test átél bizonyos fizikai érzéseket, elkezd emlékezni, mert a testünk őrzi az összes emlékünket a magzati korunk óta, a fizikai benyomások érzelmi hidat képeznek a múlttal, ekkor pedig feljön egy emlék.
A test őrzi az emlékeinket
Ilyenkor érzelmileg visszamegyünk abba a pillanatba, amikor a trauma megtörtént, de nem elég újraélni a traumát, ezért újra felállítjuk az akkori helyzetet a résztvevők segítségével. Az esetek többségében gyerekkori traumák kerülnek felszínre, és ott, a gyökérproblémánál végezzük el a szükséges beavatkozást.
Például a főszereplőnek eszébe jut, hogy meg akarta menteni a kutyája életét, és ezért ellopott 100 Ft-ot az anyjától. Mikor erre az anyja erre rájött, azt mondta az 5 éves gyereknek, hogy vigye oda neki a nadrágszíjat és azzal verte meg. Tehát képzeljük el a színpadon az öt éves kisfiút, akit éppen igazságtalanul ver az anyja. Kasza Zsuzsanna ezt így magyarázza: „Megkérdezem a fiútól: mit csinálnál a legszívesebben? Természetesen a hatalmas megaláztatás és igazságtalanság miatt, szembeszállna az anyjával, de 5 évesen erre nem volt lehetősége, ezért elfojtotta a haragját, aminek most szabad utat engedhet.
Nos, van egy hatalmas szivacsunk, és az 5 éves gyerek, aki mára felnőtt férfi, torkaszakadtából üvölt, és ütni kezdi a szivacsot. Hogy mi történik ilyenkor? Az 5 éves énje képes annyi erőt meríteni a pszichodramatikus folyamatból és a csoport erejéből, hogy azt mondja az anyjának „ezt nem teheted meg velem” és azt éli meg, hogy képes magát megvédeni. Átíródik benne az alapprogram, hogy őt lehet bántalmazni és utána képes lesz kiállni magáért a főnöke előtt is”.
Előfordul, hogy a munka közvetlenül az anyával kezdődik. Ismert a helyzet, és a vezető arra kéri a főszereplőt, hogy válasszon ki valakit az anyja szerepére. A szakértő megjegyzi: „általában a specifikus szerepre kiválasztott személynek szintén megoldatlan problémája van a szereppel kapcsolatban. A szíjjal verős példánál maradva: a főszereplő megkérdezi az anyját, hogy tehette ezt vele. És akkor szerepcsere történik. Az anyja lesz a fiú, és a fiú meg az anya és a szerepcserében elmondja a fiú az anya nevében, hogy őt is verte az anya, és tehetetlen volt, nem tehetett mást, tehát kirajzolódik egy transzgenerációs trauma.
A terápiás átdolgozásnak központi eleme a fájdalmas érzések átélése és a szerepcsere, mivel minden a protagonistából jön, és nála jobban senki sem tudhatja, hogy miért bántotta az anyja. A cél az, hogy eljussunk a megbékélésig a megbocsátás révén, és hogy visszaszerezzük az életünk feletti kontrollt.” Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy addig ismételjük a traumákat, amig nem értjük meg az okát, és nem változtatunk rajta.
Ha nem érezzük át a fájdalmat, amit a trauma kiváltott, nem tudunk felülemelkedni rajta, nem tudunk megbocsájtani.
Ezért szükséges újra átélni a fájdalmas érzéseket, hogy a végén szembenézve a félelmeinkkel el tudjunk jutni a mély megértésig és megbocsájtásig. A pszichodráma a test-lélek-szellem szintjein hat, a főszereplő a testi érzeteken keresztül tapasztalta meg eddigi életútját, ezek vezették idáig.
A lelki szinten a terápiás intervenciók segítségével tudja egészségesebb keretek közé helyezni az anyjával való kapcsolatát, és ezáltal visszaszerezni az (eddig elveszettnek látszott) erejét. Utána jöhet a szellemi, avagy transzcendens szint, de ez nem minden drámajátékban mutatkozik meg, sokszor inkább akkor, amikor transzgenerációs traumákkal dolgoznak, és például kiderül, hogy a főszereplő dédapját kivégezték a háborúban, és emiatt generációkon keresztül öröklődik az áldozatszerep.
Ilyenkor sokkal nagyobb feladat vár rájuk, mert rendezni kell a múltat az ősökkel, és visszaadni nekik sorsukat, hiszen ha ezt nem teszi, a főszereplő viszi tovább az ősei terheit, ismételve azok sorsát. Fontos kiemelni, hogy mindenki a saját sorsáért felelős, tehát hiába vállaljuk fel az őseink sorsát, megoldani nem tudjuk, csak a saját életünk felett rendelkezhetünk, például úgy, hogy felismerjük a transzgenerációs láncolatot és tudatosan megtörjük azt.
Ahogy a Dalai Láma fogalmaz: „Mindenki maga irányítja a sorsát, mi magunknak kell megteremtenünk a boldogságunk okait, csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.” Egy ilyen játék során olyan erők összpontosulnak, amik nem feltétlenül értelmezhetők a pszichoterápiás rendszerben.
„A játék végét egy rituáléval szoktuk zárni, például visszaadjuk a felmenőnk sorsát, majd megkérdezem a főszereplőt, mire lenne még szüksége és van, aki azt mondja, hogy szeretné, ha elringatnánk vagy megölelnénk, és ilyenkor teljesítjük a vágyát. Ez a lényege az egésznek, hogy az ember megélhesse azt, hogy szerethető.” – zárta gondolatmenetét a szakértő.
Mindenkinek segít?
A rövid válasz: nem. Kasza Zsuzsanna módszere az, hogy előbb minden potenciális csoporttaggal beszélget egy órát, hogy megismerje, mert előfordulhat, hogy a pszichodráma neki többet ártana, mint sem használna. Van, hogy azt mondja, előbb tartsanak egyéni terápiát és a későbbiek folyamán ajánlja majd a csoportot. Zsuzsanna kiemelt felelősséggel végzi a munkáját, pont azért, mert a pszichodráma nagyon intenzív és megterhelő tud lenni, és ismernie kell a pácienseit, tudnia kell, mi történik bennük, mert így tudja a leghatékonyabban végig kísérni őket a gyógyulás útján.